Samsung Galaxy S5 és Samsung Gear Fit - Laikus teszt

Megjelent: 2014.05.24. 13:02
Írta: colorcam

Pár napra odaadtuk Daninak a Samsung legújabb csúcskészülékét az S5-öt és mellé egy GearFit okosórát. Előtte még sohasem volt a kezében Galaxy, sem Smartwatch, így őszinte laikusként esett a két készüléknek. Szóval ne egy kegyetlenül objektív tesztet várjatok. Csupán benyomásokat egy olyan sráctól, aki nem az okostelefonok bűvöletében tengeti mindennapjait.

Glam_Galaxy-S5_Black_01_1.jpg

Galaxy-k még nem voltak a kezemben, így teljesen új élmény volt. Valószínű a készülék is hasonlóképp érezhetett irántam, mert míg Marcival beszélgettünk, és a telefon bent figyelt a kis táskában, elkezdett női robothangon beszélni. Elsőre se volt kicsi az ijedtség, de ez csak fokozódott, mikor kiderült, hogy semmire nem akar reagálni. Majd kb. fél óra után a véletlen folytán 2 ujjal próbálkoztunk jobb belátásra bírni és láss csodát sikerült. Valószínű átállt vakoknak kitalált funkcióra, amikor is 2 ujj együttes mozgatásával lehet munkára bírni.

Méretét tekintve a Galaxy S5 kiválóan alkalmas péklapátnak, de én sajnos egy kézzel már nem boldogulok el. Igaz itthon elnyomogatom, de mondjuk utcán rohanva, tömegközlekedve, mikor bármelyik pillanatban fékezés hatására borulhatok, már nem szívesen nyomogatom, mert egyszerűen képtelenség biztonságosan fogni, bárki bármit mond.

Samsung-Galaxy-S5-Unboxing-2.jpg

Azt olvasom áll a piac. Fejleszteni kell ebbe az irányba. De, vajon a vásárlók ezt akarják? Nem fér be a zsebembe. Szerintem a zsebek méreteit is meg kéne reformálni lassan.

Minap olvastam, hogy kirúgták a Samsung dizájnerét, mert a Galaxy S5 vegyes fogadtatásban részesült. Azt leszámítva, hogy sose fogom szeretni az ormótlan telefonokat, és igen, nekem az iPhone 5 is nagy, attól függetlenül el kell ismerni ez a telefon szép. Még a műanyag hátlap is bejön. Van egy kis bőr hatása, gondolom a tapadás miatt, hogy kevésbé csússzon. A hátlap jól illeszkedik, mégis egyszerűen lejön, és hajlik. Tehát nem kell attól félni, hogy leerőszakolás közben netán elreped.

A kijelző szemet gyönyörködtető. Mind a menü grafikája szépen mutat, mind a megjelenített tartalmak csodálatosak. Letöltöttem a MindigTV alkalmazást. A Telenor HiperNet-el szaggatás nélkül tű élesen bejött az M1, de nézhettem Euronews-t is. A laptopomon keresztül az online adás sokkal szaggatottabb és pixelesebb. Így ezen a téren kiváló.

A 16 megapixeles kamerával nagyon szép, színhű, bár kicsit telített képeket kapunk, mintha meglenne turbózva, de ez nem zavaró egyáltalán. A video FullHD-n felül még UHD (3840x2160) képes is, ami bőven megállná a helyét egy esti híradó anyagában is.

Esti fényeknél viszont az előoldali kamera rosszabban teljesített, mint az iPod Touch 5-ösöm. Nagyításnál már látszódott, hogy a zajt próbálja elmosni, ám így elég pacás lett a kép, míg az iPod esetében élesen látszottak az arcom és fülhallgatóm körvonalai. Viszont minden elképzelhető beállítást belepakoltak. Ami a legjobban bejött, hogy az elkészült képet úgy lehet szerkeszteni, hogy jobbra balra húzom az ujjam és változik a kép. Majd, ha megakarom nézni az eredetit, rajta hagyom az ujjam, ha elengedem máris a változtatott képet látom. Szeretem az ilyen egyszerű és jól használható lehetőségeket. Még egy aranyos dolog, hogy egyszerre fotózhatok az elő és hátoldali kamerával. Így, ha mondjuk a párizsi Eiffel torony előtt állnék a vigyorgó fejemről és a toronyról egyszerre készíthetnék képet, ami a jobb felső sarokban mint egy levelezőn a bélyeg jelenik meg.

Downloads1.jpg

A menü tetszés szerint állítható, variálható. Engem mégis zavar, hogy már alap beállítással sok fölösleges dologgal zsúfolják tele. Külön internet, Chrome és Google+. Külön Fotó és Galéria. Ezekből mind elég lenne egy. Pláne, hogy utóbbi csoportban semmi különbséget nem bírtam felfedezni.

samsung.jpg

Ami nagyon elnyerte a tetszésem az a Google, Flipboard és Hangalapú utasítás. Igaz, ezek nem a Samsung vívmányai, de mégis a pár nap alatt nagy segítségemre voltak.

A Google kis listába szedi nekem a legfontosabb dolgokat, amiket kérek, és egy oldalon mutatja is. Időjárást az aktuális tartózkodási helyemen, közelben lévő nevezetességeket fényképpel ellátva, étterem lista szintén a közelben, valamint a leghasznosabb, hogy a BKV menetrendet is prezentálta a legközelebb található felszálló helyekkel és indulási idővel. Így nem kell külön alkalmazást letöltsek, kikeresni a járatot, indulási időt, egyből ott van.

A Flipboard egy személyre szóló hírfolyam, amúgy pont olyan, mint a Samsung MyMagazin-ja. Utóbbit nem használtam, viszont a Flipboard-on beírhatom, hogy értesülni akarok zenei, divat és minden más hírekről, ő pedig kigyűjti pl. a Rollingstone Magazin cikkeit.

A Hangalapú utasítás pedig nem csak angolul de magyarul is ért. Méghozzá igen jól. Én trolin zajban teszteltem, és megértette, mikor azt mondtam neki „79-es troli menetrend”. Dobta ki egyből a találatot, amiből tudtam hol kell leszálljak. Ez is sokkal gyorsabb mód, mintha megkeresném a BKV alkalmazását és ki kéne keresgéljem a járatot, és megállókat.

 Ami a hangerőt és hangszórót illeti. Több helyen olvastam, milyen tisztán szól a hangszóró. Én a gyári zenét hallgattam rajta, de mikor teljesen felvettem a hangerőt, már eléggé torzított. Nem mondhatnám, hogy igazán élvezhető volt. Sok magassal, pár mély hang betorzítva nulla közép tartománnyal igen kiábrándító volt. Persze nem rossz, de ha egy telefon 230.000ft-ba kerül, akkor én elvárnám, hogy az egyik legalapabb funckió jól működjön. A Skype alkalmazás pedig megfejhetetlen. Mind a telenor 4G-jével, mind az itthoni wifimmel, szaggatott a hang, a kép pedig irtó pixeles volt. Ráadásul a rá csatlakoztatott Beats fejhallgatóm, ami nem egy csendes darab, alig hallottam a beszélgető partnerem. Pedig megnéztem, és minden maximumon volt. Úgy kellett figyeljek, minden szóra, hogy meghalljam.

section_0_product.png

 Az akkumulátort tekintve jónak mondható. Bár, nem nyomkodtam egész nap, mint ahogy a saját készülékeim szoktam, de a háttérben minden futott, a Bluetooth-tól elkezdve, csomó program, wifi, stb. Így bő egy napot kibírt. Ami jónak mondható, de én annyira boldog lennék, ha a mai telefonok legalább a 2 napot kibírnák. Persze van ezen energiatakarékos üzemmód, ami szürkeárnyalatossá teszi a képernyőt, és nyugalmi állapotban lekapcsol minden háttérben futó alkalmazást, nem jelez fölöslegesen. Így nagyon sokat lehet spórolni. Hogy pontosan mennyit, azt nekem már nem volt időm letesztelni. Tudom ilyen kijelző mellett, meg processzor, stb. zabálnak. Értem én. Csak jobb lenne ha nem mindig a töltőt kéne keresni ott, ahol épp vagyok.

Ami pedig a száraz adatokat illeti. Mint említettem, az akkumulátor nőtt az elődhöz képest, immár 2800mAh-es. Súlyra 145g, amit én pehelysúlynak érzek. A hátoldali kamera 16 megapixeles, míg az előoldali 2 megapixel. 5.1 colos Super Amoled kijelzője gyönyörű és még erős fényben is jól olvasható.A 2GB RAM gyorsan hajtja a processzort. Nem próbáltam ki, de por és vízálló IP67-es minősítéssel rendelkezik. Nem véletlen jelez erőszakosan mindig töltés után a kijelző, hogy dugjam vissza a zárófedelét. 

A billentyűzet köszönhetően az óriási kijelzőnek szintén nagyobb így könnyebben kezelhető. Ez a saját Nokiám után felüdülés volt. Azon utálok sms-t írni. Mindig félre gépelek. A Galaxy S5 ebből a szempontból jó. Igaz, mikor gyorsabb tempóban írtam, már félre hordott különösen a szélen található betűknél. Az iPhone-nál ez nem fordul velem elő szinte soha. Azzal még vakon is 80-90%-os pontossággal tudok írni.

Összességében nem rossz telefon. Kinézetre nekem tetszik. Szép, jól össze van rakva. Ugyanakkor nagyon vékony, óriási nagy és könnyű, így az én kezemben lehetetlenség használni. És a zsebeim se ilyen nagyok. Nem tudok vele mit csinálni.

Látszik, hogy mindent belepakoltak, amit lehet. A vaku mellett még egy pulzusmérő is be van építve, ami a személyre szabható okos Health alkalmazásban gyűjt össze mindenféle infót, hogy mennyit lépünk, eszünk, alszunk. Bevihetjük az adatainkat, de ezen kívül egyébként sok haszna nincs.

GearFit

Az első okosóra a kezemen. Karcsú, jól illeszkedik a kézre. Narancssárga szíjjal érkezett, ami cserélhető. Nem az én stílusom, semmihez se tudnám felvenni, de ugyanakkor menő. Az viszont, hogy csak 2 kapocs van rajta, és nincs bújtató, elég nagy hanyagság. Mi van, ha valamibe beleakad a csuklóm? Nem veszem észre és máris elhagytam.

Samsung-gear-fit-3-1066x600.jpg

A kijelző gyönyörű. Szép felbontás, jól látható. Pont annyi infót tud, ami kell. Jelez ha bejövő hívásod van, vagy emailt kapsz. Lépésszámláló, alvás és pulzusmérő. Utóbbinak megörültem, de mint kiderült, elég halványan teljesít. Itthon megmértem a pulzusom. Egyből ment. Majd kimentem a Szigetre, futottam egy kört és mikor ismét meg akartam volna mérni, hogy mennyi a pluzusom, már nem mért. Biztos izzadt a kezem, megtörlöm. A GearFit-et is. Semmi, de most már kijelzi, hogy töröljem meg.  Ezt párszor eljátszottuk, a kezem csontszáraz, a ketyere is, de sehol semmi. Ezzel elment kb. 10 perc, már rég le kellett volna nyújtanom, de én idegesen csak próbálgattam megtudni, mennyi lehet a pulzusom közvetlen futás után. Fel kellett adjam. Mire hazaértem 1 óra múlva már meg tudtam mérni. Másnap ismét, ugyan ilyen eredménnyel. Laboratóriumi körülmények között jól teljesít, de ha az ember élesben próbálja csődöt mond. És, akkor még nem is egy maratont futottam. Mi lenne akkor?

samsung-gear-fit-mwc-2014-8.jpg

Jó ez a készülék, hogy mindig figyelmeztet és mindent mér, de valahol elég zavaró is. Egy perc nyugtot nem hagy az embernek, mert ha a Facebook-on jön mindenféle értesítés, ő könyörtelenül rezeg és jelez, míg a telefon esetében ez jóval szolidabban történik.

samsung-gear-fit-mwc-2014-10.jpg

A dizájnt illetően praktikus, mégse biztonságos és nem is divatos. Mintha, egy 14 éves kislány karkötőjét hordaná az ember. Persze, ha sportoláshoz felveszem ott menő. De utcai viselethez, már inkább ciki. Bár, lehet egy fekete pánttal nem úgy érezném, mint ahogy a rikító narancssárgával tettem azt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr766198448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cooler 2014.05.27. 09:10:18

Ezt a "tű élesen" dolgot soha nem értettem. Vágjál már egy tetves tűvel... A tűnek egy "pontnyi" hegye van.

A pengének van éle. Létezik is szó rá: pengeéles.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.05.27. 09:30:34

már a mintakép is nagy kamu, fényviszonyokat figyelembe véve

Tíz:59 2014.05.27. 10:27:00

@enpera: Én is ezen filóztam, miértr nem ugyan onnan készült a kép

Sónkoneri 2014.05.27. 11:01:36

Nem lehet, hogy a Skype azért volt vacak, mert a partner kamerája és mikrofonja volt hulladék?

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2014.05.27. 12:21:41

@Sónkoneri: laptopról ugyan azzal személlyel rendesen működött a skype.

pikszel 2014.05.27. 19:40:45

@Cooler: Az eszed is vághat mint a borotva, pedig nincs éle...

Cooler 2014.05.27. 22:02:19

@pikszel: Ügyes vagy, van olyan kifejezés is, "borotvaéles". Leülhetsz.

Lóri Vérkutya · http://lorimennimaraton.com 2014.05.28. 11:49:54

@Cooler: nem akarlak elkeseríteni, de a tűéles kifejezés létezik és a köznyelvben elég gyakran használt szó, a Magyar Értelmező Kéziszótárban is szerepel, szóval mielőtt nyelvtannáciskodni akarsz, legalább nézz utána a dolgoknak...

A fotózásban, filmezésben régóta használatos kifejezés alapja: az éles szó egyik jelentése ’határozott, tisztán látható (körvonal)’. Ez a tulajdonság a kontúrok vékonyságából fakad, amely a tűnek a hegyessége mellett a másik fő sajátossága: ’varrásra, szúrásra, tűzésre stb. való vékony, hegyes (fém)pálcika’ (Magyar értelmező kéziszótár, 1992: 276., 1415.).

plumpy80 2014.05.30. 12:38:31

Én csak azt nem értem, hogy nekem hogy fér be a zsebembe az 5 collos telefonom, úgy hogy mellette még kényelmesen le is tudok ülni?
süti beállítások módosítása