3 érdekes hely, ami az útikönyvekből kimaradt

Megjelent: 2015.05.26. 11:47

Mielőtt elutaznál, mindent végigböngészel, hogy megtudd, mit is kell feltétlen megnézned az adott helyen. Vannak azonban olyan látványosságok, amelyek bár nagyon érdekesek, de az útikönyvekből mégis kimaradtak...

need-story-will-travel.jpg

1. Kapucínusok kriptája - Róma 

Az 1500-as évek közepén a ferencesek olyan szigorú szabályokat alkalmaztak, melyek már a rend követői számára is túlzásnak bizonyultak. Ebben az időben Matteo di Bassi vezetésével egy csoport kivált, majd tanaikat terjesztve egész Európában népszerűek lettek, ők voltak a kapucínusok. Jó pár évvel később a rend egyik képviselője olyan emlékművet állított a szerzeteseknek, mely az egész világon egyedinek számít. A római Bassi villában elhelyezett installáció alapja 3700 szerzetes földi maradványaiból áll. Vannak, akiknek teljes csontvázát olyan helyzetben állította fel, mintha épp prédikálna vagy sírjában aludna. Másoknak a csontjait szétszedve színteret és dekorációkat készített, melyeket a papok körül, illetve a falakon helyezett el. A kiállítás elsőre hátborzongató, úgyhogy csak erős idegzetűeknek vagy nagyon érdeklődőknek ajánljuk. 

 

image_47.jpg

2. A világ legkisebb étterme - Salzburg 

Mozart szülővárosa, Salzburg ad otthont a világ legromantikusabb és egyben legkisebb éttermének. A lánykérésre és mély vallomásokra tervezett hely egy hotelben, a Schloss Mönchstein-ben található. A mindössze két (!) személy részére tervezett étterem mesés kilátással rendelkezik a salzburgi várra, és miközben a kilátásban gyönyörködünk, a hotel pincérei felszolgálják mindazon osztrák és nemzetközi ételeket, amit csak az elcsábítani kívánt személy szertne... 

 

image_48.jpg

 

 3. Mátyás király kedvenc fája 

Pozsonytól nem is olyan messze található a Bajmóci kastély, mely hazánk legigazságosabb királyának kedvelt helye volt. Rendszeresen ebben az épületben fogadta barátait is. A víg borozások mellett Bajmócon, kedvenc fájának tövében intézte a legfontosabb uralkodói ügyeket, ott mérlegelt és vitatott meg fontos kérdéseket. Az említett fa még ma is áll, és bárki megtekintheti, aki a kastély parkjába látogat. A vár jelenleg múzeum illetve sok sorozat és középkorban játszódó film kedvelt díszlete is egyben.

 

image_49.jpg 

Pozsgai Brigitte

 

Heti ajánló - ne hagyd ki!

A Starbuckson túl is van élet

Coctel, a mexikói királylány

ESETLEG - A Mama rakta el a befőttet

 

Utazz velünk!

Tokió - Ellentétek városa 

Ízek, érzések, Indonézia

Salzburg és a nagy Mozart-business

Szingapúr - Rend a lelke mindennek!

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr507323872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása