Ha ősz, akkor szüret, így megy ez már évezredek óta itt, a Föld nevű bolygó északi féltekéjén. Nem állítom, hogy mondjuk finn rokonaink túlzottan képben lennének vele kapcsolatban, de talán nem tévedek, amikor azt gondolom, hogy honfitársaim közül sokunknak van valami kedves, saját emléke is róla. Legyen az akár gyermekkorból, a nagyapáink telkén szőlőmajszolás és mustszürcsölés, vagy később, felnőtt fejjel szőlőszedés, puttonyozás, azaz némi munka és jóval több ivás a tavalyi borból vagy pálinkából. A falvak szüreti mulatságait is belevéve, az egészet (mint ahogy a borász szakmát általában) körüllengi valami romantikus köd, ami borgőzzel keveredve úgy fedi el a valóságot, mint alapozó a bőr egyenetlenségeit. Viszont a másik oldalról, a borász szemszögéből nézve, ezt a ködöt messzire fújja a felelősség és a megmérettetés izgalmának kijózanító szele.
Egyéb, borral kapcsolatos helyzetekben magam is jártam már a másik oldalon. Hosszú éveket töltöttem a pult túloldalán és igyekeztem ajánlataimmal segíteni a borszaküzletek vásárlóinak választását, vagy tartottam borkóstolót a lelkesen fogyasztó közönségnek, úgy, hogy magam egy kortyot sem nyeltem le.
A szüret másik oldalát idén éltem át először. Bár tavaly ugyanekkor már Balatonrendesen, Orbán Gergő saját néven futó pincéjénél dolgoztam, az egy évvel ezelőtti kiugróan pocsék évjárat nem sokat mutatott meg az egészből, legfeljebb az aggodalomból és a bosszúságból. Ebben az évben is voltak persze kihívások, elsősorban a szüretek időpontjainak megválasztását illetően. A forró és csapadék nélküli nyár miatt hamar érett a szőlő és kezdte elveszíteni savtartalmát, ezenkívül a vadak is előszeretettel dézsmálták, vagyis gyorsan kellett reagálni és csapatot szervezni a leszedésére. Ezek a döntések Gergő vállát nyomják, és őszintén szólva nem csodálkozom, hogy a haja őszesbe fordul, pedig kora okán erre még nem kéne, hogy sor kerüljön. Tehát amikor a szőlő megfelelő analitikai adatainak, az esőt nem ígérő időjárás-jelentésnek és a szüretelő csapat visszajelzésének pozitív együttállása megvalósul, már csak a reménykedés van hátra, hogy minden úgy alakul majd, ahogy az a tervben áll.
A feldolgozás szempontjából a szüret egész napra ad tennivalót, kora reggeltől egészen estig. Minden a szüretelő ládák kiadásával kezdődik, meg persze a szedőcsapat megpálinkáztatásával. Amíg az első adag szőlő beérkezik, összeszereljük a bogyózót és a prést, valamint felkészítjük a hűthető acéltartályokat a must érkezésére. Naponta 150-250 szüretelő ládát szoktunk feldolgozni, amik tele szőlővel kb. 15 kilót nyomnak darabonként. Mindenki kiszámolhatja, hogy ez egy nap mekkora súly megemelését jelenti. Maradjunk annyiban, hogy a konditerem-bérleten tudunk spórolni…
Mivel a prés megközelítőleg csak 80 ládányit képes egyszerre befogadni, a szőlő levének kipréselése után benne maradó törkölyt naponta többször is ki kell üríteni, eltalicskázni, a kiürült ládákat pedig folyamatosan tisztára mosni. Aki rosszul viseli, hogy a darazsak csapatokban rajonganak körül mindent, amihez csak must ért, az jobban teszi, ha más elfoglaltságban gondolkodik. Én sem vagyok felhőtlenül boldog, ha az arcom előtt két centire zümmögnek, de mára immunis lettem a jelenlétükre és egyszer sem csíptek meg azokban a napokban, amíg a szüret tartott. A pince közelében a másik, sok bosszúságot okozó állatfaj az óriáskígyó. Egymás közt így hívjuk a bogyózót, a prést és a tartályokat összekötő, vastag műanyag tömlőket. Ezek 6-8 méteresek és folyadékkal telve meglehetősen súlyosak. Fontos, hogy a préselés befejeztével mihamarabb kimossuk őket, s ezt többszöri öblítéssel tudjuk megtenni. Mivel ezek az év nagy részét összegöngyölve töltik, nehezen vehetők rá, hogy egyenes alakot öltsenek, tekergőznek, és kétemberes feladat a leürítésük. Gergő ismer is róluk egy mondást a borászok körében, miszerint „Akárhogy tekered, akárhogy forgatod, a vége úgyis a csizmádba megy”. Nos, van benne valami…
A tisztaság amúgy az egyik legfontosabb a borászat életében, különösképp a szüret alatt. Nem egyszer kint már besötétedik, amikor lámpák fénye mellett kezdünk a gépek elmosásába. Ekkorra állapotunk közelít a zombikéhoz, de ezt még muszáj alaposan megcsinálni, mert a must nem viccel, tele van cukorral, és ha a magok, héjak egyszer odaragadnak valahova, már szinte lehetetlen leimádkozni őket. Amikor pedig a padló is tiszta, bezárjuk a feldolgozó ajtaját, elköszönünk másnapig és tudjuk, hogy egyikünknek sem kell altatódalt dúdolni az elalváshoz. 
Szóval fárasztó napok ezek, mert alkalmanként 12-14 óra fizikai munkát jelentenek, és stresszes napok is, mert sok múlik rajtuk a leendő bor minőségét illetően. Viszont a rákövetkező időszak mindenért kárpótol, amikor átélhetjük a világ egyik apró csodáját, azaz követni tudjuk, amint a must borrá forrja ki magát és az minden kóstolásnál újabb, de egyre inkább a várva várt végeredményhez közelítő arcát mutatja.
Szöveg és képek: Nándi
Borítókép: Szugfil Máté
Tetszett a cikk? Akkor olvass tovább!
BLIND CHIC. - VAK TYÚK IS TALÁL SZEMET
WINES 'N' ROSES - AZ AFRIKAI RÓZSA ÉS A MAGYAR BOR HÁZASSÁGA
VAN-E SZÜKSÉG BÁRMI MÁSRA? - LG G4 NÉGY HÓNAP UTÁN
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: COLORCAM_MAGAZINE
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
