A Starbuckson túl is van élet

Megjelent: 2015.05.11. 07:30

Napjainkban egyre-másra nyílnak új kávézók országszerte, a boldog békeidők kávéházi kultúrája ismét feléledni látszik: a kitűnő minőségű fekete mellett a hely vendégszeretete és a törzsközönség ismét meghatározó tényezők lettek.

img_6700-4.JPG

Kedvünk szerint kortyolhatjuk cappuccinónkat klasszikus, elegáns kávézókban vagy újhullámos, a legtrendibb dizájnnal megálmodott helyeken, ahol a tabletek épp úgy alapfelszerelésnek számítanak, mint a barnacukor. Pár éve még nagyon trendy volt Starbucksos papírpohárral szelfizni, ma már az kapja a legtöbb lájkot, aki elsőként posztolja egy új kávézóból a tejhabon a szívecskét. Egyre több hely már négylábú kedvenceinket is örömmel fogadja, mások az egészséges táplálkozás új irányvonalainak kívánnak megfelelni, és szója-, rizs- vagy mandulatejjel dolgoznak. Egy szó mint száz, Budapest gasztro-bummjához a kávé, legfőképp pedig azok készítői, a baristák is nagymértékben hozzájárulnak - és teszik ezt a koffein-éhes/szomjas városlakók legnagyobb örömére. Nem elég tehát, hogy valahol jó a kávé, nagyon fontos a körítés is. 

A Colorcam mini-különítménye elsőként most arra vállalkozott, hogy utánajárjon, hogyan készíthetjük el a napi első kávénk a lehető legfinomabbra. Merthogy ki még pizsamában - ki már öltönyben, aktatáskával a kézben, általában otthon fogyasztjuk el a napi koffein-adagunk első részletét. Ha több időnk van, főzhetjük kotyogóval, ha csak 2 percünk, kapszula be a gépbe, ristretto ki és a következő pillanatban már a metrón olvassuk a napi híreket. De éppen a kávé kultúrájának a bevezetőben felvázolt töretlen sikere ahhoz is hozzájárult, hogy miután a városban ittunk egy flat white-ot vagy egy latte macchiato-t, egy-egy nyugalmasabb pillanatban otthon is megpróbáljunk hasonló ízvilágú italokat készíteni. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kávéból, milyen eszközzel, milyen tejjel szeretnénk mindezt megvalósítani...

Szerencsére ma már több helyen is hirdetnek olyan kávékészítő tanfolyamokat, melyek nem a profiknak, hanem a kávészerető laikusoknak szólnak. Mi is egy ilyen kurzuson vettünk részt egy szombat délelőtt egy kávébolt kedves kávézójában, ahol amellett, hogy egy csomó érdekes dolgot megtudtunk a különböző kávéfajtákról, a gyakorlatban is kipróbálhattuk, milyen igazi kávégépen elkészíteni a forró italt, és hogy rajzolhatunk csodás ábrákat a tejhabra. Ja és persze folyamatosan csak kóstoltunk, csak kóstoltunk, mondanom sem kell, frissen és üdén hagytuk el a terepet :)

Először megismerkedtünk a kávénövénnyel, megtudtuk, hogy mintegy 80 fajtája létezik, de ezek közül csak kettő: az arabica és a robusta jelentős, így legnagyobbrészt ezekből készülnek a különböző kávéspecialitások. A legnagyobb kávétermő vidékek mellett léteznek kisebb területek is, ahonnan szintén világhírű kávék származnak. Ilyen például a Jamaicán 7000 m felett termő különleges babkávé is, amely a Jamaica Blue Mountain nevet kapta. Ha már Jamaica: Bob Marley fia Rohan készíti a Marley Coffee remekeit, melyeket az énekes egy-egy népszerű daláról neveztek el. One love!

img_6737-4.JPG

Hogy a kávégyümölcsből hogy lesz végül fogyasztásra alkalmas kávé, az egy újabb történet. Ki ne emlékezne a Jack Nicholson általa alakított figurára a Bakancslistában, aki csak a világ legdrágább kávéjaként számon tartott Kopí Luwakból hajlandó inni, mely a cibetmacska emésztőrendszerén átjutva nyeri el különleges aromáját. Bio, az biztos. De egyáltalán nem mindegy az sem, hogy hogyan pörkölik a kávét, erre is különböző eljárási módok léteznek (olasz/francia/bécsi stb.). És akkor még az őrlésről nem is beszéltünk... Szerencsére ezeket a folyamatokat nem kell otthon elvégeznünk (bár kapható házi pörkölő és őrlő berendezést az igazán lelkes laikusoknak számára).

Szintén fontos szempot, hogy mivel készítjük el a forró italunkat. A hagyományos kotyogó, otthoni filteres és presszó kávéfőzők mellett érdemes kipróbálni például az AeroPress-t is, mely gyakorlatilag a kávégépek magasnyomású technológiáját ötvözi a filteres (áztatásos) módszerrel. A mindennapok rohanó valósága egyre inkább a kapszulás gépek elterjedésének kedvez, ám ha Görög- vagy Törökországban járunk, figyeljük meg, hogy hogyan készítik sok helyütt máig hagyományos módon a zaccos kávét.

 img_6684-4.JPG

A vásárlásnál azonban már figyelmesen járjunk el: mindig nézzük meg, hogy az adott keverék milyen arányban tartalmaz arabica illetve robusta kávét, hiszen más-más az ízük és élettani hatásuk is. Az arabica koffein tartalma alacsonyabb, mint a robustáé, de hosszabb ideig és egyenletesebben hat, így nem viseli meg a szívünket. A robusta ezzel szemben édesebb, lazább kávé, és bár több koffeint tartalmaz, annak hatását szakaszokban érezzük. Érdemes a nagy élelmiszerláncok választékán túl kisebb kávészaküzletek kínálatát is felfedezni. A minőségi kávék csomagolásán általában mindig található egy aromazáró szelep, melyen keresztül megszagolhatjuk a benne rejlő terméket, akárcsak egy parfümnél tennénk. Sokszor már a művészi külső megfogja a vásárlót: jelenlegi kedvencem a svéd Johan&Nyström márka. A fair trade kereskedelem útján beszerzett nagyrészt organikus kávékat a cég maga pörköli, és az adott kávé eredetéről a csomagoláson mesél. Ilyen például a Espresso Yard Dog, melyen a kóbor kutya alakja eddig a háttérben meghúzódó, elfeledett kávétermelő farmokat szimbolizálja.

Ha az ízek mellett az esztétikum is fontos számunkra, mindenképp szerezzünk be egy tejhabosító eszközt, mert a "latte art"-ban, azaz a tejhabba való rajzolással művészi hajlamainkat is kiélhetjük. A szín- és ízélmény fokozására kipróbálhatunk különböző szirupokat is, egyre több köztük a teljesen természetes alapanyagokból készülő, csökkentett cukortartalmú termék.  

A kb. 3 órás tanfolyam végén rájöttünk, hogy épp csak a mézesmadzagot húzták el előttünk, annyira szerteágazó és gazdag az az ismerethalmaz, amit a kávéról tudni érdemes. Az már biztos, hogy így vagy úgy (újabb kurzuson vagy azáltal, hogy bátrabban választunk a kávézók kínálatából), folytatjuk...

Panni

Fotók: COLORCAM

 

Mi a BarExpert Hobby Barista tanfolyamán vettünk részt, további információkat a kurzusokkal kapcsolatban ITT találhatsz. Köszönjük szépen a helyszínül szolgáló Kávétársaságnak, hogy espressót készíthettünk és virágot rajzolhattunk a tejhabba majdnem egyedül :)

 

A Kávétársaság egyébként kitűnő szakbolt. Ha másra vágysz, mint a megszokott ízek, itt a kávét valamennyi formájában fellelheted (bab, őrölt, instant, kapszula, pad). A bolt kis kávézójában hetente egy-egy márka termékét kóstolhatod meg a heti ajánlat keretében. A kiszolgálás teljeskörű: a kávéfőző gépektől kezdve a legkülönbözőbb kávékészítési eljárásokról is szívesen mesélnek Neked.

Elérhetőség:

Cím: 1117 Budapest, Sopron út 22.

Kontakt: www.kavetarsasag.hu vagy Facebook

 

Kávé méééég:

TOP 5 kutyabarát kávézó Budapesten, ahova minden időben betérhetsz

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr137433398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása