Fruska – sokat mutat, keveset ad

Megjelent: 2015.05.29. 10:00
Írta: colorcam

Virgonc, szeleburdi, pörgős szoknyájú, teli szájjal nevetős, tele színnel és fénnyel. Ezek azok a jelzők, amelyek elsőre eszembe jutottak a helyről. Úgy képzeltem, hogy a Kopaszi Gát ölelésében megáll majd az idő, azonban reményeim elég hamar szertefoszlottak, mert az idő valóban megállt, de nem éppen abban az értelemben.

img_6841-4.JPG

Megérkezésünkkor az üzletvezető fogad minket, segít kiválasztani az italunkat és átbeszéljük kicsit a rendelésünket is. Gurulósmálnát kérünk, ami tulajdonképpen felturbózott szörp friss málnával valamint egy hasonló italt, csak éppen rosé alappal. A kedvünk pozitív, optimisták vagyunk a napot illetően és élvezzük a terasz adta élményt és a nyárias időt. A főételre várva megtudjuk, hogy a hely a 2011-es nyitása óta egy reklámügynökséggel bíró házaspár tulajdonában áll, ennek is köszönhető, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a megjelenésre, dizájnra. Az idei szezonra, ami április 4-én kezdődött, megújult étlappal és egy picit újragondolt, frissített stílussal valamint új személyzettel készültek fel. Elhagyták a védjegyükké vált kockás terítőt és dunakavicsot, azonban a szalaggal átkötött szóda továbbra is a hely szerves része marad.  Számos megkeresés érkezik hozzájuk esküvőket illetően, illetve kérésre komplett piknik kosarakat állítanak össze (étel, ital és pokróc).

img_6774-3.JPG

Nézzük az előételeket:

Burgonyakrémleves füstölt sajttal, chórizó kolbásszal. Selymes és igazán jó arányban vannak a fűszerek, a kolbász pedig egy frappáns csavart ad az egész elgondolásnak. Kifejezetten jó volt, megenném többször is. A bruschetta korrekt, bár az elkészítési mód helyességében megoszlanak a vélemények. Nekem ízlett, még úgy is, hogy a kenyér erősebb pirítást is elbírt volna. Itt jegyezném meg, hogy több más budapesti vendéglátó helyhez hasonlóan a Fruska is a Butter Brothers-től szerzi be frissen a pékárut és használja fel számos fogásához különböző feltétekkel. A választék széles és ízletes: mangalica tepertő, lilahagyma csatni, padlizsán- és kecskesajtkrém. Imádtuk mind.

Bár a főétel rendelését az előétellel leadtuk, a várakozás még így is feltűnik, de itt még átsiklunk rajta és kedélyesen csevegünk. Megérkeznek a fogások. A Fruska burger klasszikus, bár az 1980 Ft-os árral talán nincs arányban a mérete, a maga nemében viszont finom. A grillezett csirkemell jázmin rizzsel és szárított paradicsom mártással ötletes, látszik a törekvés a csavar felé. A grillezett lazac körete zöldborsókrém valamint wasabis burgonyapüré. Itt elkezdődik a lejtmenet, nem érzem a harmóniát és nem azért, mert a halat nem frissen hozatják, ez nem elvárás, egyszerűen nem áll össze a kép, persze újítsunk, de legyen eleje és vége a dolognak, ne külön-külön kelljen kóstolgatni az ízeket, hanem együttesen adják meg a varázst.

A desszertre egy laza 40 percet várunk, senki felénk se néz, egy félmondattal sem nyugtázza vagy biztosít arról, hogy várakozásunknak meglesz a gyümölcse. Mivel időnk véges, így 40 perc után rákérdezünk a dolgok állására, pedig biz isten érdekelt volna, mi a végső határ. Ekkor az üzletvezető személyesen nyugtat meg minket arról, hogy a harmadik fogás mindenért kárpótolni fog minket, majd egy egylevegős monológba kezd, hogy tulajdonképpen teltház van – láthatóan nem – és az itteni helyek eredetileg csónakháznak készültek, ezért nem éppen ideális a konyha kialakítása, de nemcsak náluk, hanem az egész Kopaszi Gáton lévő egységekben, valamint bárki aki idejön, úgy készül, hogy ez egy 3-4 órás ebédidőt von maga után. Jött egy pont, ahol nem akartam tovább hallgatni a körülmények okolását, sokkal szimpatikusabb lett volna csupán annyit mondani, elnézéseteket kérjük, elfelejtkeztünk a rendelésről.

De térjünk rá a desszertekre:

Levendulás trifle (mandulás-zabpelyhes morzsa, levendulás mascarpone-hab, gyümölcs):  a manapság oly trendi csatos üvegben érkezik, az ízek kiválasztása és az elképzelés nem eredeti, a levendula csontig lett már rágva a tavalyi szezonban, de ettől még lehet szuper. Azonban sem a növény, sem a mascarpone nyomait nem érzem, inkább csak a habot. Semmihez se tudnám hasonlítani.

Cheesecake brownie forró mentás meggyel: a brownie elmegy, viszont a forró mentás meggyre nincs mentség. Legrosszabb menzás emlékeimet idézi, talán még felül is múlja, állagát tekintve kocsonyás és ettől nem lehet elvonatkozni, mert az ízét is meghatározza. A tejszínhab szétfolyik, felismerhetően bolti spray. A tejszínhab pont az a részlet, ami minimális erőfeszítéssel és befektetéssel magasságokba emel egy desszertet, és azt soha senki nem fogja tudni nekem megmagyarázni, miért nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket.  

Összességében nem mondom, hogy nem jó hely a Fruska, viszont azt igen, hogy ottjártunkkor valószínűleg alulmúlta önmagát. Picit olyan volt, mint egy másnapos gyűrött szoknyás leányzó, aki még az előző éjszakát nem heverte ki, az asztalon törődött művirággal és enyhén piszkos evőeszközzel.

Ami vitathatatlan, hogy a Fruska az évek alatt húzó névvé nőtte ki magát a gáton, és minden bizonnyal ennek megvan a maga oka, ezen a szombaton viszont ez sajnos nem derült ki. Ami pedig a tejszínhab és egyéb aggályaink felvetésére érkezett elegáns választ illeti, ez nem egy belvárosi fine dining étterem és nem a belváros. Itt jegyezném meg, valóban nem az, ez a Kopaszi Gát, amitől szintén elvár az ember valamit, és kétlem, hogy a korábban említettek túlzó elvárások lennének!

 

Elérhetőség:

FRUSKA picnic & bistro

Budapest, Kopaszi Gát 13.

www.fruskabistro.hu vagy Facebook

 

Bércesi Fanni

Fotók: COLORCAM

 

Heti ajánló - ne hagyd ki!

A Starbuckson túl is van élet

Coctel, a mexikói királylány

ESETLEG - A Mama rakta el a befőttet

Egész nap melegítőben - interjú Grecsó Zoltán táncművésszel

 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr237401646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása