Pancs-arcok 2. - Szatmári Feri, aki divatba hozta a főzeléket

Az Élesztő-udvarban vasárnaponként működő Pancs Gasztroplaccon tavaly nyár óta számos gasztro-celeb megfordult, olykor-olykor csak egy villám beszerzőkörútra inkognitóban, máskor pedig meghívásra, aminek során volt időnk beszélgetni és videót készíteni velük. Szatmári Feri meghívása, - akit sokan inkább Főzelékes Feriként ismernek népszerű blogja után -, már régóta váratott magára, az utóbbi időben kevesebbet lehetett hallani róla. Interjúnkban többek között arról is mesél, hogy mi minden történt vele.fullsizerender_6.jpg

Pancs-arcok 2. - Szatmári Feri, aki divatba hozta a főzeléket
Írta: colorcam
Megjelent: 2017.04.27. 00:15

Csak kapkodjuk a fejünket - tavaszunk történései 1.

A tavasz kezdetével a jobbnál-jobb programok is megsokasodtak körülöttünk, és mi kapva-kaptunk is a tetszetős alkalmakon. Láttunk férfit melltartóban és cuki pandákat, akik cipőt ihlettek, hallhattuk Arany János sorait rappelve, és számtalan más érdekességnél is jelen voltunk, amit semmiképpen sem szeretnénk titokban tartani, sőt szeretnénk, ha Ti is részesei lennétek.

spring3.jpg

Csak kapkodjuk a fejünket - tavaszunk történései 1.
Megjelent: 2017.04.18. 14:10

Strucctojás és cukorka - húsvéti beauty ajánló

A bőséges tavaszi beauty-kínálatból olyan termékeket választottam ebbe a posztba, melyek a húsvéti hosszú hétvége alatt szuperül bevethetők. A szépségápolás frontján azért, mert az adott termék kimondottan az ünnephez kapcsolódik, a sminkek terén pedig azért, mert azok visszafogottabb színeik révén természetes hatást kölcsönöznek orcánknak, így frissen-üdén várhatjuk a locsolók seregét, és talán épp ezért kevesebb jó szagú kölnivízre lesz szükség, hogy el ne hervadjunk. (Bízzunk benne.)img_0760.JPG

Strucctojás és cukorka - húsvéti beauty ajánló
Megjelent: 2017.04.14. 15:26

Elég menő ehhez a füled? - Beoplay H4 és Beolit 17 teszt

Olyan mintha már itt lenne a nyár a nyakunkon, pedig egyelőre még az áprilisi hajránál járunk. Mindenesetre öröm látni, hogy a lányok elővették a miniszoknyát, és azt is, hogy egyre több lesz a sportember. A jó idővel együtt kinyitottak a szabadtéri helyek és előtérbe került megint a zene. Sokáig keresgéltem az igazit, de mivel ő jelenleg dolgozik és a hangja sem olyan jó, így szükségem volt egy olyan eszközre, ami mindig velem lehet és szépen szól.

img_6633-edit.JPG

Elég menő ehhez a füled? - Beoplay H4 és Beolit 17 teszt
Írta: colorcam
Megjelent: 2017.04.07. 10:02

Samsung Galaxy S8 - Biztos nem robban akkorát

Bemutatták az új S8-at, és nem az Audit. Kijelenthetjük, hogy az új Samsung Galaxy bemutatója inkább egy szolid Vidám Vasárnaphoz volt hasonló. A tömeg egy emberként örült a zászlóshajónak és együtt emelte a magasba a Gear 360-at. Aztán megtapsolták magukat és többször amolyan Trumposan elhangzott az "amazing" szó is. Ámen!

img_9595.jpg

Samsung Galaxy S8 - Biztos nem robban akkorát
Írta: colorcam
Megjelent: 2017.03.30. 00:00

Pancs-arcok 1. - Nemes Nóra és az ő amerikai konyhája

Csaknem egy éve már, hogy Vajas Balázsnak hála, vasárnaponként az Élesztőház udvara benépesül, és egy családias termelői piac, a Pancs Gasztroplacc hoz színt és illatot (!) a falak közé. Rattner Réka kolléganőm a Piac motorja és nem mellesleg számos gasztronómia témájú cikkünk írója, vele határoztuk el, hogy elindítunk egy sorozatot a blogon, melyben bemutatjuk a Pancson havi rendszerességgel megforduló legmenőbb gasztro arcokat: a kis magyar gasztroforradalom képviselőit, akik szívükön viselik az éhes hasak sorsát.

Elsőként Nemes Nórát, a Dacotablog és a Nosalty íróját kérdeztük, akinek nemrégiben jelent meg Az én amerikai konyhám - 307 Federick street című szakácskönyve, melyet végiglapozva egyértelművé válik: Amerika messze nem csak a fánk és a csirkeszárnyak hazája. Nóri két évig élt San Franciscóban és felfedezett mindent, amit csak arrafelé enni érdemes - mi pedig a könyv segítségével megspórolhatjuk a hosszú repülőutat, és helyben is elkészíthetjük ezeket a fogásokat.
fullsizerender-7_1.jpg

Pancs-arcok 1. - Nemes Nóra és az ő amerikai konyhája
Megjelent: 2017.03.29. 00:27

Ilyen a szombat, ha csajos

A márciusi beharangozónkban már olvashattatok egy új programsorozatról, a Csajszombatról, ami vidám, közös alkotásra hív és igazi kikapcsolódást nyújt egy pörgős hét után. Az öt barátnő ötlete alapján létrejött kreatív délelőtt a tervek szerint minden évszakban megvalósul majd, mi pedig alább bemutatjuk, hogy milyen szépre-jóra számíthattok, ha részt vesztek rajta.17038664_1390522924353499_7849534838302517173_o.jpg

Ilyen a szombat, ha csajos
Megjelent: 2017.03.27. 12:24

Forradalmian jó programok március második felében

Nincs is jobb, mint két dolgos munkanap után a hét közepén szusszanni egyet, majd újult erővel nekivágni a hétvégéig hátralévő még kettőnek. Március 15-e kapcsán számos programlehetőség közül választhatunk (a Pilvaker személyes kedvencünk, főszervezőjével, Takács Ákossal készített interjúnk ITT olvashatod), így mi most nem is a nemzeti ünnepre, hanem a hónap második felének eseményeire koncentráltunk és gyűjtöttünk össze belőlük néhány forradalmian jót (nem csak szóvicc - tényleg azok).pexels-photo-62279.jpg

Forradalmian jó programok március második felében
Írta: colorcam
Megjelent: 2017.03.14. 19:07

Tölts egy estét Izraelben! - Ízutazás a Mazel Tovban

A gasztronómia folyton megújuló terepén újabb és újabb nemzetek konyháit fedezhetjük fel. Az utóbbi években már nem csak közel-keleti ételekről beszélünk, hanem egyre részletesebben ismerhetőek meg a régió különböző országai, ami remek irány, elvégre csupán geográfiai okokból nem vehetjük egy kalap alá például Irak és Libanon konyháját. A Földközi-tenger sokszínű partján fekvő Izrael meglehetősen fiatal állam, ami azonban annál régebbi hagyományokból táplálkozik. Rengeteg helyi zöldséggel, lapos kenyerekkel és különleges fűszerezésű húsokkal tarkított világa az utóbbi évek legfelkapottabbjai közé tartozik. Elterjedésében úttörő szerepet vállalt a philadelphiai Zahav étterem 2008-as nyitása óta, Budapesten 2014-ben pedig a Mazel Tov étterem és bár nyitotta meg az érdeklődők számára az izraeli konyha kapuit.img_20170218_002942_369.jpg

Tölts egy estét Izraelben! - Ízutazás a Mazel Tovban
Írta: colorcam
Megjelent: 2017.03.02. 10:33
süti beállítások módosítása