Adakozz jól! - avagy az információ hatalma

Megjelent: 2015.12.15. 13:43

Valamikor október elején el szerettem volna ajándékozni pár bútort olyan embereknek, akiknek igazán szüksége van rá. Külső segítséget vettem igénybe és egy Facebook csoporton keresztül hirdettem, ahol rengetegen jelentkeztek, akik olyan körülmények között élnek, amit egy budapesti lány legfeljebb a filmekben tudna elképzelni és azt is túlzásnak tartaná. Ahogy beszélgettünk, rájöttem, hogy nekik nem is bútorra, hanem információra van szükségük arról, milyen lehetőségeik is vannak és szépen lassan beláttam, hogy "nem halat kell adni a szegényeknek, hanem meg kell tanítani őket horgászni..."

image_18.jpeg

A bútorok jó helyre kerültek, de szükség lett volna rájuk máshol is. Egyre inkább azt éreztem, hogy nincs jogom dönteni és főleg nincs jogom megítélni, hogy a sok ember közül valóban kinek mekkora szüksége van rá. Mialatt próbáltam kihámozni a néha nagyon nehézkes helyesírás mögül a mondanivalót, a háttérben elkezdett bennem motoszkálni egy gondolat, hogy mennyi pályázat, mennyi munkalehetőség ugrik szembe nap mint nap a közösségi oldalakon, ami rajtuk segíthetne. Mennyi embernek lenne ingyenes tanulási lehetősége, ha tudná, hogy ismereteket szerezhet egy könnyebb hiányszakmáról és mennyi nemzetközi, personal fundraising (személyi pénzgyűjtés csúnyán, nincs rá igazán jó magyar szó - a szerk.) oldal szolgál arra, hogy a világból bárhonnan segítsenek a problémáján pl. hogy rendeljen egy ágyat ötvenezerért vagyis kb. 200 dollárért, ami pont egy kicsivel van a minimálisan felajánlható összeg alatt. 

A gond az, hogy nem tud róla. Nem tudja használni és ha tudna is róla, akkor se hinné el, hogy ez rajta valóban segíthet. Vagyis nincs információja, nincs tisztában azzal, hova kellene fordulnia, ha például varrónőnek vagy tisztességes vízvezetékszerelőnek készülne. Az előbbinek a környéken élő nők, a másiknak pedig néha szinte mindenki örülne. Elkeseredett, ezért nincs meg a lendülete, és ha az online megoldásokat nézzük, sajnos a nyelvtudása se. A túlélésre játszik, miközben avval az energiával messzebb, a hétköznapinak nevezett élet felé is eljuthatna. Elkezdene igényes lenni a környezetére, amire nem lehet addig, amíg a legnagyobb gondja az, hogy mit  húzzon még magára egy fűtetlen vályogházban a télen. Vagyis amivel valóban segíthetünk a használt ruhák mellett,  az az, ha átadjuk neki az információt. 

image_19.jpeg

Ha belegondolunk, azt mindannyian megtehetjük, hogy megeresztünk 2-3 telefont a jó ügy érdekében például azért, hogy kinyomozzuk, mit kell tennie annak, aki egy nehéz helyzetben lévő embereknek szóló, ingyenes képzésen szeretne részt venni, és amennyire lehet, segítünk neki a papírmunkában illetve abban, hogy eljuthasson az órákra. Vagy létrehozhatunk neki egy profilt valamelyik personal fundraising oldalon és készíthetünk neki egy magyar fordítást is, aminek a segítségével használni is tudja majd. A lényeg, hogy el tudjuk indítani és segítsünk neki némi sikerélményt szerezni, hogy tudja, nem lehetetlenre vállalkozik. 

Tudom, hogy most sok olvasóban felmerült az az "álrealista" gondolat, hogy ezeken az embereken már biztos nem is lehet segíteni; pedig egyrészt, ha eleget gondolkozol, meg tudod találni azt a módot, amin keresztül menni fog, másrészt, ha már "földön járó realista " vagy, el kell hogy mondjam, ha ezek az emberek is bekerülnek a gazdasági körforgásba, akkor neked is jobb lesz, emellett kevesebb - egyébként szinte semmire sem elég - segélyt kell majd igényelniük, egyre kevesebb lesz a fiatal, akit a börtönben tartunk el, mert egyetlen kiútnak a lopást tartja és egyre több pénz marad majd egyéb dolgokra.

Annyian építettek fel hatalmas vállalkozásokat a semmiből, hogy én sem lehetek naiv abban a tekintetben, hogy elhiszem, az olvasó is képes minimális dolgokra, hogy jobb irányba változtassa a környezetét. :)

 

Néhány Personal Fundraising oldal indulásként:

Razoo

Give Forward
YouCaring
Pozsgai Brigitte

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr278148526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.