Miután landoltam és a gyomrom is megérkezett utánam, azonnal kínzó szomjúságot éreztem, hogy belekortyolhassak a tokiói éjszaka fülledt ízébe, hogy magamba szívhassam a fényeket, hogy életemben először én is átkelhessek a város ikonikus kereszteződésén, és attól kezdve úgy nézhessem meg a Kaptár Túlvilág intróját, hogy a talpam bizseregni kezdjen az ott megtett léptek emléke nyomán.
Vasárnap éjjel érkeztünk meg a fővárosba és még aznap bemutatkoztunk neki. A Cat Street, (ahol laktunk) illetve az azt elnyelő Harajuku körzet a hipszterek, a divat és a stílus szinonimája, ahol lépten-nyomon a legnagyobb, nálunk is ismert luxusmárkák boltjaiba ütközik az ember - meg olyan eldugott gyöngyszemekbe, ahol szemet gyönyörködtetően egyedi ruhák sorakoznak a polcokon. Utóbbiakba jó néhányszor betértünk. Előbbiekbe nem. Bár megvallom, többször megálltunk egy-egy fényesre suvickolt üvegajtó előtt és jól csengő márkanév alatt, hogy egy pillanatra magunkba szívhassuk a bentről kiáramló hűsítő frissességet. Éjszaka ide vagy oda, az emberről ömlik a víz, sokszor már csak attól is, ha álldogál, nem számít, hogy a nap fent van-e az égen vagy nincs. Hogy kezelhető a helyzet? Sehogy. Tokió is csak ránk kacsintott milliónyi fényével és annyit suttogott a fülünkbe: hát barátom, te akartad. Persze az ember nem adja meg magát ilyen könnyen, és küzd az elemekkel ott és akkor, ahol tud és kell.
Egy: a város telis-tele van kávézókkal. Bárhova bemész, azonnal a kezedbe nyomnak vagy az asztalodra helyeznek egy pohár jéghideg vizet, (ezt folyamatosan újratöltik) illetve egy nedves törlőkendőt. Ez sok helyen tűzforró. Első alkalommal pánikszerűen próbáltam szabadulni tőle a gátlástalan döbbenet lehető legkézenfekvőbb kifejezésével: jajj, ez k**** meleg. Aztán az ember ráérez arra a remek dologra, hogyha tűzforró törölközőbe bugyolálja a kezét, akkor máris nincs is annyira melege sehol máshol. Ráadásul az első lépés után úgy érzed, egy jégverembe toppantál. Nem viccelnek a kontraszttal. Néhány perc után persze rájössz, hogy amúgy nincs ám hideg, egyszerűen csak negyvenről lehúzták 22 fokra a hőmérsékletet. Az Isten áldja meg őket.
A második tippem, hogy menj el vásárolni egy szupermarketbe. Hogy miért? Mert az előre csomagolt kajákhoz a műanyag evőeszközön és pálcikákon túl hozzádobnak a kasszánál egy rakatnyi jégtasakot is, csak mert ők ilyen kedvesek. Komolyan. Nehogy megmelegedjen, amíg hazaérsz. Nos, ezek igen kellemes társaságnak bizonyulnak eredeti funkciójukon túl is, a homlokon pihentetve vagy a kézben markolászva.
Utóirat: amúgy a nagyobb élelmiszerüzletekben van egy dedikált ember arra, hogy kipakolja a cuccaidat a kasszánál, egy aki számol, egy pedig, aki esztétikusan elrendezi az összes mindent a zacskódban. Te meg csak állsz tehetetlenül és kifejezetten kínosan érzed magad.
Harmadik javaslatom, hogy ne vegyél fel tapadós pólót és nadrágot. Ismétlem: NE VEGYÉL FEL. Akkor sem, ha ujjatlan, akkor sem, ha crop top. Ne kísértsd az ördögöt semmivel, ami szoros, mert valóban rád hozza a pokol forróságát. Az elején még meglepő volt, hogy sokan laza, de hosszú nadrágban és hosszú ujjú felsőben flangálnak, de egy-két nap után világossá vált, hogy ez a lehető legjobb választás.
Negyedik tipp: időzítsd a városnézést késő délutántól éjszakáig, mert akkor már jobb idő van.
Ötödik tipp: felejtsd el a negyedik tippet. Logikusnak tűnhet, de nem ott. Nyáron nullától huszonnégyig hőség van (helyesbítés: több japánnal is megismerkedtem kintlétem alatt, akik azt mondták, ilyen forró nyaruk már rég volt. Sanszosan nem minden turista gyalogol bele abba a hőségbe, amibe én, akkor sem, ha nyárra időzíti a kalandot).
Naiv európaiként úgy gondoltam, hogy délelőttönként majd inkább kifekszem valahova napozni, és csak délután vágok neki a rekkenő hőségben imbolygó városnak. Aztán felmerült egy kisebb probléma. Ilyenre egy japán nem vágyik. Hacsak nem utazol hűsölni a város körüli strandok valamelyikére - amivel elmegy egy nap és a legtöbb még csak nem is olyan szép - akkor viszonylag kevés lehetőséget találsz a fürdőruhában való fetrengésre. Főleg ingyen. Vannak meseszép tetőteraszos medencék, amik potom 8 000-10 000 Ft-ért akár el is érhetők, meg egy-két strand hasonló árfekvésű belépővel (sokszor fürdési lehetőség nélkül, mert minek az, de tényleg), de amúgy olyan helyet, mint nálunk pl. a Margitsziget, bizony nem találsz. Vagyis mi nem találtunk, inkább így fogalmazok. Helyette simán kivittem egy széket és egy liter vizet a lakásból és a könyvem társaságában kidőltem a ház elé az "előkertbe" napozni, rövidnadrágban és fürdőruha felsőben. Ez a privát kánaán egy kis kerítéssel volt leválasztva az utcácskáról - a tied volt, de ha az utcáról benéztél, akkor beláttál. Na és, gondoltam… Ha nincs strand, akkor csinálok. Egészen addig, míg egy öreg japán bácsika még a napi körútját is abbahagyta, hogy meggyőződjön róla, valóban jól látja, amit lát. Japán öreg bácsika valószínűleg azóta messzire kerüli ezt a botrányos környéket, mert többször nem láttam. Mondjuk többször nem is ültem ki napozni... Szóval nem vártuk a megváltást, én pedig inkább nem teszteltem tovább a japánok tűréshatárát. Mentünk amerre láttunk. Ameddig bírtuk. Végülis ezért voltunk ott.
Pont ez a vágy hajtott minket ki a lakásból már első éjszaka, a jetlag és a vasárnap ellenére is. Harajukuból kb.15-20 perc alatt érhető el a Shibuya crossing gyalog, számtalan zebrájával és a terepet hűségesen felügyelő Hachiko szoborral. A legendás kutya gazdája halála után 10 éven keresztül nap mint nap visszajárt arra a helyre, ahol meló után találkozni szokott volt a szeretett férfival. Így lett a szobor környéke az egyik legmenőbb találkozóhely a japánok és a turisták körében is. Mikor először szembenéztem az ebbel, akkor éreztem igazán, hogy ott vagyok, ahol. Lassan megfordulva magamba szívtam a képekről már oly jól ismert látványt. Fiatalok százainak lépte alatt izzott a föld, miközben neon színben vibrált az egész környék, és fehér inges salary men-ek tértek nyugovóra a szabadon hagyott padokon. Bizony! Számtalan olyan férfiba botlottunk az éjszakák során, akik a munkaidő utáni iszogatás eredményeként lekésték a vonatukat vagy el se jutottak a pályaudvarig, és békésen-ittasan álomba szenderültek úton-útfélen: meglazított nyakkendővel, jól fésülve, iPhone-nal a kézben. Soha, egyetlen egyszer sem láttuk, hogy bárki inzultálta vagy arrébb tessékelte volna őket. Egy-két nap után mi is megszoktuk ezeket az udvariasan öntudatlan fehér foltokat az éjszakai városban. Ami kevésbé ment könnyedén, az a karanténra emlékeztető cigizésre kijelölt helyek szürreális látványa volt. Nem azért hozom szóba, mert cigizek. Azért hozom szóba, mert érdekes. Mert érdemes. És mert a dohányzási szokások a nem dohányzókat ugyanúgy érintik.
Harajuku a dohányosok szempontjából egy laza környék, ott bizony itt-ott még a japánok is rágyújtanak az utcán. Nem úgy, mint pl. az üzleti negyedben, a Császári Palota mellett, ahol 5 méterenként hatalmas utcai felfestés emlékezteti az embert, hogy ne csináld. Ha szabálykövetőek vagyunk, akkor három lehetőségünk van. Egy: bemehetünk egy kávézóba. A legtöbb kis pubban, kocsmában és klubban ugyanis bárki nyugodt szívvel rágyújthat. Kettő: megkereshetjük a dohányzásra kijelölt helyeket az utcán. Jelenlétüket nagyjából az jelzi, hogy számtalan japán dekkol egy helyben füstbe burkolózva, mielőtt lemenne a metróba vagy bemenne dolgozni. Itt általában találunk egy hatalmas hamutálat és jobb esetben kukát is. Mert kukák, na, azok nincsenek... Őrületesen nehéz volt megszokni. Három: vehetünk egy nagy levegőt és csatlakozhatunk a helyiekhez a dohányzás jegyében emelt egyik mobilkaranténba. Általában ilyet minden nagyobb és forgalmasabb kinti - és benti!!! (pl. hotel, pályaudvar, pláza) helyszínen lehet találni. Négy műanyag fal, tele cigi reklámmal (!!!) és japánnal. Persze, hogy a Shibuya crossingnál is van. 
Miután kellően megdöbbentünk ennek jelenlétén és óvatosan kipróbáltuk, elindultunk a kirinért. Betértünk egy autentikus kis japán gyorsétterembe, ahol volt kaja, volt sör és izzasztó meleg, no meg csak helyiek, semmi turista. Tokióban kétféle vendég van: aki ha találkozik egy másik turistával, nagyon megörül. Illetve, aki ha találkozik egy másik turistával, nagyon nem örül meg. Mi az utóbbiak közé tartoztunk. Itt pedig egy lélek turista sem volt, úgyhogy imádtuk az egészet. Emellett kpop szólt a rádióból, amin én teljesen elérzékenyültem... Miután átszellemülve elkortyolgattuk a sört és elszürcsöltük a rament (hagyományos japán kaja), visszabillentünk a fénybe, hogy megnézzük, miként is néz ki egy átlagos shibuyai vasárnap éjjel. Részegen és vidáman néz ki.
Mindenhol fiatalok kiabálnak és törnek előre. Azért fogalmazok így, mert ha egy japán megszólal, akkor kiabál. Nem nagyon beszélnek halkan. Vagyis hát nagyon nem. Illetve a lányok hihetetlen mozgáskultúrával hordják a magas sarkú cipellő-költeményeket. Kész életveszély. De persze kell az, mert picikék, de nagyon. A leleményesebbek inkább a platform cipő mellett teszik le a voksukat, mert abban könnyebben haladnak, de ugyanúgy övék a plusz 10 cm. És bár ilyenkor a mozgásuk kevésbé hullámzó és kiszámíthatatlan, a látvány mégis egészen különleges. Mert ezek a cipők olyan cipők, hogy ilyen cipők egyszerűen nincsenek. Alább egy kép egy teljesen átlagos mintapéldányról. És amikor az ember azt hiszi, hogy ennél bizarrabb már nem lehet, akkor hozzá kell szoktatnia magát a zokni-szandál kombóhoz, mert az itt MENŐ. A város tele van zokni boltokkal, hogy variálhasd a szettet. Szemkápráztató kombinációkkal találkoztunk, és a helyzet az, hogy a végére egész kellemes látványnak tűnik. Ez az érzés persze gyorsan elillan, miután hazaérsz Magyarországra. 
Szóval tettünk egy kört, hogy lássuk, merre van az arra, és mi vár itt ránk a következő két hétben. A kör közben belénk botlott két ittas japán fiúcska, hogy lekésték a vonatot és nagyon szeretnének nálunk aludni, mert nem nagyon van hova menniük. Miután végighallgattuk a sirámot és belekezdtem a mondandómba, az „Actually” felütés után már azonnal óbégatni kezdett az egyikük, hogy ezzel az indítással ő már most tudja, hogy számukra itt nem terem babér. Kedvesen mosolyogva bólogattunk, hogy ez bizony haver, így van. BANG! Első interakció. 1-0 az európaiknak, úgyhogy hazaindultunk. Ugyanis innen szép felkelni!!
Szöveg és képek:
Borítókép: youtravel.wordpress.com
3. kép: www.mymodernmet.com
4. kép: recruit-now.tokyo
Japán MÉG!
MYTOKIÓ - VALLOMÁSOK A JAPÁN FŐVÁROSRÓL, 2. RÉSZ
HA FIZETSZ, AZ NEM MEGCSALÁS - SZEXIPAR JAPÁNBAN
FELFALJUK ÁZSIÁT 3. - KANPAI IZAKAYA JAPÁN BISZTRÓ
FELFALJUK ÁZSIÁT 5. - FUJI JAPÁN ÉTTEREM
FELFALJUK ÁZSIÁT 6. - BAMBUSZLIGET JAPÁN ÉTTEREM
Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem!
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
