Művész Étterem és Bisztró - Szentendre

Megjelent: 2014.09.29. 14:29
Írta: praclee

Szentendrét szeretem, de sajnos ritkán járok arra. Most viszont arra volt dolgom vasárnap, így kicsit alaposabban körülnéztem.

szentendre.jpg

A város egy ékszerdoboz, csak sajnos annyira hemzsegnek a turisták (és látszik, hogy a hely is teljesen erre építkezik), hogy pár óra után már kezd elmenni a kedve az embernek az ottléttől. Az egész évben nyitva található karácsonyi bolt, vagy mi a fene, meg felér egy tér-időugrással. Milyen lehet ott dolgozni, ahol minden nap egy feldíszített karácsonyfa fogad?

Annyi mentség lehet, hogy ugye vasárnap volt, amikor mindenki kirándul, bár a külföldi turista meg egész héten itt van. Azért talán hétköznap kellemesebb.

Először a TripAdvisort vettem alapul, hogy hova menjünk enni, de vagy nem volt szimpatikus az adott étterem, vagy tele volt, vagy a kínálat nem fogott meg. Így egy helyi lakost megkérdezve a Művész Étterem és Bisztróba vettük az irányt.

Van beülős része, utcán ülős rész, és kerthelyiség is. Mi az utóbbit választottuk. Kint ugye a sok bámészkodó a szánkból kieszi az ételt, viszont ahhoz meg túl jó volt az idő, hogy bent ücsörögjünk, így a kerti rész a legjobb választás, pláne, hogy nagyon hangulatos, mediterrán színekkel, fa asztalokkal berendezett hely.

04_1.jpg

A kapualjban frissen készítették az orrunk előtt a grill ételeket. Most már bánom, hogy nem onnan kértem.

A Chef ajánlata étlapon jóval izgalmasabb fogások voltak, mint a rendes menün, így onnan választottunk.

02_2.jpg

A kápia paprika krémleves zellerkockákkal izgalmasan hangzott, már csak azért is, mert nemrég ettem a Terminálban egy paprika krémlevest, így gondoltam, összehasonlítom.

Maga a leves nem lett volna rossz. A tálalás kicsit puritánabb, mint egy fine dining étteremben, de ezt is ugyanúgy lehet szeretni, és én szerettem is. Ízre is teljesen rendben volt. Zamatos, kicsit rusztikus íz. Még azt is elnézem, hogy paradicsompürével volt sűrítve. Az viszont megmagyarázhatatlan, hogy a paprikamagok miért maradtak benne a levesben. De nem csak pár szem, hanem annyi, hogy minden kanállal fele-fele arányban volt a mag és a leves. És csak nem fogyott, csak nem fogyott. Úgyhogy igazából az egészet a magok rágcsálásával töltöttem, ami persze ehető, meg egészséges, de nem biztos, hogy a legfinomabb része a zöldségnek. És nem biztos, hogy én magokat akarok rágcsálni leves helyett. A 980 Ft-os ár egyébként rendben van, ha azt nézzük, hogy főutcán, frekventált helyen eszünk.

06.jpg

Másodiknak báránykaraj fokhagymásan, kuszkusszal, szezámmagos körtemártogatóssal.

Itt már több sebből vérzett a dolog. A bárány úgy-ahogy jó volt, de kicsit száraz volt. Viszont a kuszkusz inkább hasonlított egy túlfőtt, legrosszabb menzai körethez, mint egy kuszkuszhoz. Anno voltak egyiptomi albérlőink, és afrikai törzsektől is kóstolhattam ezt az egyszerű köretet, amit komplett ételként is szoktak szolgálni, ha belekevernek húst, zöldséget és egyéb dolgokat, de azok egyike sem hasonlítható ehhez. Ráadásul nyakon volt öntve olajjal, amit végképp nem értek. Így ez a rész szinte teljesen ehetetlen volt. A körtemártogatós volt az, ami miatt ezt az ételt kértem. Egy könnyed, friss, kissé folyós szószra gondoltam, ami majd biztos üde színfolt lesz a hús mellé. Ehhez képest egy chutney-szerű valamit kaptam. A séf biztos nagyon szereti a magokat, mert ebben is annyi szezámmag volt, mint a paprikalevesben a paprikamag. A körte gondolom karamellizálva lett volna, de sikerült úgy odaégetni az egészet, ahogy csak lehet. Nem is tudom, ezt hogy merték kiengedni. Rettentő kesernyés, odakozmált íz uralta az egészet, ennek tetejébe az irdatlan sok szezámmag egyszerűen ehetetlen volt. Ez a fogás 3280 Ft-ba került, ami már nem az olcsó kategória. Persze bárány, értjük, de szívem szerint visszaküldtem volna az egészet a konyhára.

07.jpg

A kiszolgálás viszont kedves volt. A fiatal hölgyön látszott, hogy zavarban van, mikor észrevételeztem pár dolgot. Desszertet csak azért ettem, hogy adjak még egy esélyt. Így a pincérnőre bíztam magam, megkérdeztem, mi az, amiért ő tűzbe tenné a kezét. A rétest mondta, és milyen jól tette! Frissen sült túrós rétes, finom, nagy darabos túróval és szőlővel. Pici citromhéjjal. Ebbe nem tudtam belekötni, hacsak nem az árába, ami 980 Ft-ra rúgott. Ez eléggé borsosnak mondható, pláne, hogy nem volt semmi innovációs kreálmány mellé. De legalább jó befejezés volt.

 10.jpg

Asztaltársaságom grillsteaket evett erdei gombamártással és petrezselymes, pirított nudlival. A steak rendben volt, viszont a gombamártás egyrészt nem passzol a steakhez, másrészt ismét egy jobb menzás mártás jutott eszünkbe, de semmiképp nem éttermi. A nudli finom volt, de ezt se tudtam annyira hozzáilleszteni a steakhez.

A hely hangulatos, a kiszolgálás rendben van, az árakat megértjük, hiszen Szentendre, főutca. Viszont ezért az árért egy jóval magasabb minőséget várnánk el. Mert a fele árat is foghúzva fizettük volna ki, így meg pláne sok(k)altuk.

Kifelé menet még szomorkodva ránéztem a grill részlegre, és köszöntem. Jobb lett volna onnan rendelni. 

Dani

Legutóbbi:

NU Bisztró

Előző részek best of:

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr636727675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.