Ha sütit akarsz, van egy ötletünk! - Így készül a karácsonyi cake pop

Megjelent: 2016.12.08. 00:52

Workshopon részt venni élmény, jól kitalált és megszervezett workshopon részt venni pedig egyenesen különleges élmény. Rengeteg tanfolyamot kínálnak különböző cukrászműhelyek, és nehéz kiválasztani, hogy valójában melyik is passzol majd leginkább hozzánk. Futottam már bele olyanba, ahol egyszerűen nem ment ki a fejemből az, hogy ennyi erővel egy Youtube videót is megnézhettem volna az adott témában, mert az egész inkább hasonlított egy bemutatóhoz, ahol jegyzetelhetek, semmint egy praktikus, interaktív kurzushoz. Személy szerint én azt várom, hogy az a néhány óra többet adjon egy jól megírt és áttanulmányozott receptnél, kikapcsoljon, és ha otthon nem is állok újra neki a sütemény készítésnek, bármikor megtehessem túl nagy nekifeszülés nélkül, a begyakorolt mozdulatok magabiztosságával. Ebben a reményben indultam el Óbudára.

img_7976.jpg

Korábban sosem jártam még a Sütit Akarok!-ban. A cukrászdát 2015 nyarán nyitotta meg Kapusi Gerti, a hely tulajdonképpen a sutitakarok.cafeblog.hu nevű blogjából nőtte ki magát egy bátor váltásnak köszönhetően. A szombatra meghirdetett 4 órás tanfolyamon hatan veszünk részt és kettesével alkotunk egy-egy párt, cake-popokat (süti nyalókát) fogunk készíteni. Gerti tulajdonosként és a workshopot tartó személyként is hihetetlenül kedves, maximálisan felkészült és az első perctől kezdve olyan légkört teremt maga körül, ahol mindenki otthonosan mozog, így nyoma sincs feszengésnek, sem pedig fölösleges urizálásnak.

img_7938.jpg

Gerti részletesen ismerteti a cake-pop eredetét, kitér a megfelelő trükkökre és átvesszük az egyes fázisokat, később pedig mindenről részletes leírást ad. Olyan embernek látszik, aki szereti megosztani és továbbadni tudását, nem tartogatja csak magának a tökéletes praktikákat. A süti készítés fázisai közti üres időben lehetőség van kicsit csevegni is, és belemerülni a hely hangulatába egy finom limonádé vagy kávé kíséretében. A tanfolyam helyszínéül szolgáló cukrászda belső tere tágas, napfényes és ultra cuki!

Tanárnőnk az egymást követő lépések során kellő szabadságot ad, pont úgy érezhetjük magunkat, mint egy baráti sütés-főzés esetében, ahol nem a tökéletesség a fontos, hanem az egész folyamat szeretete. Egyszerűen így válik  az egész kellemes kikapcsolódássá és nem pedig egy makulátlan sütemény szigorú szabályok szerinti elkészítésévé. Mindez mégsem megy az eredmény rovására, sőt!

Kezdetnek összeállítjuk a tésztát, megtanuljuk a tökéletes állagot és rengeteg tippet kapunk a belső töltelék íz variációihoz is. Az eseményen háromféle változatot készítünk (csokis, puncsos, mézeskalácsos). Amint megvan a véglegesített ízvilág és állag, golyókat formázunk a keverékekből. Mérleg segítségével pontosítjuk az adagokat, de kb az ötödik után már az ember érzi is, mekkora az ideális súly ahhoz, hogy a pálcika még éppen elbírja a gombócokat, de közben mégse egy borsónyi szem csücsüljön a végén. Az apró gömbökbe körültekintően elhelyezzük a pálcikákat, ezt követően pedig várjuk, hogy kellően visszahűljenek a golyócskák és tovább tudjunk velük dolgozni. A kis pihenő után minőségi csokoládét olvasztunk, és a Gerti által mutatott eljárással tökéletes bevonatot képezünk a piskóta gömböknek.

img_8062_1.jpg

Ezután jön a legjobb rész: színes, illatos díszítés következik. Hol galaxist formálunk, hol pedig a minimál design-t helyezzük előtérbe, ki-ki saját fantáziája szerint, a variációk száma pedig végtelen. Ahányan vagyunk, annyifélék lesznek a süti-csodák, és röpke másodpercek alatt változunk át csillogó szemű gyerekekké. Hiszem, hogy ezekben a pillanatokban felidézünk valamit gyerekkorunkból, abból az időből, mikor még cél, eredmény és tét nélkül alkottunk. Van az egészben valami végtelen megnyugtató és békés, a teljes csapat mosolyogva ténykedik és még ezen a csípős téli reggelen is kisüt a nap a Komjádi Uszoda mögötti utcában. A kész végeredményt pedig csak másnap kóstolom meg és én magam is meglepődöm, hogy a roppanós csokoládé alatt micsoda isteni töltelék lapul!

fullsizerender_3.jpg

A Sütit Akarok! egyébként számtalan kurzust kínál, gondolva azokra is, akik élményt ajándékoznának szeretteiknek karácsonyra, hiszen voucher is váltható a mini-tanfolyamokra, amit csinos csomagban lehet a fa alá készíteni. A kurzusok egységesen 10.900 Ft-ba kerülnek. Biztosan lesznek jövőre is a legnépszerűbbek, mint a sajttorta, a csoki- vagy nutella-mánia, a retró, de Gertiék mindig előrukkolnak valami szezonális témával is. Szóval ha Valentin-napra vagy húsvétra készülődsz majd, akkor is lesz tippjük.

Gondoltak azokra is, akik az alapoktól kezdve szeretnék elsajátítani a sütés rejtelmeit, és egy 6 alkalomból álló Sütimester-kurzust építettek fel, így bárkiből válhat házi édesség-Istennő. Akár karácsony előtt is bevállalhatjuk még valamelyik tematikus workshopot, biztos vagyok benne, hogy az ünnepi rohanás közepette kisimítja majd idegeinket és nem utolsó sorban édes ajándékkal térhetünk haza.

 

Sütit akarok!

1023 Budapest, Frankel Leó út 72.

Facebook oldal

Blog   

 

Szöveg:                                       

 alairas_fanni_1.png             

Képek: A. 

 

ÉDES ÉLET

A TOP 10 ZSERBÓRECEPT - ZSERBONBONOK FINOMHANGOLTAN

A SACHER-LEGENDA NYOMÁBAN

CASCA - A CSOKI-MENNYORSZÁG

 

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr9512029449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása