Huawei okosóra – SMART elegancia

Megjelent: 2016.04.06. 15:17
Írta: colorcam

2015-ben is számos okosóra jelent meg a piacon és egyre jobban látszik, hogy igenis van kereslet ezekre a kütyükre. A Huawei a legtöbb Androidos gyártóval ellentétben csak a tavalyi év márciusában lépett erre a területre és jelentette meg első okosóra termékportfólióját.

img_6442.JPG

Korábban már teszteltük a Samsung Gear 2 készülékét (ITT), ami egy teljesen jól használható, jó funkciókkal bíró, ám elég robusztus, inkább sportos óra volt. Azóta több gyártó is próbált az elegánsabb irányba fejleszteni, többek között az LG, Samsung is, valamint az Alcatel, de véleményem szerint ezen a fronton eddig a Huawei alkotta a legszebb formatervezésű órát. Az Alcatel OneTouch Watch órája is nagyon szép, plusz ár-érték arányban is nagyon jól lett pozícionálva, de vele ellentétben a Huawei Watch fém és bőrszíjjal is kapható modelljei tényleg egy igazi prémium minőségű óra hatását keltik. Nálunk most a rozsdamentes acél borítással kialakított változat járt.

A csomagolásnak is nagyon minőségi hatása van - a doboz kinyitása után egyből magával az órával találkozunk és alatta egy rejtett kis dobozban kaptak helyet a tartozékok, nevezetesen az USB töltő, valamint a 220V-os fej.


Az óra méretei megegyeznek egy szokványos, elegáns óra méreteivel - talán a 1,3 milliméteres vastagság egy kicsit nagyobb az ideálisnál, de én külön örültem a 42 mm szélességnek, ami nem túl nagy, de nem is mondható kicsinek - így a vékony csuklóval rendelkező felhasználóknak valamint az igazi kemény kamionos-karúaknak is jól fog állni. A szíj mérete is 18 mm, ami biztosítja a teljes személyre szabhatóságot, így a Huawei bőrből készült modelljeinél sem fog gondot okozni, ha a szíj tönkre megy, hiszen elég széles a választék ebben a méretben.
Összesen egyetlen gomb található az óra jobb felső részén, ami a ki-bekapcsolásra szolgál valamint a főmenüt tudjuk vele előhívni.

img_6439.JPG


Hardver

A Huawei SMART Watch egy 1.4-inches, 400x400 felbontású AMOLED kijelzővel van szerelve, aminek igen alacsony a fogyasztása, emellett pedig zafírkristály védi.
Az óra működéséért 1.2 GHz Qualcomm® Snapdragon 400 típusú processzor a felelős, ami mellé 512 MB RAM, plusz 4 GB flashmemória párosul. Természetesen ez a párosítás több mint elegendő az óra megfelelő működéséhez. A legnagyobb negatívum, amit említeni tudok, hogy a készülék sem NFC-t, sem pedig GPS-t nem tartalmaz. Ennek miértjére nem találtam semmi információt a neten, de talán a GPS hiánya annak tudható be, hogy az óra már korántsem sportolásra lett tervezve, így talán a Huawei ezt nem is találta olyan fontosnak.
A 300 mAh-es akkumulátora kb 1-1,5 napra elegendő. A 4 fizikai érintkezővel rendelkező mágneses megoldással kialakított töltő fej kifejezetten tetszett, és kb. 1 óra 15 perc alatt lehet 100%-ra tölteni az vele az órát.

Funkciók

Na de most térjünk át magára a funkcionalitásra. Ez az a terület, amiben nem igazán tudnak eltérni az egyes gyártók. Majdnem minden modell ugyanazt tudja és sajnos ebben a Huawei sem tér el a többiektől. Az órát szoftveresen az Android Wear (1.3.0) vezérli, ami kb. teljesen ugyanazt az élményt hozza, mint a többi Android típusú termék esetében.
A kapcsolatot a mobiltelefonunkkal természetesen a Bluetooth biztosítja, de a Wi-fi-nek köszönhetően ha otthon vagyunk, telefon nélkül is tudunk csatlakozni az internetre, így gond nélkül megkapjuk az értesítéseket. (Külön jó hír, hogy az újabb SMART WATCH modelleket más oprendszerrel működő telefonokkal is össze lehet kapcsolni, így az Apple vagy a Windows telókat előnybe részesítő userek is gond nélkül választhatják akár ezt a modellt is.)

A csuklógesztusos vezérelhetőség kifejezetten praktikus megoldás. Ez annyit jelent, hogy csuklónk gyors/lassú és megfelelő irányba forgatásával egyszerűen, a másik kezünk használata nélkül görgethetünk fel-le, így menetközben is könnyen meg tudjuk nézni az érkező sms-ket, egyéb értesítéseket. Az üzenetekre gond nélkül tudunk hangalapon is válaszolni, hiszen a Google magyarul is tud (ezt elküldés előtt mindenképp ellenőrizzük, mert legtöbb esetben azért szükséges némi javítás) és ha emojit küldenénk, akkor azt egyszerűen csak fel kell rajzolni a számlapra.

A fentről lenyitható panelen a fényerőt tudjuk szabályozni, valamint innen egyből elérhető a beállítások menüpont, vagy ha valamire túl sokszor figyelmeztet a digitális asszisztens, akkor azt itt egyszerűen kikapcsolhatjuk.
A betűméret három, a fényerő pedig öt fokozatban állítható. Óraszámlapból rengetegféle-fajta közül válogathatunk - egész pontosan 60 db számlap közül lehet választani. Ezek sok esetben teljesen eltérnek egymástól. Pl.: világóra (egy számlapon két óra), egyszerű, digitális, elegáns számlap stb. Ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a Google Play-ről is lehet még továbbiakat letölteni. Ezenkívül lehetőség van arra, hogy az óra fixen mindig megjelenítse a pontos időt, ilyenkor azonban takarékossági megfontolásból csak egy egyszerűsített órakijelzést kapunk.

img_6433.JPG

A készülékben található barométer, ami egyes fitnesz alkalmazásoknál abban is segít, hogy megtudjuk, a tengerszinthez képest mennyit futottunk vagy lépetünk felfelé.
Az ezen túlmutató fitnesz funkciók elsősorban külsős alkalmazásokkal értelmezhetők - egy ideje már a legnépszerűbb futós app-oknak van Android Wear mutációja (RunKeeper, Endomondo), de mivel az órában nincs GPS, ezért a pontos értékekhez magunkkal kell vinnünk a telefont is. Az óra abban segít, hogy tájékoztató jelleggel próbálja monitorozni a pulzusunkat, illetve futás közben statisztika ott figyel a csuklónkon, amit könnyebb ilyenkor leolvasni, mint a telefonnal babrálni.

Összességében a formaterv miatt nekem ez a készülék nagyon tetszett. Végre egy olyan okosóra, amit gond nélkül felvehet az ember ing vagy zakó mellé is, és ez egyértelműen mutatja, hogy nemcsak sportos formákra van igény, hanem a klasszikus-elegáns formavilág is egyre fontosabbá válik ezen a piacon. A funkciók nem igazán térnek el a többi konkurens terméktől, ezen túlmenően pedig igen nagy hátránya, hogy hiányzik belőle a GPS. Az ára is elég borsos, hiszen a nálunk járt tesztalany durván 100.000-120.000 Ft-ba kerül, ami elsőre kicsit sokknak tűnhet, de ha megnézzük a többi gyártó kínálatát, akkor láthatjuk, hogy a difi csak pár tízezer forint, ami nem túl sok, ha valaki tényleg egy szép, elegáns órát szeretne.

 

Szöveg: Csekő Tomi

Képek: Farkas Marci

 

 

Ezeket az okosórákat is teszteltük:

Samsung Galaxy Gear 2 - Michael Knight 2.0

Samsung Gear S - Böhömóra

Samsung Gear Fit - laikus teszt

Sony Smartwatch 2 - laikus teszt

Garmin Vívoactive - Egy óra, ami motivál

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr608555306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása