Samsung Galaxy S8 - Biztos nem robban akkorát

Megjelent: 2017.03.30. 00:00
Írta: colorcam

Bemutatták az új S8-at, és nem az Audit. Kijelenthetjük, hogy az új Samsung Galaxy bemutatója inkább egy szolid Vidám Vasárnaphoz volt hasonló. A tömeg egy emberként örült a zászlóshajónak és együtt emelte a magasba a Gear 360-at. Aztán megtapsolták magukat és többször amolyan Trumposan elhangzott az "amazing" szó is. Ámen!

img_9595.jpg

Lényeg a lényeg, tavaly tényleg szépen felvette a koreai cég a szopóálarcot, befürdött a Note-tal, ebből kellet valahogy visszajönni és visszaépíteni a vásárlók bizalmát. Az eseményen természetesen nem esett túl sok szó a robbanásos botrányról, viszont azt igyekeztek kihangsúlyozni, hogy az S8-cal ilyen nem történhet meg. 

A Samsung az információk visszatartásában nem túl ügyes, hiszen tulajdonképpen mindent tudni lehetett, amit érdemes, a kialakítástól kezdve a belső tartalom egyes részleteit illetően is.

------------------------------------------------------------

Amit fontos tudni:

- kiterjesztették a kijelző méretét (Infinity Display), eltűnt a klasszikus fizikai gomb

- S8 - 5,8 inch, S8+ 6,2 inch

- Íriszolvasóval és arcfelismerővel tudunk belépni a telefonba, a bizalmas mappákat is így védhetjük (az ujjlenyomat   érzékelő hátulra került)

-  továbbfejlesztett kamera (előlapi 8, hátlapi 12 megapixel) funkciók (fejlettebb lézeres autofókusz)

- Snapdragon 835, 4 GB RAM

- Bixby intelligens asszisztencia

-------------------------------------------------------------

A S8-at szokni kell. Mivel a közeljövőben valószínűleg a gyártók egyre másra dobálják majd ki a kiterjesztett, fizikai gombok nélküli 'infinity display"-jel szerelt készülékeiket, így nem árt odafigyelni az első pár napban, nehogy véletlenül benyomódjon valami. A keretnélküliség elképesztő menőn néz ki, de ebből a szempontból kevésbé praktikus. Nehéz úgy kézbe venni a telefont, hogy akaratlanul ne indítsunk el semmilyen alkalmazást. 

img_9589.jpg

A Bixby volt az előadás egyik sarokköve, bár a Siri-alázónak kikiáltott beszédfelismerő és intelligens asszisztens egyelőre elég pre állapotúnak tűnik. Látszik, hogy sok információt képes feldolgozni és a beszédet kontextus szerint is tudja értelmezni. Vicces, hogy ha megmutatunk neki a szomszédban pl. egy biciklit, akkor rákeres és kidobja nekünk, hogy hol tudjuk azt megvásárolni. Ha tudsz koreaiul vagy szépen ejted az angolt, április végétől kezdhettek barátkozni.

A kamera szinte változatlan, annyi történt, hogy lézeres rásegítést kapott az autófókusz (ami anno már a kiváló LG G4-ben is megtalálható volt) és a szelfi kamera is jobb képeket készít a pontosabb élességállításnak köszönhetően. Vízállóság maradt, az aksi (S8 - 3000mAh, S8+ - 3500mAh) tényleges teherbírásáról azonban még használat híján keveset tudunk.

DEX, Gear 360, Vear VR

Kétségtelenül az est egyik fő attrakciója a DEX elnevezésre hallgató dokkoló egység volt, ami egy csapásra számítógépet varázsol a telefonunkból. Végre megvalósul az, amire régóta vártunk. Több éve, hogy a Microsoft sajttájon azt mutogatták nekünk, hogy ez a jövő és mindenkinek nagyon jó lesz. Nagyon tetszett és el is hittük, de valahogy a Microsoft telók nem fogytak olyan mennyiségben, hogy erre egy nagyobb iparág rá tudjon épülni. A Samu-nál minden adott és hurrá, tökjól néz ki, amit láttunk. Az élő közvetítés után erről prezentáltak nekünk és a telefon bepattintása után gyorsan meg is jelent a DEX felülete. Tulajdonképpen olyan, mintha a Chrome OS előtt ülnénk, minden a megszokotthoz hasonlóan jelenik meg az interfészen. Az androidon futó irodai alkalmazásokkal pedig teljesen használható munkagép alakítható ki. Minden egy helyen, amit bármikor tovább vihetünk és mindig nálunk van. Szimpatikus kezdeményezés és egyértelműen igény is van rá, amit a Samsung most igyekszik minél jobban megteremteni.

Két termék jutott a sor végére, az egyik a Gear 360, ami a tavalyi verzió pimpelt változata. Élőben streamelhetünk vele, és már VR-re is tud közvetlenül közvetíteni. A Vear VR pedig tulajdonképpen csak egy kontrollerrel egészült ki, hogy jobban belevonódjon a felhasználó az élménybe. A minőség és semmi más sem változott, sajnos. 

Videóval búcsúzunk, kedvenc amerikai vloggerünk elemez. Casey, átadom a stafétát:

 

Pacsi!

M.

 

 

Kockulunk?

SAMSUNG GALAXY S7 - TÚLÁRAZOTT S6?

SPORT OKOSESZKÖZÖK ÉS ZENE NÉLKÜL? FELEJTSD EL!

MAZDA 3 SPORT TUNING - MINDENT A SZEMNEK

BMW X1 - CROSSOVERBE OLTOTT HOBBITEREPJÁRÓ

 

  

KÖVESSETEK MINKET BLOGLOVIN'-ON is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr8112386391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása