Felfaljuk Ázsiát 3. - Kanpai Izakaya Japán Bistro

Megjelent: 2015.04.09. 08:00
Írta: colorcam

Kezdjük a legelején! Kanpai annyit tesz: egészségedre. Az Izakaya szó leginkább egy olyan pubot, sörözőt, bisztrót jelent, ahová egy kemény munkanap után betér az ember kicsit leereszteni, meginni egy jó italt és elfogyasztani egy kellemes, de korántsem feszélyezett vacsorát. A hely 2014-ben nyitotta meg kapuit, tulajdonosi hátterét pedig az a méltán közkedvelt Fuji japán étterem adja, amely már 1991-ben zászlajára tűzte a minőségi japán ételek megkedveltetését hazánkkal.

dscf9976_cove.jpg

A Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar között található bisztróba érkezve egy kedves és készséges pincér fogad minket. Az étlappal kapcsolatban maximálisan felkészült, kérdéseinkre részletesen ismerteti az alapanyagokat és az elkészítési módokat. Tulajdonképpen nem tudjuk zavarba hozni és a legizzasztóbb kérdéseknél sem rezdül egyetlen arcizma sem, mondatait pedig mindig mosollyal zárja.

Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy jórészt autóval érkeztünk, így az alkoholos italokat nem tudtuk megkóstolni, azonban erre egy másik alkalommal sort fogunk még keríteni, ugyanis a hely bővelkedik rizsborokban, magas minőségű japán whiskykben, sörökben, valamint koktélokban. Ezen az estén mindenesetre beérem egy zöld teával. Kezdésnek vegyes sushi tálat kóstolunk (nigiri, tekercsek) valamint hal erőlevest. Minden esetben jó minőségű alapanyagokból dolgoznak, amely érezhető is, a nigiri esetében pedig a rizs és a változatos hal közé kevés wasabit helyeznek, elsőre csak lassan felismerhető, a falatnak viszont friss és üde harmóniát ad. Kiegészítő fogásként párolt szójababot és tengeri algát fogyasztunk. Személy szerint nekem az alga sokkal inkább szívem csücske, mint a bab. Az asztalra kerül még egy tányérnyi Age Gyoza, ez egyfajta hússal, zöldséggel megtöltött táska, amit egy ropogós keményítő réteg fed, ízletes és könnyű falat, házi szósszal. Nekem nagy kedvenc.

A rántott csirke curry szósszal engem nem talál el, egyszerűen nem áll hozzám közel ez az ízvilág, így ítéletet sem hoznék ebben az esetben.  Nekem nem jött be, ennyi. Ettől még biztos vagyok benne, hogy sokak kedvence marad a csirkés curry. Haladunk tovább. Következik a csirkebőr és csirkemáj nyárs teriyaki szósszal, valamint az asztalon találunk még vajhalat miso pácban sütve, igazán omlós és könnyű falat. A vörös tonhal steak kimarad az estéből, de feltétlenül visszatérek kipróbálni.

A vacsora meglepetései pedig mégcsak ezután jönnek. Okonomiyaki, ami tulajdonképpen egy japán pizza - igen, tudom, ez már önmagában zavart okoz a fejekben. Teljesen bizarrul hangzik számomra is, és némileg furcsállva tekintem az étlapon, de iszonyatosan ízlik, az utolsó falatokért szinte versenyre kelünk. Desszert tekintetében a hely még mindig tudott újat mutatni, mochit kérünk fekete szezámmag fagylalttal a közepén, friss gyümölcsökkel díszítve, semmit sem von le az értékéből, hogy nem itt készítik. Kisetsu no Wagashi to Kudamono-t eszünk még, ami tulajdonképpen egy joghurtos frissítő édesség. Bármikor, bármennyit újra tudnék enni belőlük. Méltó lezárása volt a vacsorának mind a kettő.

dscf9944.JPG

dscf9949.JPG

Azok számára, akik korábban még nem ismerkedték a japán konyhát, kiváló választás lehet a Kanpai Izakaya, hiszen valóban lazább körülmények között fedezhetjük fel az ízek harmóniáját és kóstolhatunk bele egy másik ország tradicionális ételeibe. A felszolgálók pedig biztos vagyok benne, hogy segítségünkre lesznek eligazodni a bő választékban. Aki pedig a közelben jár ebédidőben, bátran próbálja ki a menüt. Én mindenesetre biztosan visszatérek, mert a Kanpai Izakaya-nak abszolút helye van a körúton. 

 

Fanni

 

Elérhetőség:

Kanpai Facebook oldal vagy kanpaiizakaya.hu

 

Colorcam menni Ázsia:

FELFALJUK ÁZSIÁT 1. - RAMENKA

FELFALJUK ÁZSIÁT 2. - YAMATO

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr237270541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2015.04.09. 23:24:56

A legnagyobb hibát azzal követtétek el, hogy blogot nyitottatok.
Azért hiba, mert félig analfabéták vagytok, nem tudtok írni.

A japán pl. népnévként kisbetű. Nagybetűvel az országot jelenti.

Tetves Dög 2015.04.10. 11:25:41

Meg ez is:
"zászlóshajójára tűzte"
Mivaaan????
süti beállítások módosítása