2016 tagadhatatlanul a rózsa jegyében fog telni - ez már biztosan látszik. A színek világszintű kommunikációjáért felelős Pantone ebben az évben a rózsakvarc és a derűs kék ("serenity") mellett döntött - és valóban, a legnagyobb márkák termékei közül számos ebben a meleg, finom árnyalatban pompázik, elég ha csak az iPhone 6S rózsakvarc kiadására és annak zajos sikerére gondolunk. A szín mellett azonban maga a virág motívum és vele együtt az illat is számtalan helyen felbukkan, így bátran mondhatjuk: a férfiaknak idén nem lesz nehéz dolguk, ha szívük választottját meg akarják lepni. Természetesen nekem is van kedvenc rózsás-listám, a bejegyzésből kiderül, hogy pontosan mik vannak rajta.
Burkolózz rózsába!
A The Body Shop új Brithish Rose kollekciója nevéhez hűen angol rózsák esszenciáját rejti magában. Egy vidéki farmon gondos kezek válogatják a virágokat és készítik el belőlük a kivonatot, mely a termékek alapját képezi. Én a tusfürdőt, a selymes testvajat és a finom kézkrémet próbáltam, de a termékpaletta részét képezi még egy szappan, egy habfürdő, egy gél állagú testradír és természetesen egy eau de toilette azoknak, akik egész nap magukon szeretnék viselni a mesés illatot.
A tusfürdő nagyon jó állagú, nem szárítja az utóbbi időben érzékeny bőrömet és fürdés után lágy rózsaillat ölel körbe. A testvaj esetében ugyanezeket a jó tulajdonságokat tudom felsorolni: finom, mégis tápláló krém, mely a szárazabb bőrt is nyugtatja és használat után selymes gyöngyház-fénybe burkolja a testet. A kézkrém textúrája folyékonyabb, lágyabb - így gyorsabban beszívódik, ideális a napközbeni gyors kézápolásra. Természetesen a külcsín a márkától megszokott módon egyszerű és nagyszerű, a rózsaszín-fekete-fehér színekkel ellátott letisztult formájú tégelyek és flakonok a fürdőszobánk szép tavaszi dekorációi lehetnek.
Rózsás ajkak
Az idei tél nagy felfedezése számomra a Clinique Chubby Stick szériájának Baby Tint vonulatából a Coming Up Rosy árnyalat, mely amelett, hogy nagyon szép, egyedi, természetes szín felvitel után, nálam még a Carmex ajakápolót is verte, ami azért valljuk be, elég nagy szó... A "sima" Chubby Stick színezett ajakbalzsamok közül a Super Strawberry árnyalat már évek óta nagy kedvencem, de ezúttal egy teljesen nude változatra áhitoztam, ami azt a bizonyos "szinte semmi sincs rajtam - mégis ápolt és üde az arcom" érzetet kelti. Bár a különböző fórumokon olvastam negatív kritikákat is a Baby Tint-tel kapcsolatban (sima ajakápoló - cserébe drága, nem tartós/nincs is szín stb), és valóban kissé aggódva tettem a kosaramba, mégis talán vele vagyok a legelégedettebb az újonnan kipróbált sminktermékek közül. Attól függően, hogy hány rétegben viszem fel, tűnik elő egyre intenzívebben a finom rózsás árnyalat, ami néhány perccel később érik be igazán (állítólag mindenkinél egyedi tónusban). Az ajkaimat a leghidegebb napokban is ápolta, kellemes, egyáltalán nem ragacsos érzetet hagyva maga után. A tartóssága semmivel sem rosszabb, mint egy jó ajakfényé, bátran tudom ajánlani mindenkinek egy gyors hétköznapi sminkhez.
Kávé rózsákkal
Sok-sok apró rózsa díszíti a Vintage Garden kistestvére, az étterem mellett található The Sweet cukrászda elviteles kávéspoharait, egy kis nőies apróság, ami mégis feldobja a szürkébb hétköznapokat. Egyébként az egész kis bolt egy tündérmese, a dekoráció és a finom sütik együttese egészen Jane Austin-ig repít vissza.
Tearózsa
Itthon egyelőre még nem kaphatók a holland RITUALS cég pompás termékei, de legutóbbi külföldi utam során "betévedtem" egy boltjukba és hááát, nem üres kézzel jöttem el. Egy későbbi posztban majd részletesen is olvashattok a természetes alapanyagokból készülő csipetnyi luxussal fűszerezett kozmetikai termékekről; most viszont egy szintén náluk vásárolt teát szeretnék bemutatni nektek, mely a "Rose Wisdom" névre hallgat (merthogy a szépségápolás mellett hangsúlyt fektetnek mindenre, ami a napi rutint jelentőségteljes pillanatokká formálja - innen a cég neve is).
A koffeinmentes tea olyan jóságokból áll, mint a rózsaszirom, gyömbér, csipkebogyó vagy a kamilla - és bár alapvetően nem rajongok a rózsa ízéért, mégis, amikor a boltban megkínáltak egy pohárral ebből a kombinációból, nem volt kérdés, hogy importálok egyet otthonra is. A négyzetalakú teásdoboz 20db piramis formájú filtert rejt magában. Megvettem a dizájnban hozzá passzoló fémdobozt is, mely azóta is a konyhám kedves darabja. (További ízeket ITT, teásdobozokat pedig ITT találhattok, az online vásárlás lehetséges, a szállítási költség Magyarországra kb. 3 000 Ft.)
Coming Up Roses
Végezetül pedig álljon itt egy dal a címében virágunkkal, a Coming Up Roses, ami mostanában sokszor eszembe jut, ha azt szeretném, hogy rózsásabb legyen a hangulatom... A 2013-as Begin Again, azaz Szerelemre hangszerelve című film egyik betétdala, melyet hallgatva abszolút megszerettem Keira Knightley hangját és karakterét. Egyébként az egész soundtrack nagyon jó hangulatú és tökéletesen passzol egy csendesebb, talán kicsit esős estéhez, mint amilyen a mai is. A filmben Mark Ruffalo és nem utolsó sorban Adam Levine játszik még (utóbbi ahogy elvárható, énekel is), szóval a vizuális élmény sem elhanyagolható :)
Szöveg és képek: Farkas Anna
Női vonalak
DANIEL WELLINGTON - A MINIMÁL ÉLETÉRZÉS
A SZŐKE NŐ TESZTEL - KEVIN MURPHY TERMÉKEK
OHMYDOG BOUTIQUE & SPA - AHOL A KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALONNA
WONDERLAB - KREATÍV ALKOTÓKÖZÖSSÉG A MAGYAR DIVATÉRT
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: COLORCAM_MAGAZINE
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!