Mazda 2 - Elindulni nélküled, na még mit nem!

Megjelent: 2015.07.06. 13:25
Írta: colorcam

Mindig egy olyan autóra vágytam, ami minden tekintetben megfelel nekem. Sportos, kellően tágas, de mégsem nagy, könnyen lehet vele parkolni, és prémium érzetet ad az embernek. Nem könnyű ezeknek az elvárásoknak megfelelni, főleg nem egy városi kisautónak. Mégis úgy tűnik, a Mazda 2-nek sikerülhet.

img_0333-4.JPG

A külső belső nélkül nem sok

A beharangozó nem marketing vagy PR bullshit, hanem tény. Próbáltam korábban az összes szériát, a legutóbbival különösen gyakran jártam. Így nagyon örültem, amikor a Mazdával "ledealeztük", hogy vihetem az autót. Képeket láttam már korábban a kettesről, de élőben sokkal nagyobbat ütött. A új 6-os nagyon jól fogy, így viszonylag sokat láthatunk belőle, azonban a legkisebb tesóval még alig találkozni az utakon. Emiatt már a szemem hozzászokott a hatos gyönyörű formáihoz, persze a mai napig megbámulom, amikor hazafelé araszolva feltűnik egy. A Kodo design több mint jót tett a Mazdáknak, a 2015-ös biztos, hogy az egyik legjobb évük lesz (ne felejtsük el, a kertek alatt az MX-5). A kettesre ugyanúgy ráhúzták ezt a formavilágot és szerencsére nem ráerőltették. A design az állatok küllemét és mozgását veszi alapul, esetünkben a gepárdét, amit különböző pozícióban, testtartásban elevenítenek meg a Mazdák. Esetünkben egy összegömbölyödött, kirobbanni készülő vadállatot modelleztek, ami nem is áll olyan távol a valóságtól. Tök mindegy, hogy az egész csak marketing duma, vagy valóban van benne valami, egy a lényeg, hogy működik. Az új 2-esre senki nem fogja azt mondani, hogy csúnya.

img_0296-4.JPG

Rengeteget használtam a kettest, minden ügyes-bajos dolgomat ezzel intéztem, sőt a 150 m-re levő boltba is vele mentem. Egyszerűen azért, mert szerethető. Nehéz elengedni, nehéz kiszállni belőle, nehéz nem visszanézni rá parkolás után. A Kodoról már beszéltünk, viszont a belsőről nem. Pedig ugyanaz a harmónia jellemzi, mint a külsejét. Ezt hiányoltam eddig. A Mazdák belül korábban tucatautósok voltak és sokan már úgy álltak hozzá, hogy a japánok nem is tudnak normális belsőt építeni. Átülni a 2006-os Mazda hármasomból az új kettesbe megváltás. Szó szerinti időutazás. Úgy tűnik, most teljesen összeállt a kép, ezt kell folytatni. A kormány kicsi, könnyen forgatható, rajta a már megszokott kezelőgombokkal. A műszeregység tetejéből hajlik ki a head-up display, ami ebben a kategóriában egyedülálló. Csatlakozás? Usb (2x), Bluetooth, CD, SD kártya, minden. Folytatom. Ott lent a váltó mellett, igen, ott az a bigyó, amit tekerni kell. Hogy is mondják jobb helyeken? Ja igen, i-Drive. 

A felosztásba nem lehet belekötni, az utas előtt a végtelen prérit idéző letisztult felület, a sofőr pedig tulajdonképpen mindent megkap, ami információt ad, beleértve a szórakoztatásért felelős panelt is. A kijelző érintésérzékeny, így nemcsak a már említett tárcsával tudjuk irányítani, hanem tapizhatjuk is. 

A szellőző rendszer mintha egy külön történetet mesélne el a kettesben, mindenki imádja. A kerek beömlők mellett észrevétlenül bújik meg egy szögletes rostély, beleolvadva a krómcsík eleganciájába. Piros pont.

Egyébként halkan meg kell jegyezni, amit kedves nem rég érkezett német vendégem is szóvá tett, hogy mintha lenne némi áthallás a szellőzőket illetően. A srác a merci gyárban dolgozik.

Kategóriából kilógó extrák: Full ledes automata fényszórók, tolatáskor besípoló radar, mint a nagyoknál, sávelhagyás és holttér-figyelő, radaros vészfékező cucc, az i-Driveról pedig már beszéltünk. 

Kihagyhatatlan plusz a választható bőr, esetünkben világos színben pompázott az autó belseje. Ízlésesen, szépen varrva, piros-fekete csíkkal fűszerezve. Prémiumság van, meg minimálság, meg trendiség. Nem túlzóan, a giccset jó nagy körben megkerülve, ízlésesen.

Van, akitől menekülök, valakihez futok én

3 motor közül választhatunk. Az 1,5-ös 75 lovas a beugró változat, a 90-essel senki nem fog mellényúlni, aki pedig szeret kicsit dinamikusabban vezetni, annak ott a 115 ló. Félelmetes, mit hoznak ki mostanában egy szívómotorból. A Barchettám 1.8-as mocival tud 130 lovat.

A Skyactive néven futó Mazda-motorok csodásak. Keveset esznek és szép teljesítményt produkálnak. Pár éve senki sem gondolta volna, hogy sikerül nekik, de megcsinálták és erre méltán büszkék is.

A leggyengébb változat rendelkezik csak hidraulikusan vezérelt szelepállító mechanizmussal, a többieknél mind komplikált görbe szerint, elektronika állítja a vezérlést. A 115 lovasba beletesznek egy kis pluszt is, ami nem más, mint az i-Eloop. A rendszer lényege, hogy a generátorokon keresztül a kondenzátorokon át megfogják az energiát, ami egyébként kárba veszne, ezzel is üzemanyagot takarítva meg. Legyünk zöldek, minden gyártó erre buzdít, így már szinte alap tartozék a start/stop rendszer. A kezdeti lelkesedésemet mindig letöri, hogy a dugóban araszolva méterenként áll le a motor és indul újra. Ráadásul mindig azt tanították, hogy a sok önindítózás gyors egymásutánban gyilkos. Szóval én ezt a funkciót köszönöm szépen, de kilőttem. A gyári adatok szerint városban 6,4-et, városon kívül 4,1-et fogyaszt. Nem áll távol a valóságtól, de azért nem árt +1-1,5 litert hozzáadni a számokhoz. 8,7 alatt viszont tényleg fent van százon, úgyhogy lehet vele büntetni a megfelelő keretek között. Mivel az autó méretei nőttek, így szerencsére többet pakolhatunk az új Mazdába. Alapesetben 280 literes térrel számolhatunk, az üléseket ledöntve viszont 887 literre bővíthetjük a pakoláshoz használható részt, úgyhogy nyugodtan elfért egymás mellett a statív, a lámpa és a softbox is. 

A hat fokozatú manuális váltó olyan, mint kés a vajban. Könnyen, akadás nélkül mozgatható, hibátlan, gyors, pontos. Mint ahogy a kormány is. Egyszerűen érezni a minőséget, ami már átnyúlik kicsit német autós prémium érzésbe. Még valami. Az Mazda 2 csendes. Emlékszem, mikor úgy 2003 elején megvette a családom szeretett Toyota Avensisünket. Mindenki oda volt érte, hogy semmit nem hallani, hogy mennyire zajtalanul szeli az utakat. Ha jól emlékszem, akkoriban erre épült több Toyota reklám is. Hasonló érzés fogott el most is, ezt nem szoktam meg a Mazdától, ellenben nagyon örültem neki.

img_0387-3.JPG

Nem sok dolog volt, ami zavart, ezek is inkább apróságok és kizárólag a kijelzőt, de inkább a szoftvert érintették. A modern világ autós tesztjei során már többször belefutottunk hasonló problémákba, tudván, hogy az autó tele van nyomva elektronikával. A középső kijelzőt például sokszor sikerült befagyasztani, Attila barátomnak olyannyira, hogy az eszköz az autó leállása után sem kapcsolt vissza. Később magához tért, de komolyan kezdtünk aggódni érte. Szintén kicsit mercis volt, hogy a káva és maga az LCD nem húzódik vissza, fix helyen marad.

Ami fájni fog sokaknak, az az ár. Ennyiért már nagy autót is kapunk, sőt egy régebbi használtból is szép darabokat találhatunk. Bár tényleg kilóg a kategóriából a minőséget, a funkciókat és a szolgáltatásokat tekintve, még így is nagyon sok a Revolutionért a közel 6 misi. Az alap Emotion változat már 3.800.000 Ft-tól kapható.


Vagy hitelre megkapod, alacsony kamatra az enyém, ha kell

Mivel a sorozatgyártás 2015 elején kezdődött meg, ezért a Mazda 2 csak 2016-ban lehet az év autója. Sok pénzt tennék rá, hogy ez így lesz. Gyakorlatilag lehetetlen belekötni. Gyönyörű a forma, mindenki megbámulja és nem egy Maseratiról beszélünk. A Kodo-design telitalálat. Belül is olyan szintű minőségű, amit kisautónál még nem láttunk, a vezetési élmény pedig hozza az elvárt mazdás színvonalat. A szoftverproblémáktól most tekintsünk el, azt egy frissítés gyorsan összerántja. Inkább az ár lesz az, ami sokakat eltántoríthat majd. Magyarországon erre a kategóriára kevesen költenek ennyi pénzt. A tesztautó ára: 5.933.900 Ft 

 

Az autót köszönjük a Mazda magyarországi márkaképviseletének!

Cím: Halott Pénz - Valami van a levegőben

Írta: Farkas Márton

Fotó: Farkas Márton

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr297530600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

medali (törölt) 2015.07.06. 13:30:16

Ez csak egy hasznalati targy.
süti beállítások módosítása