Francia csirke, magyarul fűszerezve

Megjelent: 2017.02.02. 14:10
Írta: colorcam

A gasztronómia kétségtelenül divat lett. Főzni, étterembe járni, séfekkel pózolni, majd mindezt jól lefotózni 100%-ig trendi. Ha pedig mindezt Lyonban tesszük, miközben Széll Tamás a legnagyobb séfverseny világdöntőjén gyűri maga mögé a gasztrovilág élmezőnyét… na, arra még mi magunk is keressük a szavakat!fiuk2_hun.jpg

A gasztroturista első kérdése garantáltan az, hogy miért kell épp januárban megrendezni ezt a versenyt, mikor egy napfényes, madárcsicsergős tavaszi napon sokkal szebb arcát mutathatná a város, mind a 3800+ éttermével együtt. A válasz egyszerű, ugyanis ilyenkor rendezik azt a vendéglátóipari szakkiállítást, amelynek 1987 óta a Bocuse d’Or is szerves részévé vált. Az esemény névadója, a 90 éves Paul Bocuse már életében legendává vált a gasztronómia és azon belül az újkori francia konyha fejlődéséért tett munkásságával. Voltaképp ezzel a versennyel az volt a célja, hogy elinduljon egy nemzeteken átívelő szakmai eszmecsere, illetve a szakemberek tudásának összemérése Dél-Amerikától egészen Japánig.
tamas_hun.jpg

Arra azonban még Monsieur Bocuse sem számított, hogy az internet elterjedésével a versenyből hatalmas show válik, amit világszerte milliók követnek élőben. Természetesen az egy négyzetméterre jutó Michelin csillagos séfek száma itt a legmagasabb, mellettük pedig számos étteremtulajdonos és a vendéglátásra átnyergelt híresség is tiszteletét teszi évről évre. Idén rengeteg magyar is ellátogatott: a lelátón szurkolt Baumgartner Zsolt, aki néhány évvel ezelőtt a Forma1-ről mangalicákra váltott, de a közönség soraiban láthattuk a korábbi versenyen commis-ként résztvevő Pohner Ádámot, Sárközi Ákost és a gyöngyösi Borimami tulajdonosát, Sándor Bélát is. A honi szurkolótábor sem hagyott minket szégyenben. A különleges alkalomra költött versikéktől csak úgy zengett a tribün, a versenyzőink tiszteletére felsorakozott rezesbanda pedig némi betekintést nyújtott a nagyvilágnak a sokat emlegetett magyar virtusba.
kevin_hun.jpgA verseny két napja alatt 24 nemzet mérkőzött meg egymással. Az előre megadott alapanyagokból begyakorolt saját kreációk (idén egy vegán tányér és egy hús-rák tál) elkészítésére 5 óra és 35 perc állt rendelkezésre. A verseny indulása óta a franciák mellett komoly tényezővé váltak a skandináv államok, Dánia, Norvégia és Svédország. Az Egyesült Államok két évvel korábbi ezüstérmes helyezésével már akkor felhívta magára a figyelmet. A távolról sem jó hírű gasztronómiával rendelkező ország egyébként 136 Michelin csillagos étteremmel büszkélkedhet, szóval tudnak valamit.

Ebbe az állóvízbe robbant be üstökösként Széll Tamás a tavalyi budapesti győzelmével, így a lyoni versenyen már számoltak vele ellenfelei, amit jól is tettek a végeredmény ismeretében. A nagy attrakciónak számító, szuperlátványos hústál fő eleme idén a világhírű, fekete lábú Bresse-i csirke volt, amihez a homár mellett olyan jellegzetes magyar alapanyagokat társítottak, mint a tökmag, a tokaji furmint, a mangalicasonka és a kacsamáj. A „Magyar téli erdő”-re keresztelt kreáció el is nyerte a legjobb hústál díját.
img_20170201_225955_488.jpg

Sok szó esett az utóbbi egy hétben a magyar siker hosszú távú hatásairól. Lehet kritizálni az ételízesítővel felturbózott sonkás lasagne-t és a fine dining éttermek miniatűrnek tűnő adagjait is. A téma megosztó, az ízlés egyéni, mindenkinek más a finom. Tamásék fantasztikus eredménye elvitathatatlan, amiért ezúton is gratulálunk a csapatnak!

A női szakasz

A temérdek hófehér, keményített szakácssapka alatt csak elvétve találtunk hölgyeket. A 26 éves Giovanna Grossi olasz étteremtulajdonos szülők gyermeke és éveket tanult Franciaországban, ahol a Paul Bocuse nevével fémjelzett szakácsiskolában is forgatta a fakanalat. Ő az idén tizedszerre versenyző Brazíliát képviselte, ami végül a 15. helyen végzett. A 29 éves Jessika Toni Uruguay színeiben lépett be a boxba és végül a 23. helyre volt elegendő az idei teljesítménye.giovanna_bra.jpg

A verseny eddigi tizenöt aranyérmese között egyetlen egy nő van. Léa Linster 1989-ben vihette haza a legjobbnak járó szobrocskát Luxemburg színeiben. A közönség körében nagy népszerűségnek örvendő, barátságos és közvetlen Léa beszédében bátorította nőtársait, hogy kövessék az álmaikat és merjenek elindulni ezen a fantasztikus versenyen.

 

Szöveg és képek:

15970628_10208611989529183_907557526_n.png

 

Egyél velünk!

BOCUSE D'OR - A NAGYON NAGY SZAKÁCSVERSENY

LA PARRILLA - TŰZRŐL PATTANT ÍNYENCSÉGEK A SZABADSÁG TÉREN

MACESZ BISTRO - TORRENTE IS IDE JÁR

CASCA - A CSOKI-MENNYORSZÁG

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr7512176676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.02.05. 11:15:36

Széll Tamás és csapatának eredménye mindenképpen biztató a jövőre nézve. Gratulálok nekik, nagyon szép munka volt.
süti beállítások módosítása