Peugeot 208 Allure teszt – Tuning gyilkos kisautó

Megjelent: 2015.12.10. 22:47
Írta: colorcam

Valójában az ember és az autó két olyan „fogalom”, amik már évtizedek, vagy ha a gőzzel hajtott szerkezeteket is figyelembe vesszük, akkor évszázadok óta kapcsolódnak egymáshoz. A négykerekűek iránti vágy illetve szeretet mindig olyan adrenalint ad, ami miatt második otthonnak vagy akár az egyik legjobb barátnak lehet érezni a járműveket. A Peugeot 208 Allure változatán már első ránézésre is látszik, hogy ez az autó nem piros lámpás álldogálásra és komótos gázadásra született, hanem igenis epekedve várja, hogy zöldre váltsanak a fények és elérje azt a fordulatszámot, ahol igazi erejét megmutathatja.

peugeot_208_1.jpg

Természetesen a külső mindig szubjektív, ám a matt fekete és a világos zöld színek kombinációja fiatalossá és vagánnyá teszi a Peugeot újdonságát, persze akadtak kevésbé lelkes vélemények, de a többség mindig vetett egy büszke pillantást a járgányra. A járókelők a zebrán, a virágárus az autók között haladva, a márkatársak pedig a volán mögül biccentettek egyet vagy éppen szóltak pár kedves szót, többnyire nem hozzám, hanem a 208 formatervéhez. A hátrafelé elhúzott első lámpák már régóta nagyon közkedvelt dizájnelemek az autóiparban, bizony egy kicsit a futurisztikus világot idézik, nem utolsósorban pedig a csábító tekintethez tökéletesen társul a felül végigfutó menetfény, a 3D-s elemek, amik sötétben néznek ki döbbenetesen jól. A motorháztető egységének apró megszakításai sportautóvá varázsolják a gépjárművet, mondjuk a hűtőrács díszítése kicsit a régen oly sokszor használt gumipókra hasonlít. Az átlagnál állítólag ellenállóbb felnik között kizárólag a kerekeket tartó csavarok fényesek, persze ez messziről nem látszik, sokkal inkább szembetűnő a küllők sötétebb és világosabb kialakítása. Ötletes dolognak tartom az ajtóüvegek köré vezetett króm berakásokat, amikhez a kilincsek is illeszkednek. A kocsi hátulja egy kicsit talán bumfordi lett, de ez az elődmodellekre is igaz volt, a méretes lökhárítón bőven maradt hely a négy szenzorból álló tolatóradarnak, felül pedig a harmadik féklámpának, a kettő közötti található hátsó szélvédőn jó a kilátás, az ablaktörlő lapát sebesen teszi a dolgát.

peugeot_208_7.jpg

A „francia autót ne vegyél“ szkepticizmus pillanatok alatt elfelejtődik, ha az ember belehuppan a vezetőülésbe. Sosem volt igazából megindokolva ez a hipotézis (jó, próbáltak rá magyarázatot adni, de ezekre mindig csak összehúzta az ember a szemöldökét), hiszen bármelyik márka modelljének lehetnek hibái, valaki ezzel ügyeskedik, valaki más okból hívja vissza a négykerekűket, szóval ilyen dolgokon már felesleges rugózni. A kormány pici, ezt rögtön meg kell szokni, ezáltal viszont sokkal könnyebb tekerni – a szervó egyébként is leheletfinoman funkcionál – tekerni, mondjuk nem könnyű úgy beállítani, hogy az ülésmagassághoz jól igazodjon, meglehetősen kevés a hely a középpont és a kicsit ovális rész között, ami a műszerfalra való rálátást redukálja. Utóbbi szerencsére digitális és analóg elemekkel is rendelkezik, a megvilágítás gusztusosnak mondható. A plusz funkciók persze képesek kárpótolni a rossz szájízt, ilyen a kormányról vezérelhető rádió, vagy éppen a híváskezelés, más mondjuk nincs nagyon, a gombok között található a duda és a légzsák is. A középkonzol szolgáltatásokban gazdag, a kétzónás digitális klíma jól beállítható, fújja is a meleget (nyáron pedig remélhetőleg a hideget) rendesen.

peugeot_208_4.jpg

Az okoskütyük világában már az autókban is elengedhetetlen feltétel lesz lassan az érintőképernyő, a Peugeot pedig nem hagyta ki ezt a ziccert, így egy hét hüvelykes panellel lepte meg az autóba ülőket, ami nem mellesleg érintésérzékeny. A menü jól kezelhető, viszonylag egyértelműek az alpontok, a szoftver képes kirajzolni az útvonalat, a rádiócsatornákat, különböző információkat, a legjobb viszont az, hogy a MiraCast és az USB-kábel segítségével azonnal tükrözni lehet a mobiltelefonok képét (bár egyelőre csak az iOS-szel kompatibilis a rendszer), így ez megkönnyítheti az adatok és funkciók elérését. Elöl tágas a helykínálat, még a magam 185 centiméterével is kényelmesen elfértem (mögöttem már annyira azért nem nyújtózkodtak az utasok), a kicsit vastag A-oszlop ellenére jó a kilátás, a térérzet pedig óriási pozitív lökést kap, ha az üveg panorámatetőt elfedő műanyagot hátratoljuk. Teljesen más, szélesebb világ köszönt be, az oldalt elhelyezett kék ledes lámpák láttán pedig az ülések aljánál kell majd keresnünk az állunkat.

peugeot_208_2.jpg

A pedálok és a váltó érzékenysége megfelelő, mondjuk vezettem már olyan autót, amiben még könnyedebben járt a kar a fokozatok között, de itt legalább lehet érezni, hogy mikor toljuk sebességbe. Válaszható automata megoldás is. Ahhoz azonban, hogy az 1.6-os BlueHDI motorból kihozzuk a maximumot, viszonylag ritkán kell a sebváltóhoz nyúlnunk, hiszen háromezres fordulat felett harap bele igazán az aszfaltba a 208, viszont akkor olyan lökést ad a 120 lóerős, Euro 6 környezetvédelmi besorolású motor, hogy a mögöttünk kettesben visító benzineseket már a fényre sötétedő visszapillantó tükörben sem látjuk. Hab a tortán, hogy még komolyabb taposások esetén sem kér hat liter dízelnél többet százon, ami azért elég komoly teljesítmény. A franciák ráadásul – mondhatni – laboratóriumi környezetben (jelen esetben itt egy oválpályás, 56,6 km/h-s kocsikázást jelent) értek el 43 liternyi üzemanyaggal 2152 kilométeres távot, ami csupán két literes átlagfogyasztást jelent. Hűha, ez olyan, mint amikor egy szerepelni vágyó személy belekiabál a hangosbemondóba és mindenki felkapja a fejét. De ismétlem, ezt normál vezetési körülmények között lehetetlen reprodukálni. Az egész apró kasztni egyébként jól fekszik az úton, lendületesen bele lehet menni a kanyarokba, illetve a parkolóhelyek is sokkal könnyebben megtalálhatók, mint mondjuk egy hosszabb szedánban ülve. A csomagtartó persze nem a három hetes európai körutakhoz készült, inkább a gyors bevásárlások vagy hétvégi kiruccantások esetén lehet méltó társ a 208-as.

peugeot_208_3.jpg

Persze a Peugeot pont az autó városi mivoltja miatt próbált olyan extrákkal kedveskedni, amik nélkül még ha lehet is élni, velük együtt sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat. A tolatóradar mellé ugyanis tolatókamera is jár, magától ugyan nem képes helyet találni vagy beigazítani magát az autó, de több fokozatban jelzi a mögöttünk lévő tárgyak távolságát valamint a kerekek nyomvonalának egyenesét. A véletlen balesetek vagy pillanatnyi figyelemkihagyások elkerülését szolgálja az Active City Brake, amit magyarul városi vészfékező rendszerként emlegetnek A szélvédő közepénél felül egy Lidar névre keresztelt lézeres szenzort találunk, ami detektálja az előttünk álló vagy velünk azonos irányban közlekedő járműveket, és 30 km/h-s vagy annál kisebb sebességgel haladva automatikusan lefékezi a kocsit. Ennél nagyobb tempónál is működik, ám hatásfoka már csak arra elegendő, hogy a csattanást tompítsa. A Peugeot 208 ötcsillagos töréstesztet tudhat maga mögött, vagyis innentől már inkább rajtunk és vezetőtársainkon múlik, hogy galibába kerülünk-e a hosszabb-rövidebb autókázások során.

20151120_151359_hdr.jpg

A tesztautó 5 milliós alapárát látva persze nyel egy nagyot az ember, és azért elindul a hangya az agyában, hogy vajon érdemes-e egy városi autóért ennyire mélyen belenyúlni a pénztárcába. Vannak ugyanis azért bőven ellenfelek, a Mazda 3 például a mai kor egyik legjobb formatervével vívja ki magának a szakma és a vásárlók elismerését, plusz nem szabad megfeledkezni a Toyota Yarisról, vagy a továbbra is közkedvelt Ford Fiestáról. A Peugeot 208 előnye, hogy számos motorváltozatban megvásárolható, a dízel erős, mégis takarékos, a dizájn dicséretes, a beltér pedig minőségi anyagokból áll össze, sehol semmi nem reccsen meg. Az extrák sora meglehetősen hosszú, a vezetési élmény kellemes, szóval igen, a kocsiba beülni csodás dolog volt, az utakat szelni is, kiszállni és visszaadni már kevésbé volt szívderítő pillanat.

 

Szöveg és kép: 

Zsolt

 

AUTÓ, AUTÓ, AUTÓ

PEUGEOT 308 SW - EZT A KOMBIT SOFŐRREL KÉREM

BMW 525D XDRIVE M - ARANY KÖZÉPÚT

BMW I3 (REX) TESZT - ELKERÜLHETETLEN

MAZDA CX-3 REVOLUTION TOP G150 - ROADSTER ÉS SUV EGYBEGYÚRVA

MAZDA 2 - ELINDULNI NÉLKÜLED, NA MÉG MIT NEM!

SMART FORTWO TESZT - A LÁTSZAT CSAL

 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr578155260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása