Magyarországon lép fel a britek kedvenc zenei producere

Hamarosan más dolgunk sem lesz csütörtökről vasárnapig, mint hogy a legjobb szabadtéri szórakozóhelyeken és fesztiválokon ropjuk a kedvenc előadónk muzsikájára, de előtte nem árt méltóképpen elbúcsúzni a zord időtől és április 20-án tömegesen bevonulni az Akváriumba,meglesni a brit producer, Jamie…

Magyarországon lép fel a britek kedvenc zenei producere
Írta: colorcam
Megjelent: 2016.03.31. 09:08

Jávor világsztárral lépett az A38 fedélzetére

A Random Trip az utóbbi évek során teljesen befoglalta a budapesti kedd estéket. Az örömzenélésből olyan nagyszerű együttműködések születtek meg, melyek során a barátokká lett művészek kitágíthatták határaikat és az új ismeretségek útján lehetőségük nyílt valami egészen jó dolgot kreálni. Az…

Jávor világsztárral lépett az A38 fedélzetére
Megjelent: 2016.01.20. 09:14

Backstage 2.: “Kifejezetten halkan játszó csapat vagyunk” - interjú Lombos Marcival

Lombos Marci nevét a zeneszerető közönség már több helyről is ismerheti: dalszövegeket írt többek között Temesi Bercinek, a Group'n'Swing zenekarnak, de Oláh Gergőnek is, aki az idei A DAL című műsorban nagy sikert is aratott produkciójával. Jelenleg a Lombos El Marci és a…

Backstage 2.: “Kifejezetten halkan játszó csapat vagyunk” - interjú Lombos Marcival
Megjelent: 2015.10.23. 13:30

Utolsó naplementék a Parkban és egy klubkoncert az Akváriumban - Szeptemberi koncertajánló

A legmelegebb időszaknak még koránt sincsen vége, amit a szabadtéri szórakozóhelyek szuper koncertjein és bulijain is érzékelhetünk. A Budapest Park még utoljára elhozza a legmenőbb hazai előadókat, a Balaton Sound egyik nagy kedvence pedig ismét ellátogat hozzánk, ezúttal az…

Utolsó naplementék a Parkban és egy klubkoncert az Akváriumban - Szeptemberi koncertajánló
Írta: colorcam
Megjelent: 2015.09.04. 15:57
süti beállítások módosítása