La Parrilla -Tűzről pattant ínyencségek a Szabadság téren

Megjelent: 2017.01.05. 23:55

Csípős, hideg szél fújt, a Szabadság téren vágtam keresztül és már a távolból fürkésztem, hogy pontosan hol található a La Parrilla névre hallgató, pár hónapja nyitott új budapesti gasztrohelyszín, ahol a meleg mellett ízes mediterrán fogások várnak majd rám. Végül az Október 6. utca sarkán, az Iberostar Hotel mellett/alatt megláttam a szolid eleganciával tökéletesen a környezetébe illeszkedő éttermet.

dscf0745.jpg

A La Parrilla helyén korábban a Borkakas üzemelt, és az új tulajdonos igazából nem is változtatott a már egyszer jól bevált belső tér elrendezésén illetve berendezésén. A központi éttermi részt oldalt egy az utcafrontra néző esti, barátnős-csevegős hely, illetve belül, a szálloda irányában a Nagy Gatsby-s koccintós plakáttal büszkélkedő koktélbár egészíti ki. Ez a kis szeglet nem csak Leonardo di Caprio szépen fénylő szemei miatt csábító, a remek koktélokat igazán nem hagyhatjuk említés nélkül! A bárétlapról ráadásul tapas-jellegű finomságokat is választhatunk kedvenc italunk mellé.

dscf0748.jpg

Na de térjünk rá a "valódi" ínyencségekre. Az étterem spanyol elnevezéséhez hűen (parrilla=grill étterem) különböző lávakövön készített fogásokat kínál étlapján egy-egy magyar specialitással kiegészítve. Természetesen a vegetáriánusok sem maradnak éhen, bár tény, hogy nem ők lesznek a törzsközönség. 

Mi előételt, főételt és persze desszertet is választottunk, hogy igazán kimerítő képet tudjunk adni a helyről. Az én választásom Szent Jakab kagylóra, Marcié pedig polipra esett, csak hogy a tenger gyümölcsei véletlenül se maradjanak ki egy mediterrán ebédből.

Ami elsőre feltűnt, mihelyt kézhez kaptuk őket, hogy nagyon szép, letisztult, elegáns a tálalás - csakúgy, mint az étterem maga. Az ízek is remekül passzoltak egymához, így örömmel néztünk a soron következő húsok: a sárgarépás kacsamell és a tökéletes állagúra sütött bélszín elé.

dscf0701.jpg

Bár ezután én már kellemesen jóllaktam, nem hagyhattam ki a desszertet, főleg, hogy a mascarpone habos narancsos mézeskalács pár percre (na jó, két egész percre, amíg rekord idő alatt eltűntettem a tányéromról), a karácsonyi édes semmittevés érzésével ajándékozott meg. Marci újraértelmezett, makadámdióval fűszerezett túrógombócot választott, és az ő arcán is tökéletes megelégedettséget konstatáltam (úgyhogy muszáj volt nekem is megkóstolnom, és hát nyamm...). Az ételek mellé egyébként forró teát és limonádét fogyasztottunk (a csodás koktéllal kiegészítve).

dscf0683.jpg

Tapasztalataink alapján bátran ajánljuk a helyet több esetre is: ha külföldi ismerősünket elegáns, nem tolakodó, profi konyhával rendelkező, este élő zenét kínáló helyre szeretnénk vinni a belvárosban, ha napközben üzleti megbeszélést tervezünk egy kávé/tea/ebéd társaságában, ha a lányokkal buli előtt bemelegítenénk a koktélbárban, vagy éppen a buli másnapján reggelire gyűlnénk össze (az étterem már reggel 7-től várja a korgó gyomrokat) vagy ha egyszerűen csak spanyol ízekre vágyunk, akkor irány a La Parrilla!

 

La Parrilla

Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 4. 

Web: laparrilla.hu  

Facebook oldal

Séfek: Szabó Péter és Papp Balázs 

alairas_anna_1.png

Képek: Farkas Márton

 

 

ÉS MÉG

HELLÓ JANUÁR! - PROGRAMOK HIDEGBEN-MELEGBEN

APE REGINA - ALL YOU CAN EAT, CAPISCI?

THAI A VÁROSBAN, THAI MINDENHOL

MACESZ BISTRO - TORRENTE IS IDE JÁR

CASCA - A CSOKI-MENNYORSZÁG

 

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr4212091481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása