3 alapítvány, ahol jó helyre megy az adományod

Megjelent: 2014.12.24. 02:26

Amikor ez a cikk íródik, már a karácsonyi készülődés hajrájában vagyunk; amikor a kedves olvasó e sorokat futja át, lehet, hogy már valahol a két ünnep közötti időszakban járunk. Egy biztos: ha szeretnél ismeretlenül ismeretleneknek is boldog perceket szerezni karácsony előtt vagy után, még 2014-ben, vagy az új évben, akkor ezt bármikor megteheted pénzbeli vagy más jellegű adománnyal. Mégis, talán az ünnepek szolgáltatják a legjobb apropót erre az önzetlen cselekedetre, hiszen ilyenkor nyitottabbak vagyunk egymásra, észrevesszük azokat, akik mellett egy szürke, átlagos hétköznapon általában közömbösen elrohanunk.

foto_3_1_.JPG

Sajnos mindig hallani olyan alapítványokról, melyekről kiderül, hogy visszaéltek az emberek nagylelkűségével, és az adományok nem a rászorulókhoz kerültek. Mi most három olyan nonprofit szervezetet szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, melyekről már korábban írtunk a blogon, személyes kapcsolatot is ápolunk működtetőikkel vagy kiemelt támogatóikkal, így tehát biztosak vagyunk abban, hogy jó helyre kerül a felajánlott összeg. 

 

1. GYERMEKKOR ALAPÍTVÁNY

Advent utolsó hetében a Cotton Club Singers tagjai meglátogatták a Heim Pál Madarász utcai Gyermekkórház onkológiai részlegének játszóházát, hogy néhány dallal mosolyt varázsoljanak a betegséggel bátran harcoló kicsik arcára, illetve hogy felhívják a figyelmet Húszéves Jubileumi koncertjükre, melyet január 11-én tartanak az Erkel Színházban. (A látogatásról készült beszámolót ITT olvashatjátok.) A jegyek megvásárlásával a nézők a kórház Gyermekkor Alapítványát támogatják, mely a kis betegek még színvonalasabb ellátását és a gyermekgyógyítás korszerűsítését  tűzte ki céljául. A jegyek a www.eventim.hu oldalon kaphatóak, további pénzadományokat a 11713005-20067481 számlaszámra utalhatunk vagy fizethetünk be postai csekken. Bármilyen egyéb segítséget (tárgyi adományok, karbantartás, javítások, nyomdai ill. reklámtevékenység stb.) is szívesen fogadnak. 

image_9.jpgA Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, mely szintén a gyermekek ellátási körülményeinek javítását, illetve a dolgozók szakmai tudásának folyamatos fejlesztését, ezentúl pedig korszerűbb műszerek, eszközök beszerzését tűzte ki célul, szintén szívesen fogadja a felajánlásokat az alábbi számlaszámok valamelyikén: MKB-10300002-20373229-00003285 vagy Citibank-10800014-50000005-02740245 

 

2. FOOD ANGELS HUNGARY

"You haven't truly lived until you have done something for someone can never repay you" vagyis "Addig nem éltél igazán, amíg nem tettél valamit valaki olyanért, aki azt sosem tudja visszaadni" - szól a lelkes önkénetsekből álló kis csapat mottója. Létrejöttük történetét korábbi cikkünkből tudhatod meg ITT. Az egyesület célja, hogy egy nap egy olyan "Étel Bank"-ká válhassanak, melyen keresztül a lehető legtöbb rászorulón és hajléktalanon tudnak segíteni az összegyűjtött adományokkal és felajánlásokkal.

foto_3.JPG

Te is lehetsz Angyalka, ha követed a Food Angels Hungary Facebook oldalát, ahol hétről-hétre különböző kezdeményezésekre hívják fel figyelmed. Most karácsony előtt szerveztek ruhagyűjtést, meglátogattak egy anyaotthont, mézeskalácsot sütöttek a rászorulóknak a Casa Pomo d'Oro-ban Giannival, Mikulás csomagot osztottak, bejglit gyűjtöttek, támogatói sportnapot szerveztek. Gyakran működnek együtt más jótékonysági szervezetekkel is (például a Heti betevő-vel vagy a Budapest Bike Maffia-val), melyek szintén örömmel fogadják segítségeteket. 

 

3. VIZSLAMENTÉS MAGYARORSZÁG

Történt, hogy múlt szombaton egy baráti karácsonyi vacsorára voltam hivatalos, amelyen a népes embersereg mellett egy 4 hónapos kölyöklányka, Mila is részt vett. Ő már a második vizslája büszke tulajdonosának, aki az este végén alig tudta kiszabadítani a már félálomban lévő kutyust a rajongók gyűrűjéből. Viki ekkor mesélt nekem a Vizslamentésről.

mila_1.JPG

Egy önkéntes, baráti alapon szerveződött csapatról van szó, melynek célja a rászoruló vizslák rehabilitációja és gazdához juttatása. Nincs menhelyük, minden kutya ideiglenes befogadó családnál van, amíg a végles gazdit meg nem találják számukra. Az Elveszett Állatok Alapítvány csoportjaként tevékenykednek egy kiváló állatorvosi csapat támogatásával, így a kutyusokat minden esetben oltva, chipezve, kizárólag ivartalanítva adják örökbe. A gazdit kereső ebek fotóit ITT tekintheted meg, vagy az egyesület Facebook oldalának "Gazdit keresünk" albumában. Ha önkéntesként (ideiglenes befogadóként) csatlakoznál a szervezethez, írj az info@vizslamentes.hu e-mail címre, ha pedig pénzzel segítenéd őket, akkor azt itt teheted meg: Az Elveszett Állatok Alapítvány Vizsla Fajtamentő Csoportja, számlaszám: CIB 10702222-18113633-52000001.

 

Farkas Anna

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr616956607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mortullus 2014.12.24. 22:48:33

Az egy hülye, aki valamilyen macska vagy kutyamentő szervezetnek ad adományt vagy adó 1%-ot.

phaszfej 2014.12.25. 06:23:01

Az adományozásnál és jótékonykodásnál álszentebb dolog nem létezik.
süti beállítások módosítása