Még egy éves sincs a Sáo, de máris megrendezte az első Sáo & Friends bulit, ahol tradicionális zene mellett kóstolhattuk az új ételeket, amik fokozatosan jelennek majd meg az étlapon. Mi még nyáron teszteltük a éttermet, de biztosan gyakori vendégek leszünk, mert minden szempontból nagyon jó hely!
A 'sáo' jelentése rigó vagy fütty. Mélyebb jelentése között pedig az összetartás, a barátság szavak szerepelnek. Ez egy olyan hely, ami azonosul a nevével. Ottlétünk alatt ugyanis a Gozsdu Udvarból madarak röpültek asztalunkhoz és kíváncsi tekintettel szemlélték, ahogy eszünk. Az ebéd végére pedig azon kaptuk magunkat, hogy az egyik tulajdonossal, a hazánkban és külföldön is méltán híres divattervezővel, Anh Tuannal falatozgatunk és ledermedve nézzük, ahogy forgatja a pálcikáját. Eddig én azt hittem, tudok pálcikával enni, de Tuanhoz képest egy karikatúrának éreztem magam.
De hogyan is lesz divattervezőből, pontosabban divattervezőkből étteremvezető valaki? A vietnámi Phuong és Tuan kiskoruk óta ismerik egymást, együtt végeztek a MOME-n, harmadik társuk Tao pedig Kínából érkezett.
Mint mondják, Ázsiában nagy hagyománya van a családi étkezéseknek. Gyerekkoruk óta ott sündörögtek a konyhában. Teljesen más rendszerben esznek, mint ahogy mi megszoktuk. Nincs sorrend. Nincs leves, főétel, desszert. Van egy nagy asztal, kihoznak rengeteg fajta ételt, majd mindenki szed a saját kis tálkájába. Megosztják egymás közt, ami van. Így csúnya szóval, sokkal 'interaktívabb' egy étkezés.
Ezt a fajta kultúrát szeretnék továbbadni. Több évvel ezelőtt kezdődött az egész, mikor baráti körben főztek, és kezdte magát kinőni a dolog. Ezután jött a Vándorkonyha az Ellátóban, ahol egy-egy napra készítettek menüt, amivel egész nap várták az érdeklődőket. Itt már 200-an is megfordultak. (Egy csepp indokína néven rá is lehet keresni - a szerk.)
Phuongék voltak az első úttörői annak, hogy nálunk is elinduljon a vietnámi láz. Sorra bukkantak fel az éttermek, pho leveses helyek, a Sao mégis az utolsók között nyitott, alig több, mint fél éve. Kérdésemre, hogy hogyan lehetséges ez, egyszerű és nyugodt válasz érkezik. Nem akarták elsietni a dolgokat, másrészt mindenkinek volt fő szakmája. Anh Tuan munkásságát talán nem kell bemutatni senkinek. Egyébként ő már tavaly nyitott éttermet az Andrássy úton, amit fél év után be kellett zárnia, mivel az épület tulajdonosa ingatlan beruházásokba kezdett, így a Madame Noi étteremnek befellegzett. Phuong dizájnerként dolgozott, amit tovább is hozott a Sáo-ba, hiszen az egyedi székek az ő munkái, de a berendezés és arculat is közös munka eredménye, melyhez a Position Collective csapat is hozzájárult, valamint Laki Eszter is, akit szintén nem kell bemutatni annak, aki kicsit is jártas a szakmában. Hozzá kapcsolódik a Chez Dodo kolibris arculata, de a Kolor, Terminál, Tokió is az ő keze nyomát dícséri.
A Sáo a Gozsdu mellékutcájában, a Holló utcában található, szemben a Holmes Palace-szal. Talán jobb is, hogy nem a főcsapáson van ez a pici étterem, mert délutáni időben még egész kellemesen érezhettük magunkat, távol a turisták fullasztó tömegétől. Az étterem közepén egy hosszú bár asztal helyezkedik el, mely felett rengeteg kalitka csüng. Sajnos madarak nincsenek benne, pedig akkor tényleg Ázsiában érezhetnénk magunkat. Az ötlet Taotól jött, aki megszállott madárgyűjtő és otthon több mint 20 madara van. Mint megtudjuk, Ázsiában a madártartásnak, az ételeknek, a kávénak, teának kultúrája van. Mindennapi esemény, hogy összegyűlnek, és az állattartásról beszélgetnek, vagy hogy ki hogyan nyírta aznap a bonsait.
Az ételek hagyományosak, de nem félnek hozzányúlni és változtatni rajta. Kell is, hiszen az európai gyomor és ízlés más, mint az ázsiai. Nevetnek rajtunk, mikor egy amúgy könnyed, friss mango és papaya salátát kapunk, de számomra olyan csípős, hogy pár falat után már elkezdek szolidan könnyezni. Fotósunk jobban bírta, de a felénél ő is feladta. Kiderült, hogy odakint ez már a legalsó fokozata a csípősségnek, ennél csak erősebb szokott lenni az étel. Tényleg igaz viszont, hogy emiatt jóval markánsabban kijönnek a zöldség ízei és jobban vibrál minden.
Az előételnek kihozott batyu a kínai gyoza testvére. Vietnámiul Sui Cao. Szolid mosollyal illetnek, mikor rákérdezünk arra, hogy mi az, ami helyben készül és mi az, amit hozatnak, netán gyorsfagyasztott. A mosoly oka nem más, mint hogy az elején már elmondták, hogy a főzés szeretete miatt kezdték el az egészet. Meg akarják osztani másokkal és figyelnek a minősége, az alapanyagokra, arra, hogy egészséges legyen. Az nem fér bele, hogy valamit hozassanak, csak az olyat, mint pl. a desszertként kapható mochi vagy a kókuszos limonádé, amiben herba zselékocka van.
De ezeket is meg tudnák csinálni, csak hely nincsen a konyhában, amit egyébként az asztal mellől látunk is. Minden az orrunk előtt készül, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy amit megeszünk az az, ami.
Miután végeztünk a zamatos batyukkal, jöttek a tavaszi és nyári tekercsek. Bevallom, engem nehéz lenyűgözni, de minden ételnél, nagy 'Mmmmm' hagyta el számat. Bár nem értek túlzottan az ázsiai konyhához, és annyi elkészítési mód létezik, mint mondják. Minden tartományban máshogy készítik ugyanazt az ételt. Ahány ház, annyi szokás. De azért biztos vagyok benne, hogy el lehetne ezeket az ételeket rosszul is készíteni, vagy kevésbé az ízlelőbimbóknak megfelelően. Itt viszont folyamatosan robbantak az apró kis ízélmények, és csak pislogtam nagyokat.
A roppanós tavaszi tekercs zseniális. A bundázat hajszálvékony, a töltelék nagyon harmonikus. Sajnos kevés receptet sikerül megtudnom. Egyrészt picit talán féltik is a konkurenciától, másrészt Phuongon látom, és mondja, hogy ez az ember vérében van. Nem véletlenül csak vietnámi dolgozik a konyhán. Az európait nem lehetne így betanítani, nem érezné azokat az arányokat, amiket ők igen. Itt nem a franciás konyha uralkodik, ahol mindenkt kigrammoznak és megvan a recept pontos leírása. A pirított mogyoróhagyma zseniálisan passzol minden ételhez. Hogyan készül? Látja az ember, amikor pont jó, érkezik a válasz. Bárcsak tudnék ilyen mogyoróhagymát készíteni. Ez az apró dolog a salátát is feldobta, de ugyanúgy megtaláltam a Pho tésztában is.
A vegetáriánusok és a glutén érzékenyek örülhetnek, hiszen a batyut kivéve minden gluténmentes.
A risztésztát nem gondoltam, hogy ennyire lehet szeretni, de ahogy itt készítik, úgy nem nehéz. Nem az a ragacsos agyonfőtt állag, hanem pirított. Tele friss zöldséggel, gombával és marha hátszínnel. A marha hajszálvékony és karamellizált. Kitartóan próbálkozom megenni pálcikával, de kevés rá az esély. Tuan ismét mosolyog. Ezt ők se pálcikával szokták enni, de a vendégek mindig azzal próbálkoznak. Kicsit úgy érzem magam, mint az iskolás gyerek, akire az öreg tanító csak rámosolyog, közben Tuan még igen fiatal. Mégis a bölcs öregember mosolyával nyugtázza a dolgokat.
A sült marhás pho tészta is remek. Egyébként az adagok elég emberesek, már elkezdünk kicsit telítődni, így nagy sajnálatunkra a pho levest vissza kell utasítanunk. Pedig nagyon kíváncsiak vagyunk. Itt ugyanis sokkal zsírosabban készítik. Az ok egyszerű. Ők így szeretik. Mint mondják, nincsen erre szabály. A háború alatt, az embargó idején, az olajos, zsíros ételek több vidéken is beépültek, de itt nem kifejezetten ez az ok. Olaj szinte nincs is. A marha zsírja az, ami több. Tuan elmondása szerint sokat jár haza Vietnámba, és otthon is külön szed még magának a leves tetején levő zsírosabb részből. Ezzel annyira felcsigáztak minket, hogy biztosan visszafogunk még térni egy adagért. Ráadásul a desszert kínálatot is bővíteni akarják, mert most még csak mochi kapható.
Végezetül egy marhás Bún tésztával zárunk, ami egy nagyobb leveses tálkában érkezik. Nyakon öntik a szósszal, megforgatják, kicsi pirított mogyorót hintenek rá, mi pedig várunk, hogy összeérjenek az ízek.
Közben kóstoljuk a limonádékat, és nem értjük. Nem értjük, hogy nem adnak ennyire máshol is az italokra. Én rengeteg helyen limonádét iszom, de botrányosabbnál botrányosabbakat szoktak felszolgálni. Ritka az olyan, hogy megjegyzem. A Yamatoban mondjuk nagyon jó és most a Sao is felkerült a képzeletbeli dobogós limonádés helyekre.
Az uborkás-gyömbéres nemcsak hogy hűsítő és könnyű, de van benne anyag. És itt ez nem azt jelenti, hogy beledobnak egy csík uborkát és felöntik jéggel. Uborkavelő is kerül bele jócskán, a vékonyra vágott gyömbér pedig ad neki egy csavart. A jackfruit gyümölcsről bevallom még nem hallottam, de ezután a kedvencem lesz. Édes, mégsem émelyítő. Muszáj kipróbálni, mint ahogy a kókuszos limonádét is. 1150 Ft 3 deciért nem kevés, de inkább fizetek 3-400 Ft-tal többet, mintsem hogy jeget, vizet és némi citromlevet fogyasszak limonádéként eladva.
Az árak tekintetében közepes a hely. Az adagokat és a minőséget tekintve rendben van, ha pedig hozzávesszük, hogy a Gozsdu Udvarban található, majdnem azt mondanák, hogy még olcsó is.
Végezetül megkóstolunk még egy joghurtos vietnámi kávét. Újabb meglepetés, hiszen azt gondolnánk, hogy egy kis pohár feketét kapunk, amibe belerakunk egy kanálka joghurtot. És nem!
Egy jeges kávét kapunk, melynek az alján különleges joghurt és jég összedarált egyvelegét kapjuk, erre jön a vietnámi kávé, melyet robusta fajtából darálnak. Bár sokak szerint a robusta igénytelenebb és olcsóbb az arabica kávénál, mégis megfelelő eljárással nagyon finom kávé készíthető belőle. Én, aki nem igazán szeretem és fogyasztom a kávét, a majdnem 2 decis hűsítő italt úgy húztam le, mintha csokiturmix lenne. Azért vigyázni kell, mert hatása jóval erősebb az arabica kávénál, de feltétlen érdemes kipróbálni!
A Sáo nagy meglepetés volt számunkra. Egyrészt azért, hogy a Gozsduban van olyan hely, ahová szívesen fogunk járni, másrészt az árak sem elszálltak, de legfőképp azért, mert szinte mindig ott van valamelyik tulajdonos és segítenek nekünk, bevezetnek a vietnámi étkezési kultúrába vagy beállnak a konyhába főzni, ha arról van szó. És itt a bizonyíték arra, ha valaki szerint csak egy dolgot lehet jól csinálni. Hát nem. Ők amellett, hogy más területeken is szakemberek, az étkezést a saját kultúrájukból már kiskorukban magukba szívták és szeretnék megosztani ezt az élményt másokkal is. Teszik mindent magas színvonalon. Köszönet érte!
Dani
Fotó: Marci - COLORCAM
Colorcam menni Ázsia:
FELFALJUK ÁZSIÁT 3. - KANPAI IZAKAYA JAPÁN BISTRO
FELFALJUK ÁZSIÁT 4. - MAGURO SUSHI BAR
FELFALJUK ÁZSIÁT 5. - FUJI JAPÁN ÉTTEREM
FELFALJUK ÁZSIÁT 6. - BAMBUSZLIGET JAPÁN ÉTTEREM
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: COLORCAM_MAGAZINE
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
