Csaknem egy éve már, hogy Vajas Balázsnak hála, vasárnaponként az Élesztőház udvara benépesül, és egy családias termelői piac, a Pancs Gasztroplacc hoz színt és illatot (!) a falak közé. Rattner Réka kolléganőm a Piac motorja és nem mellesleg számos gasztronómia témájú cikkünk írója, vele határoztuk el, hogy elindítunk egy sorozatot a blogon, melyben bemutatjuk a Pancson havi rendszerességgel megforduló legmenőbb gasztro arcokat: a kis magyar gasztroforradalom képviselőit, akik szívükön viselik az éhes hasak sorsát.
Elsőként Nemes Nórát, a Dacotablog és a Nosalty íróját kérdeztük, akinek nemrégiben jelent meg Az én amerikai konyhám - 307 Federick street című szakácskönyve, melyet végiglapozva egyértelművé válik: Amerika messze nem csak a fánk és a csirkeszárnyak hazája. Nóri két évig élt San Franciscóban és felfedezett mindent, amit csak arrafelé enni érdemes - mi pedig a könyv segítségével megspórolhatjuk a hosszú repülőutat, és helyben is elkészíthetjük ezeket a fogásokat.
Magyar-néprajz szakon végeztél, majd hosszabb időre Amerikába utaztál. Mikor jött a gasztronómia az életedbe?
Igen, ez így van, de a két dolog között azért sok minden történt. Valójában mindig is kergetett engem a gasztronómia, ha eléggé figyelek, akkor már a néprajz szakon is rájöhettem volna, hogy leginkább a táplálkozástudomány órák érdekelnek. Később belefogtam egy életmódváltásba, rájöttem arra, hogy ha én főzök magamnak és tudom, hogy mit eszek, akkor ki tudom szűrni a kalóriák nagy részét is. Ezt fejelte meg egy németországi Erasmus program, ahol egy olyan kollégiumban laktam, ahol rajtam kívül rengeteg más nemzetiség is élt. Úgy szereztünk barátokat, hogy lementünk a konyhába, és délután kettőtől éjfélig mindenki főzött valamit a saját nemzeti ételeiből, szuper jó volt. Ott nagyon sok mindent tanultam, nem csak a főzésről, hanem magáról az ételhez való hozzáállásról, arról, hogy ki hogy tálal, hogy vásárol, hogy dolgozza fel az alapanyagot.
Amikor kiköltöztem San Franciscóba, már aktívan főztem és a Nosalty-hoz is írtam. Amerika azonban teljesen más világ volt, gyakorlatilag újra kellett tanulnom mindent. Nyilván nem az alapoktól kellett kezdenem, de aki élt már külföldön, az tudja, hogy másmilyen a vaj, másmilyen a tej, a víz, más a húsok állaga, bizonyos dolgok hiányoznak, mások vannak helyettük. San Francisco egy óriási olvasztótégely, rengeteg külföldivel, akik magukkal vitték gasztronómiájukat is új hazájukba. A latin-amerikai és ázsiai konyha nagyon markáns arrafelé. Volt, hogy bementem egy kizárólag ázsiai alapanyagokat árusító boltba, ami ötször akkora, mint itthon egy hipermarket, az eladók pedig nem beszéltek angolul. Szóval bevásárlás előtt utána kellett néznem az eredeti receptnek, le kellett fotóznom a hozzávalókat és a fényképeket mutogatnom. Máskülönben sosem találtam volna meg, mert az óriási felfújt élő békától elkezdve a szúnyoglárván át mindent árultak.
Itthon sokaknak az amerikai konyhával kapcsolatban csak a junk food ugrik be. Mennyire kezd ismertté válni az amerikai konyhának az a része is, ami szerethető és változatos?
Való igaz, hogy Amerika kezdte el a junk food terjesztését, de a '30-as évebeni hozzánk csak a '90-es években ért el. Ehhez képest a slow foodra csak tíz évet kellet várni, de pl. a termelői piacokat, mint a Pancs is, Amerika fedezte fel újra. A külünböző vegán mozgalmak, az egészséges reggeli, ezek is mind a tengerentúlról jönnek és lassan azért itthon is gyökeret eresztenek.
Mi az, ami még nem jött át (akár Európába, akár Magyarországra) a tengerentúlról, de te mindenképpen szeretnéd hogy ha jelen lenne nálunk is?
Amit én borzasztóan szerettem, az az eating out, azaz a szabadban eszünk szokása. Amerikában nagyon jellemző, hogy amint jó idő van, kimennek a szabadba az emberek és kinti programokat csinálnak, legyen az egy sima piknik a barátokkal vagy egy szülinap, egy focimeccs. Ilyenkor előre elkészítenek ételeket vagy viszik a kis grilljüket. Sokan mondják, hogy az amerikaiak futva esznek (ez egyébként hétköznap reggelente Budapesten is észlelhető), viszont megadják máshogy a közös étkezés módját, például az előbb említett eating out révén. A társasági program nem azt jelenti, hogy muszáj egy 12 fős asztalt megterítenem, öt fogást lefőznöm, porcelánnal tálalni és gyertyát gyújtani. Úgy is össze tudok járni a barátaimmal enni, ha csak két salátát viszek, más meg majd hozza a húst. Ez nekem nagyon szimpatikus.
Kinek szól a könyved? Akik már jártak Amerikában vagy akik még csak tervezik?
Szerencsére nyitottak az emberek, olyan kritikát nem kaptam, hogy a könyvet a kezembe sem fogom venni, mert az amerikai kaját nem eszem meg. Aki meg már járt Amerikában, nosztalgikus hangulatban gondolt vissza az ott megismert ízekre.
Gyönyörű a képi anyag is és külön jó, hogy a könyv végén leírod, hogy melyik hozzávalót hol lehet megvásárolni.
Igen, a recepteket próbáltam úgy összeválogatni, hogy ne tartson tovább a beszerzés, mint maga az étel elkészítése, fontosnak tartottam, hogy az olvasók könnyen megtalálják az alapanyagokat is. Az ételfotókat én csináltam, kivéve a rólam készült és a hangulatképeket, melyek Viszlay Márk munkái.
Jövőbeli tervek?
Ha írhatnék szakácskönyvet, akkor biztos, hogy egy kicsit az antropológia irányába menne, tehát nem szűken vett receptek lennének csak benne, hanem egy kicsit az is, ami a fakanalat tartó kéz mögött van. Konkrét tervem nincs, igazából minden érdekel, ha volna két életem vagy inkább tíz-tizenöt, akkor biztos, hogy mindig csak utaznék és ennék, majd boldog kövér öregasszonyként végezném.
Nóra blogját ITT találod illetve Facebook oldal
A könyvet keresd a könyvesboltokban vagy ITT.
A PANCS Gasztroplacc Facebook oldala ill. @pancs_placc
Ételfotók: Nemes Nóra
Szöveg és borítókép:
Egyél velünk!
FRANCIA CSIRKE, MAGYARUL FŰSZEREZVE
MACESZ BISTRO - TORRENTE IS IDE JÁR
Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem!
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
