Szó-forradalmárok, akik miatt szeretünk magyarok lenni - Interjú Takács Ákossal, a Red Bull Pilvaker főszervezőjével

Megjelent: 2015.06.15. 08:01

Idén kétszer is megtelt a véletlenül épp 1848 széket számláló Erkel Színház, akkora volt az érdeklődés a magyar költők átdolgozott verseire. De ami még ennél is pozitívabb, hogy a diákok a rap zenészek és maga a rap zene segítségével eljutottak oda, ahová sok osztályfőnök csak szerette volna repíteni őket. Csapatunk komoly kedvelője a műfajnak, így nem bírtuk ki, hogy ne kérdezzük meg azt, aki mindezt kitalálta.

image_60.jpg 

Colorcam: Hogy jött az első Red Bull Pilvaker ötlete és hogy kezdődött el a szervezés?

Takács Ákos: Az egész úgy kezdődött, hogy a Red Bull-nál évekig a zenei marketinggel foglalkoztam és rám volt bízva, hogy eldöntsem, miként lehet a már meglévő projekteket Magyarországra adaptálni, illetve hogyan tudunk olyat létrehozni, ami releváns, a hazai kultúrával összefügg és alapvetően egy olyan megközelítése az irodalmi, zenei örökségünknek, ami ma eladható, emellett a fiatalok számára is szerethető tud lenni.

C.: Miért az ’’építkezést’’ választottad?

T.Á.: Amikor a mienk az ötlet, mienk a szabadság is. Mi alakíthatjuk ki a koncepciót, mi tervezhetjük meg az arculatát és mi határozzuk meg a fő üzenet tartalmát, amit majd az egész közvetít. Kitalálhatjuk a benne szereplő karaktereket, és így végül a nullából egy brandet építünk. Persze amellett, hogy nagy a szabadság, nagy a rizikó is. Folyamatosan figyelnünk kell, hol szakad be a talaj azon az úton, amin egy ötletből a már említett brand lesz. A mai napig meglepetéssel és örömmel tölt el bennünket, hogy ez sikerült, hogy szerencsére kellően jó emberek voltak jókor, jó helyen.

C.: Kikhez akartatok szólni és miért?

T.Á.: Először egy baromi nagy kérdés volt, hogy ki ennek az egésznek a célközönsége. Én mindig is nagyon szerettem a rap zenét, de abban az időben közel sem volt annyira populáris és mainstreem, mint most. Ennek ellenére azt láttuk, hogy elkezdett feljönni, és úgy gondoltuk, hogy a rap zene közönsége lesz az a csoport, aki befogadóbb, aki affinisabb a magyar kultúrára. Akkor még nem is gondoltam végig, hogy azért tudtunk ezen a dobozon egy picit túl ugrani, mert egy olyan közös kulturális alapra, egy olyan közös tudásbázisra építettük az egész koncepciót, ami minden olyan magyar emberben jelen van, aki ebben az oktatási rendszerben vesz vagy vett részt, és tanulta ezeket a verseinket.

 image_61.jpg

C.:Hogyan lesz a költeményekből népszerű sláger?

T.Á.: Először a rendezvénynek a Red Bull Raplika nevet szerettük volna adni, ami jól türközi, hogyan is megy ez a folyamat. A legelején olyan költeményekhez nyúltunk, amit mindenki ismert és közben rájöttünk, hogy ezek a srácok hihetetlenül kreatívan oldják meg a feladatot: meghagyják a vers gerincét, fő sorait és mondanivalóját, mégis miközben kicsit átköltik, aktualizálják azt. A meglévő, erős alaphoz adnak még egy pluszt. Miután kitaláljuk, melyik művek szerepeljenek és melyik előadó dolgozza át azokat, kiadjuk a feladatot és a srácok szinte azonnal megcsinálják.

C.: Mi a helyzet az iskolásokkal, akik épp tanulják ezeket a sorokat?

T.Á.: Az egyik legjobb feedback, amit kaphatunk, hogy az iskolások a Red Bull Pilvakeren keresztül szerették meg azokat a verseket, amiket tanítottak nekik. Emlékszem rá, amikor valaki felhívott, hogy nézd, fenn van a YouTube-on egy olyan videó, ahol a gyerekek éppen tátognak az Anyám tyúkjára. Aztán előbb-utóbb valaki szólt, hogy „képzeld el, az én anyukám irodalom tanár és a Red Bull Pilvakeren szereplő számokat mutatja meg a diákoknak, mint az irodalom alternatív verzióját”. Azóta folyamatosan kapjuk iskolaigazgatóktól a megkereséseket, hogy ha tudjuk, adjuk oda DVD-én a teljes előadás anyagát, mert a gyerekek a suliban, a március 15-ei rendezvényen ezeket a dalokat szeretnék előadni. De olyan kérés is volt már, hogy küldjük át csak az instrumentalt, hogy a srácok tudjanak rá rappelni. Több suliban érettségi tétel is volt. Emocionálisan ezek érintenek mindenkit a legjobban.

C.: Milyen az előadók szemszögből a Red Bull Pilvaker?

T.Á.: Egy tök jó lehetőség és platform a zenészeknek arra, hogy megmutassák egy olyan arcukat is, a művészetüknek egy olyan oldalát, ami amúgy lehet, hogy hagyományos előadáson nem áll módjukban. Ezek az előadók iszonyat kreatívak és tehetségesek, kőkeményen ott van bennük a művész véna, ami ilyenkor nagyon jól kijön belőlük. Emellett nem egy olyan eset volt, ahol két rappert, aki addig nem szerette egymást, a közös munka hozott össze és ma már szinte legjobb haverok.

ta.jpg

C.: Külföldre akartok-e hasonlóval menni?

T.Á.: Egy-két hete hívott fel az orosz zenei manager, hogy ők is szeretnék feldolgozni helyi MC-kel az orosz verseket és el kellett magyaráznom neki, hogy mitől működik, mi a koncepció, hogy állunk hozzá egy alkotáshoz. Nekünk, mint magyar Red Bull-nak elsősorban a magyar emberek, a magyar kultúra érdekes, viszont nekem ott van a fejemben, hogy hol lehet még megcsinálni. Azt gondolom, az egyik legkézenfekvőbb Erdély lenne, ahonnan a fellépőkön keresztül állandóan kapjuk az érdeklődést egy ottani rendezvény iránt.

C.: Szeretnétek, ha egy évben több előadás is lenne, vagy megmaradtok a márciusinál?

T.Á.:Nem szeretném azt, ha ez a produkció színvonalában egy picit is veszítene, fontos, hogy mindig ugyanolyan vizuállal, ugyanolyan hanggal és ugyanolyan infrastruktúrával tudjon színpadra állni. Ezen minőségi elvek mellett pedig bizonyos helyekre nagyon drága és nehéz lenne elvinni, így inkább azt szeretném, ha megmaradna egyszer egy évben, a nemzeti ünnepre.

C.: Mi volt az iskolások mellett a legjobb pozitív élmény?

T.Á.: Az egyik előadás után odajött hozzám egy lány, hogy volt egy pár óra az életében, amikor olyan büszke volt arra, hogy magyar, hogy el se tudja mondani - és ezzel nagyon jól össze is foglalta, amit mondani szeretnénk vele. Örülünk, hogy a Pilvaker segít politikától függetlenül megmozgatni a hazaszeretetet az emberekben. Ehhez kapcsolódik, hogy a főpróbán vendégül láttunk pár fiatalt, és nagy meglepetésünkre mind kokárdában érkeztek. Látták, hogy a Wolfie-n és a Fluor Tomin is az van, és végül azért vették fel, mert az előtt az örökség előtt és azok előtt az emberek előtt tisztelegtek, akik előtt mi is szerettünk volna.

 

 Pozsgai Brigitte

Heti ajánló

BMW I3 (REX) teszt - elkerülhetetlen

Férfi neszesszer másképp- LUSH termékteszt

10 világhírű fellépő a legnagyobb nyári fesztiválokon

A legmenőbb fesztivál szettek fiúknak és lányoknak 

 TOP 5 kutyabarát kávézó Budapesten

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr597528608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása