„Családias, meghitt hangulat lesz” – interjú Csemer Bogival

Megjelent: 2015.12.18. 14:01

A fiatal énekesnő számára igazán izgalmasan alakult az idei év: megnyerte a DAL című műsort, ezáltal kis hazánkat Bécsben képviselhette az Eurovíziós Dalfesztiválon; túl van egy európai illetve egy amerikai turnén is; az István, a király rockoperában pedig Radics Gigit váltotta, így Rékaként már őt hallhatjuk a következő előadásokban. Ma pedig egy igazán különleges karácsonyi koncerttel várja a közönséget – többek között erről beszélgettünk vele ebben az interjúban.

boggie_14.jpg

Túl vagy egy fantasztikus európai illetve egy amerikai turnén. Milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtál ezalatt az idő alatt?

Csemer Bogi: Nagyon feltöltődtem. A turné érdekessége az volt, hogy tulajdonképpen egy spanyol koncertszervező iroda keresett meg minket. Csörgött a telefon és elmondták: lesz Bilbaoban egy fesztivál, ahova szeretnének engem fellépőnek. A turnét pedig tulajdonképpen e köré szerveztük. Nagyon nagy dolog és valahol megtiszteltetés is, hogy egy spanyol szervező iroda számon tart engem s figyelik a pályafutásomat.

A turné maga egy hatalmas befektetés és tapasztalatszerzés volt, ami után el lehet indulni, tervezni lehet a jövőre is. Jó érzés volt olyan rajongókkal találkozni, akik eddig csak a közösségi oldalamon láthatták, mi történik velem – most pedig eljöhettek egy koncertemre és meghallgathattak élőben. Levontuk azt a konzekvenciát is, hogy menni kell jövő tavasszal és ősszel is, nyitni efelé a közönség felé is. Az amerikai turné után egyébként két héttel már érkezett egy felkérés Phoenixből, úgyhogy oda már biztosan megyek márciusban.

Milyen különbséget láttál az európai és az amerikai közönség között? Mennyivel másabbak?

Csemer Bogi: Igazából már a magyar és francia vagy a magyar és spanyol közönség között is nagy különbség van. A magyar közönség zárkózottabb, szükségük van egy kis időre, hogy feloldódjanak. Míg itthon nem tudnám azt megtenni, hogy már az első dalnál megénekeltetem a közönséget, addig a spanyolok már az elejétől kezdve énekelnek és legszívesebben táncra perdülnének. Ez egyértelműen a mentalitásból fakad. Az amerikaiak pedig nagyon elfogadóak és befogadóak. Imádnak mindent, ami európai, számukra ez egzotikumnak és különlegességnek számít. Világzenei dalokat is énekeltem, azokat is nagyon szerették. A turné folyamán egyébként abszolút külföldi volt a közönségem mindenhol – az is volt a cél, hogy a magyar közönség mellett ők is megismerhessenek engem.

016.jpg

Most pénteken a MOM Kulturális Központban lesz karácsonyi koncerted. Miben lesz másabb ez a fellépésed, mint az úgymond „hagyományosak”?

Csemer Bogi: Alapvetően most nagyobb számú zenekarral lépek fel, mint szoktam – hét muzsikus lesz velem a színpadon. Rendhagyó vizuállal is készülünk, speciális vetített háttere lesz az előadásnak. Ennek köszönhetően (bár egy nagy koncertteremről beszélünk) intim, családias, meghitt hangulatot tudunk teremteni. Természetesen a körítés karácsonyi lesz, már ez a tény is egy picit hozzátesz az egészhez. Nagyon sokat készültünk, próbáltunk erre az alkalomra, a dalok csodásan összeértek, úgyhogy mindenképp egy nagyon jó hangulatú koncertre lehet számítani. A Parfüm elmaradhatatlan a repertoárból, úgyhogy ez a dal biztosan el fog hangozni, de még sok más dologgal is készülünk.

Több helyen is meséltél már róluk, illetve meg is mutattad az úgynevezett BOGGIE babákat. Mit lehet róluk tudni? Honnan jött az ötlet, hogy legyen ilyen?

Csemer Bogi: Tavaly egy iparművésztől kaptam egyet ajándékba – lenyűgözött, hogy mennyire egyedi s ráadásul hand made dologról beszélünk, én nagyon szeretem az ilyeneket. Már utána ott motoszkált a fejemben, hogy ezzel lehet, kicsit komolyabban kellene foglalkozni. Szerettünk volna már amúgy merchandise termékeket, de mindenképpen olyanokat, amik passzolnak az én egyéniségemhez. Úgyhogy megkerestem ezt az iparművészt, és megkértük, hogy limitált szériában készítsen babákat az európai turnéhoz. Két napig készül egyébként egy ilyen baba, úgyhogy ez egy igazán egyedi ajándék lehet bárki számára. Pár darab átöröklődött a karácsonyi koncertre, így lehet velük majd „találkozni” ott is.

Mik most a tervek a jövőre nézve? Gondolom a hónap hátralevő része nyugisabb lesz, de mik a kilátások 2016-ra?

Csemer Bogi: Két ünnep között még lesz fellépésem, úgyhogy inkább a január lesz egy kicsit pihenősebb, amikor szeretnék dalokat írni. Aztán februártól belevágunk újra a koncertezésbe. Jövőre már biztosan lesz közös turné az InFusion Trióval (a zenekar az itthoni illetve a németországi Got Talentben is egyenes ágon jutott az élő adásba; utóbbinál a középmezőnyben végeztek – a szerk.). Nagyon szeretem őket, ráadásul a csellista fiú nálam is játszik, így könnyen össze tudjuk a két zenekart kapcsolni. Lesz ismét Európa turné, illetve jövő ősszel megjelenik a harmadik nagylemezem is, bár ez még változhat. Eddig mindent határidőre készítettem el, amivel nem volt semmi probléma – most viszont szeretnék egy kis időt hagyni mindennek, hogy beérjen és kevesebb feszültséggel vagy akár kötelezettséggel járjon egy-egy dal megírása. Nyugodtabb alkotói periódust szeretnék illetve törekedni akarok arra, hogy teljesen saját szerzeményeim legyenek és minden kicsit még inkább „bogisabb” legyen. Úgyhogy ha nem gyűlik össze egy nagylemezre való dal, akkor sem lesz probléma – akkor vagy egy maxival jövök ki vagy lehet, csak dalokat mutatunk be. Lényeg, hogy a közönségnek adhassak ismét valami olyat, amitől többek, boldogabbak lesznek.

 

Bogi karácsonyi koncert

Időpont: 2015. december 18., 19:00 óra

Jegyek: ITT vagy a helyszínen (1 900- 2 900 Ft)

 

Rosta N. Napsugár

 

Ha tetszett, így lesz ez ezzel is:

ADAKOZZ JÓL - AVAGY AZ INFORMÁCIÓ HATALMA

NÉMA BELEEGYEZÉS - MŰVÉSZETTEL A NŐK ELLENI ERŐSZAK ELLEN

ZENE A KAZINCZY UTCÁTÓL PALAUIG - A BELAU-PROJEKT

ŐSZINTÉN A ZENEIPARRÓL - INTERJÚ BÉRCZES ÁDÁMMAL

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr318180312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása