Egyszer valaki egy elvetemült gondolattól vezérelve fogná magát és összezárna szigorúan Ms. Szögletessel, hogy tanítson meg egy kis átlagos életre, azt hiszem megőrülnék, vagy ő kiáltana kétségbeesetten segítségért. Aztán rájönnék miért: mert az általam oly kedvesen csak Posztkommunista Éva-néniként emlegetett "tanítónőm" jutna eszembe, aki mélyen elítélt mindenféle alkotási folyamatot, és azzal volt elfoglalva, hogy egyforma szürke egereket neveljen belőlünk. Többször sírtam vissza az őt megelőző, művészetpártoló osztályfőnököt - pedig ő állítólag tényleg komcsi volt.

Erre nem emlékszem pontosan, de szerintem már a díszítősor kivágta nála a biztosítékot, sőt mintha nem is rajzolhattunk volna. Aztán kaptunk egy hasonszőrűt, aki később nem is köszönt, és valahol én is csak illemből tettem egy halvány próbálkozást, pedig tudnia kellett, hogy ki vagyok. Nekem annak idején kötelességem volt elfogadni őket olyannak amilyenek, ők viszont nem fogadtak el és mindennek a tetejében még éreztették is, hogy nem vagyok úgy jó, ahogy vagyok. Példát akartak statuálni vagy rossz nyelvezetet választva megtanítani minket valamiféle egyszerű életre, de lehet, hogy nem is akartak rosszat, csak rossz mintát másoltak, ahogy sokan, sok gyerekkel... 

Hundertwasser egyszer azt mondta, hogy a természetben nincs egyenes, csak görbe és hullámos vonalak. Mert az egyenes nem természetes. Nem is nagyon rajzolt ilyet, mégis állnak az épületei és mégis a mai napig lenyűgözőek. De a világ nagy része az elmélet ellenére is egyenes akar lenni, mert különben elveszti a lába alól a talajt, azt érzi, ha nem mutatják, meg, hogy mit tegyen, pánikba esik. A legkönnyebb védekezés ez esetben a támadás, pláne a kisebb ellen: vagyis azzal nyüstölöd és alázod a gyereket napközben, amivel akarod. Ezt pedig nagyon nem kéne és nagyon nem ritka. Egyrészt nincs felkészülve rá, másrészt nem tudja megszűrni, mi az igaz belőle és mi az, ami az ember saját hülyesége. Első kézből befogadja, és élete végéig azzal küzd, hogy baj van vele. 

Az utóbbit személy szerint be is tiltanám. Aki ilyet tesz, az a képmutatáson túl semmiféle toleranciára nem képes és aki nem képes rá, az ne akarjon embert nevelni a gyerekekből. Az ilyen típusú tanárok, a "nem ért hozzá, ezért tanítja" típusba sorolhatók mellett, sikertelen és a gyerekek lehetőségeire irigy emberek, akik nem megerősítenek és nem is készítenek fel, hanem valamilyen kifinomult módszerrel teszik tele a kis lelkeket gátlásokkal és rakják le az alapköveit olyan falaknak, melyeket később egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen bontanak le, rosszabb esetben önkéntelenül jó magasba emelnek. 

Biztos vagyok benne, hogy nem könnyű a tanárok élete, de azért mennek tanárnak vagy nevelőnek, hogy tanítsanak és neveljenek. Ennyi erővel nem könnyű az építész élete, mégse dőlhet össze a ház, amit felhúz és nem könnyű az orvosé se, pedig ő se hagyhatja, hogy mindenki meghaljon a kezei között. Ez utóbbiak pedig ugyanúgy szükségesek. Az építész azért, hogy legyen hol laknunk, az orvos azért, hogy egészségesen éljünk és a tanár azért, hogy az utánunk lévő nemzedéket terelgesse arra az útra, ahol remélhetőleg egy jobb és fejlettebb társadalmat fognak alkotni. És ő lesz az, aki ezeket az embereket minden egyes nap látja, ő lesz az, akit iránymutatónak jelölnek ki feléjük, nem mellesleg ő lesz az, akinek ezt a szerepét a csemeték sosem fogják megkérdőjelezni - és itt a baj. Ha ő rosszul teljesít, beteg embereket nevel, ha jól, akkor pedig olyan tapasztalatot képes átadni, mint senki más (szerencsére sok ilyen tanárom is volt felsőben).  

Én pedig az utóbbira szavazok. A kicsiknek nem arra van szükségük és nem attól fognak fejlődni, ha azt látják, hogy valakit folyamatosan kiborítanak azzal, ha valamiben nem jók. Nekik arra van szükségük, hogy bizonyos alapműveltség elsajátítása mellett megtalálják a saját előnyeiket és azt, amit egész életükben csinálni szeretnének. Biztos vagyok benne, ha például egy rajzban tehetséges csemetét festeni küldünk és megtanítjuk, hogyan tud elkészíteni egy saját képet (vagyis megküzd a sikeréért), akkor könnyebben rá tudjuk bírni, hogy más tárgyaknál is meg tudjon küzdeni a pici nehézségekkel, pont a sikerélmény és a biztatás miatt. Hatalmas türelem kell ahhoz, hogy ezt észrevegyük és ahhoz is, hogy a megfelelő emberhez küldjük tovább, de miután szerencsére ilyen kaliberű embereket is ismerek, nem tartom lehetetlennek - csak egyszerűen őket gondolom alkalmasnak a nevelésre, a nyüstölőst pedig alkalmatlannak, attól függetlenül, hány évet ltöltött el a szakmában. 

 Pozsgai Brigitte 

Ha téged is elöntenek az érzelmek az esős időben, akkor olvasd el ezeket is:

UJJAL KINYALT KAVIÁR - AVAGY A TÚLREAGÁLT SZINGLISÉG PROBLÉMÁJA

ELLENKÉPEK VONZÁSÁBAN

CARRIE BRADSHAW A BOLDOGSÁG NYOMÁBAN- SELF-HELP AMERIKAI MÓDRA

MIÉRT IS NEM AKARSZ MAGYAR FÉRJET?

NEKED IS FÁJ?

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!