Sztárok, akik miatt augusztusban is Zamárdiban leszünk

Megjelent: 2015.08.03. 16:18
Írta: colorcam

Úgy láttuk, hogy nagyon kedveltétek a júniusi cikkünket, melyben bemutattuk, milyen világsztárok teszik tiszteletüket nálunk, ezért arra gondoltunk, hogy adunk egy kis segítséget ahhoz is, hogy az augusztus végi fesztiválokon kikre érdemes figyelni a legjobban, persze a teljesség igénye nélkül.

girls.jpg

 

STRAND FESZTIVÁL
 ZAMÁRDI, 08.20-22. 

 

SIMPLE PLAN / 08.19 / 21:30 / PETŐFI RÁDIÓ NAGYSZÍNPAD

A híres kanadai punk együttessel mi európaiak első körben a Scooby Doo filmen keresztül találkozhattunk. A nevüket a kutyás sztorinál egy kicsit komolyabb krimiből kölcsönzött banda olyan fellépők segítségével került rivaldafénybe, mint Papa Roach vagy a műfaj legkedveltebb zenekarai: a Green Day és a Good Charlotte. A fiúk eddig négy stúdióalbumot adtak ki, amiről a hírek szerint igazi slágerekkel készülnek a zúzni és sírni vágyó fiataloknak.  

 

GLASS ANIMALS / 08.21 / 22:30 / OTP JUNIOR SZÍNPAD 

Az indie rock bandáról idén már írtunk egyszer az Akváriumban tartott koncert apropóján. A csapat rengeteg követővel rendelkezik annak ellenére, hogy nem is olyan rég kezdte pályafutását. A ködös Albionból 2013-ban indult zenekar idén az USA-ban is bemutatja Zaga címet viselő stúdióalbumát, mellyel előtte a magyar közönséget lazítják el teljes mértékben. 

 

STEVE AOKI / 08.22 / 21:30 / PETŐFI RÁDIÓ NAGYSZÍNPAD 

A Grammy díjra is jelölt amerikai-japán DJ és zenei producer idén a fesztivál utolsó napján fog minket szórakoztatni híres elektro house ritmusaival. Steve olyan, szintén világszerte ismert fellépőkkel dolgozott együtt, mint will.i.am, Afrojack vagy a pár éve az egész nyarat lázban tartó LMFAO. Az előadó emellett bemutatja nekünk legújabb albumát is, mely a Neon Future I. címet kapta.  

 

ÁKOS / 08.21. / 21:00 / PETŐFI RÁDIÓ NAGYSZÍNPAD 

Ákos a Bonanza Banzai óta nagyon hosszú utat tett meg és bármibe fogott, sikerre volt ítélve az elmúlt több, mint 20 év során. A lírai dalok és néha keményebb dallamok szerzője idén az Igazán turné keretén belül szinte az összes fesztiválon tiszteletét tette, általában hatalmas közönséget vonzva. A 2015. nyár utolsó előtti koncertjére a Balaton partján kerül sor a megszokott magas színvonalon.  

 

QUIMBY / 08.20. / 22:30 / OTP JUNIOR SZÍNPAD 

A magyar alternatív zenei világ egyik legkiemelkedőbb bandája, melynek szerzeményeit szinte minden lány és fiú dúdolta már romantikus, vagy éppen depresszív hangulatban. Mára szinte elképzelhetetlen fesztivált szervezni Kiss Tibiék nélkül, akik nemrég az ország határain kívül vettek részt egy érdekes turnén. 

 

WELLHELLO / 08.19. / 00:20 / OTP JUNIOR SZÍNPAD 

A már közismert Fluor Tomi és főként háttérben tevékenykedő Diaz által képviselt formáció dalai tagadhatatlanul 2015 legnagyobb magyar slágerei. Az Apu vedd meg című szám már el sem akarjuk képzelni mennyi letöltésnél és megtekintésnél járhat. Az idei nyáron nem volt olyan bulijuk, ami ne lett volna teltházas vagy ne vonzott volna több ezer embert az ország minden szegletéből. 

 

 

B.MY LAKE
ZAMÁRDI 08.19-22. 

 

FRITZ KALKBRENNER / 08.20. / 21:00 / B STAGE 

A német house zene egyik ikonikus alakja a Berlin Calling című filmben tűnt fel először testvére mellett a mű egyik betétdalával, a közösen szerzett a Sky and Sand-del és  azóta olyan slágerekkel sikerült megörvendeztetnie minket, mint a Back Home és Facing the Sun, vagy a Ways Over Water. Idén, mindkét Magyarországon tartott koncertje teltházas volt, úgyhogy siess, nehogy lemaradj a Balaton parti koncertről. 

 

GUS GUS / 08.09. / 23:00 / B STAGE 

A kilencvenes évek közepén Izlandon alakult csapat nem csak zenei téren, hanem a filmkészítésben és más művészeti ágakban is bizonyított az utóbbi 20 év során. A jelenleg három tagból álló formáció munkáin abszolút érződik az igényesség és a több művészeti ágra való fogékonyság, melyet Over című klippük is bizonyít. 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi beszámolót, ajánlót is: 

NAGYON NYÁR, NAGYON BALATON

JELENTÉS A NYÁR LEGFORRÓBB ÉJSZAKÁJÁRÓL 

ITT JÖVŐRE IS SÁTRAT VERNÉNK - CAMPUS FESZTIVÁL BENYOMÁSOK 

A LEGMENŐBB FESZTIVÁL SZETTEK FIÚKNAK ÉS LÁNYOKNAK

10 VILÁGHÍRŰ FELLÉPŐ A LEGJOBB NYÁRI FESZTIVÁLOKON

FEJBE VAKUZTAK A SOUNDON- 5 TIPP AZ ESTI KÉPEKHEZ 

 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr597675556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élvezzük, de éljük is túl a nagy nyári bulikat 2015.08.04. 08:57:41

  Szinte nincs olyan nyári szabadtéri fesztivál ill. buli  szezon, hogy ne lenne egy, vagy akár több halálos áldozat is.  Többnyire rossz minőségű drog fogyasztás, vagy túlpörgés állnak a háttérben. Mindezt nem riogatásként, hanem csupán az elővigyázat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mayday 2015.08.04. 10:40:21

"FRITZ KALKBRENNER / 08.20. / 21:00 / B STAGE

A német house zene egyik ikonikus alakja a Berlin Calling című filmben"

A filmben Paul Kalkbrenner szerepel: www.imdb.com/title/tt0211946/ , gratulálok.

Minek írsz blogot?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.04. 13:45:25

House of pain.
Miattuk megyek csak ki.

colorcam 2015.08.04. 21:33:19

@Mayday: szia! A film zenéjét Sacsha Funke mellett a két testvér szerezte, ahogy a Sky and Sand című számot is. Ez is szerepel a film összes hivatalos profil oldalán, az általad linkelt IMDB linken a Full Cast fülre kattintva.

Mayday 2015.08.05. 21:40:41

@colorcam: Nem mondod... Csak epp a figura a filmben kb egy percre sem tűnik fel. Eleg eros csúsztatás egy félig szerzett szam miatt linkelni a filmet, ami a testvererol szol.
süti beállítások módosítása