Jelentés a nyár egyik legforróbb éjszakájáról

Megjelent: 2015.07.29. 10:56

Napjaink kék szemű lovagja már rég hátra hagyta megunt fehér paripáját és a lemezjátszók mögött kezdte el bűvölni a Földkerekség legszebb lányait, július 25-én épp Fedde Le Grand személyében. A világhírű DJ fergeteges koncertet adott, és a magyar nők legnagyobb örömére nekünk még azt is elárulta, milyen gyakran jár erre.

fedde_1.jpg

A Heineken csapatának sikerült tökéletesen időzítenie az Akvárium Klubban tartott koncertet. Az időpontot a nagy fesztiválok közti időszakra tűzték ki, így a zenei stílus kedvelőinek figyelmét szinte semmi sem vonta el – nem kellett kihagyniuk más, érdekes fellépőket. Az éjfél után kezdődő buli pedig minden túlzás nélkül hatalmasra sikeredett. A slágerek egymást követték és a hangulat is egyre forróbb lett. Már szinte mindenki táncolt mindenkivel, ami úgy gondolom, hogy egy igazán jó party alapfeltétele. A sármos Fedde-nek ezzel is sikerült igazolnia, amit a lenti interjúban állít: hogy igazán szereti a magyar közönséget...

image_70.jpg 

Colorcam: Azt olvastuk, hogy Budapest az egyik kedvenc városod. Hányszor voltál itt és mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

Fedde Le Grand: Pár évvel ezelőtt jártam először Magyarországon és annyira megfogott az itt élő emberek laza stílusa, hogy azóta körülbelül harmincszor tértem vissza. Budapest mellett a Balaton az egyik kedvenc helyem, ahova azóta is rendszeresen járok a barátaimmal. A legjobban a főváros mellett Siófokon éreztem magam, az egyik legemlékezetesebb esemény számomra pedig a UNIQUE Fesztivál volt 3 évvel ezelőtt. 

C.: Milyen volt az a nap, amit egy rajongóddal tölthettél?

F.L.G.: Kicsit rövid volt és úgy éreztem, hogy több program is belefért volna, de a végén végre sikerült ennem egy igazi gulyáslevest. Korábban is léptem már fel Magyarországon, de ez volt az első csapat, aki ennyi mindent leszervezett nekem. (Nem a reklám helye, bizonyítani tudjuk!)

fedde2.jpg

C.:Milyen zene inspirál illetve mi az, amit mostanában a legtöbbször hallgatsz az iPod-odon?

F.L.G.: Minden inspirál, ami zene. Igazából hangulatok és időszakok vannak. Van olyan, amikor valakit rongyosra hallgatok, de olyan is, hogy több stílus között ugrálok. Jelenleg a leghallgatottabb nálam Jamiroquai.

A magyar nők legnagyobb bánatára Fedde már más országban borzolja a kedélyeket, de mindenki megnyugodhat, hamarosan Robbie Williams is tiszteletét teszi nálunk ;)

 

Szöveg és interjú: Gabi és Brigi

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi beszámolót, ajánlót is: 

FESZTIVÁLOK JÚLIUS VÉGÉN, AMIKET MÉG SIMÁN ELCSÍPHETSZ, HA SIETSZ 

ITT JÖVŐRE IS SÁTRAT VERNÉNK - CAMPUS FESZTIVÁL BENYOMÁSOK 

A LEGMENŐBB FESZTIVÁL SZETTEK FIÚKNAK ÉS LÁNYOKNAK

10 VILÁGHÍRŰ FELLÉPŐ A LEGJOBB NYÁRI FESZTIVÁLOKON

FEJBE VAKUZTAK A SOUNDON- 5 TIPP AZ ESTI KÉPEKHEZ 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr887658184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása