Ami még karácsony előtt belefér! - Programajánló

Megjelent: 2016.12.13. 11:23
Írta: colorcam

December biztosan azok közé a hónapok közé tartozik, melyekben, ha akarunk, sem tudnánk unatkozni. Egymást érik az adveti készülődés meghittebb percei, a vásári forgatag, a karácsony családi programjai és hipp-hopp itt is az év vége a kötelező szilveszteri bulival. Most összegyűjtöttünk hat olyan programot, ami még az ünnep előtt néhány nyugalmas percet szerezhet az év végi hajrában, és egy rendhagyó koncertről is írunk, előrevetítve, hogy azért a két ünnep között sem fogunk unatkozni. 

pexels-photo_1.jpg

 

12.08-12.21. / MYSELF-EGYSZEMÉLYESMŰALKOTÁS / BUDAPEST, KIRÁLY UTCA 11.

Magunkat viszontlátni egy fényképen mindig kényes téma, ritka, hogy első kattintásra elkészül a vágyott fotó. Ennek ellenére a szelfi évek óta virágkorát éli, sőt a mobiltelefonok folyamatos technikai fejlődésének köszönhetően ez még jó darabig így is marad. Persze a szelfizés célja legkevésbé sem az, hogy legyen egy jó kép a családi albumban, sokkal inkább az adott személy aktuális élethelyzetét kívánja ábrázolni, amihez hozzátesz a social media nem kicsit torzító hatása. Kiss Miklós képzőművész pop-up kiállítása minden néző számára egyszeri és megismételhetetlen, hiszen az alkotás saját vonásainkból épül fel. Szó szerint szembesülhetünk azzal, ahogy a digitális korban elvész az egyén képek feletti kontrollja. 

15138476_1304114332972472_5240437355426423227_o.jpgIdőpont, helyszín: december 8-21., Budapest, Király utca 11. (Costa Coffee Gozsdu mellett)

Nyitvatartás: hétköznap 14 – 21 óráig, hétvégén 12 – 21 óráig

Ingyenes

Facebook esemény

 

12.16-12.18. / MERÜLŐFORRALÓ (ART AT FIRST SITE) / ZOLTÁN UTCA 11.

A rajzfilmeket szerető közönséghez szól ez a kiállítás, mely az Art At First Site projekt részeként valósul meg. A projekt célja, hogy platformot teremtsen az animációs filmeket megalapozó rajzoknak, és azok önmagukban is létező művekként kerüljenek bemutatásra. Minden alkalommal új helyszínen és új anyaggal várják a látogatókat, ezúttal a Zoltán utca egy gyönyörű szeccessziós lakásában vehetjük szemügyre a színes alkotásokat.

15392966_1776390679293167_6436729902150180604_o.jpg

Időpont, helyszín: december 16-18., 1054 Budapest, Zoltán utca 11. 

Ingyenes

Facebook esemény

 

12.16 és 17. / ÁKOS KONCERT / PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA

Ákos egyetlen budapesti előadása lesz decemberi dupla nagykoncertje, melynek ebben az évben is az Aréna ad otthont. A rajongóknak most különösen érdemes együtt énekelniük az idén a legjobb koncert díjával jutalmazott előadóval, hiszen jövőre egy év koncertszünet következik, mely időszak alatt ha nem is hallhatjuk élőben az énekest, de minden bizonnyal remek új dalok születnek majd.

7ed369ed837db7084fd58b87f9c97d93.jpg

Időpont, helyszín: december 16, 17. , Papp László Sportaréna

Jegyek: 5.990, 8.990, 9.990, 14.990 Ft

Facebook esemény

 

12.17. / CHRISTMAS ART MARKET / KONYHA

Igazi last minute vásárlási lehetőség vár rád, ha ellátogatsz szombaton a belvárosba, a Konyhába, de valójában ennél sokkal többről van itt szó... Nem a plázák megszokott és sokszor egyhangú kínálatával találkozhatsz a kávézóban, hanem természetes kozmetikumokkal (kedvenc Cocoon Manufaktúránk is ott lesz, beszámolónk róluk ITT) és igazi magyar design tárgyakkal (pl. Kezemura kerámiák, YKRA hátizsákok, MENÜ szakácskönyvek). Emellett a Budapest Bike Maffia munkáját is segítheted adományokkal, hogy a rászorulóknak se kelljen nélkülözniük karácsonykor: vigyél magaddal tartós élelmiszereket, valaki biztosan nagyon fog majd neki örülni!

15220229_1539092376178321_2790115655309799681_n.jpg

Időpont, helyszín: december 17., 11.00-18.00 óráig, Konyha, Madách Imre út 8.

Ingyenes

Facebook esemény

 

12.18. / KARÁCSONYI PANCSOLÁS - TERMELŐI PIAC / PANCS-GASZTROPLACC

Az Élesztőház udvarán jó fél éve szerveződött csoda kis őstermelői piac szeretettel várja a vásárlókat, idén utoljára, de aztán az új esztendőben majd megint, újult erővel! A friss pékárutól kezdve a finom szörpökön át a lekvárokig és borokig mindent beszerezhetsz, amit csak elképzeltél az ünnepi asztalra. A Food Not Bombs és a Budapest Bike Maffia ismét közösségi főzést szervez és adoményokat gyűjt a helyszínen. A gasztroplaccról és a termelőkről bővebb infó ITT.

15420993_691178137716992_7899799703998160464_n.jpg

Időpont, helyszín: december 18., 9.00-14.00 óráig, 1094 Budapest, Tűzoltó utca 22. 

Facebook esemény

 

12.19. / RHODA SCOTT ÉS VARNUS XAVÉR ÜNNEPI KONCERT / PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA

Karácsonyi dallamok és ismert klasszikus meseterművek csendülnek majd fel a koncerten, ahol egyszerre három orgonista tehetség kápráztatja el a közönséget. Varnus Xavért nem kell bemutatnunk, mint ahogy az amerikai gospel egyik legautentikusabb képviselőjét, a jazz-zenész Rhoda Scottot sem. Bärnkopf Balázs már napjaink fiatal előadója, Varnus Xavér növendéke és annak reményei szerint egyszer majd az általa képviselt zenei stílus továbbörökítője. Ravel Bolerójában a zenetörténelemben először három orgona szól majd egyszerre, önmagában ez is egy olyan kuriózum, ami miatt feltétlen érdemes ott lenni 19-én az Aránában!

_ec6436e5587a316efcb66f60f7f8c07d.jpg

Időpont, helyszín: december 19., Papp László Sportaréna

Jegyek: 7000 - 21.000 Ft, jegyvásárlás: ITT

Facebook esemény

 

12.28. / PALLADIO ORCHESTRA - 100 GITÁR EGY SZÍNPADON / PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA

Nem mindennapi zenei élményben lehet része azoknak, akik december 28-án ellátogatnak a Papp László Sportarénába. 100 gitáros játszik ugyanis majd a színpadon (10 szólista és 90 ritmusgitáros), kiegészülve két énekessel és egy DJ-vel, hogy változatos dallamokkal kápráztassa el a nagyérdeműt Beethoventől a Queenig. Rácz László, a formáció megálmodója nagy körültekintéssel válogatta ki a muzsikusokat, annál is inkább, mert a jövőben a hazai és a külföldi közönséggel is szeretné megismertetni ezt a rendhagyó formációt.

palladio.jpeg
Időpont, helyszín: december 28., Papp László Sportaréna

Jegyek: 7900, 10900, 13900, 16900, 19900 Ft

Facebook esemény

 

 

ÉDES ÉLET 

ÍGY KÉSZÜL A KARÁCSONYI CAKE POP

A TOP 10 ZSERBÓRECEPT

A SACHER-LEGENDA NYOMÁBAN

CASCA - A CSOKI-MENNYORSZÁG

  

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr112033367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.