Manapság, amikor a telekommunikáció olyan lehetőségekkel szolgál a kapcsolattartásra, hogy villámsebességgel, hang-kép-írás segítségével szinte bárhol és bármikor elérhetjük azt, akivel kapcsolatba szeretnénk lépni, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy korábban ez messze nem volt ilyen egyszerű történet. A mai türelmünkkel aligha tudnánk kivárni, mire a válsz megérkezik a számunkra fontos kommunikációs partnertől. Pedig például a postagalambok kifejezetten gyorsnak számítottak/számítanak az üzenetátvitelben, és akár 1800 km távolságból is célba érnek, sokszor az emberek vagy a technika számára áttörhetetlen akadályokat is leküzdve.
Zenéről háromféleképpen
A Nagy-Szín-Pad! legjobbjai
Nagyon izgalmas élmény volt számunkra a Nagy-szín-pad döntője: három teljesen más stílusban zenélő formáció mérkőzött meg a menő fesztiválokon való szereplésért, és hogy őszinték legyünk, mi magunk sem tudtuk volna megmondani előre, ki is lesz a tuti befutó. Azoknak, akik csak 'fél füllel' kapcsolódtak bele a zenei verseny forgatagába, szeretnénk most bemutatni mindhárom döntőbe került formációt. Sose lehet tudni, hátha annyira ragadós az élmény, hogy a fesztiválokon, na meg jövőre ugyanitt, az Akvában, együtt csápolunk majd az első sorból! ;)
Ha a filmek illatosak lennének...
Melyik parfümöt viselné Cameron Diaz?
Egy illat ritkán elég - úgy van ez, mint a cipőkkel: mást hordunk, ha esik és mást, ha hőség tombol, mást viselünk egy elegáns vacsorán és máshoz van kedvünk, ha balatoni hosszú hétvégére indulunk. A szezon parfümújdonságait szimatolva elgondolkoztam azon, hogy amellett, hogy én milyen alkalomra választanám az adott illatot, vajon melyik film hősnőjéhez állna az a legközelebb. A cikk végén szavazhattok is arra, hogy Ti melyik parfümért vagytok a leginkább oda!
Tavaszból a nyárba
Májusi programajánló
Pimasz játék a ruha alatt
A tavasz legmenőbb fehérneműi
Virágminták, testszínű csipkék és áttetsző részletek: egy lenge tavasz tökéletes kellékei, ha már alsóneműről beszélünk. Az idei trendet méltán nevezhetjük a fehérnemű-történelem egyik legforróbb évszakának: a kislányos pasztellek mellett megjelentek azok a darabok, amik szó szerint úgy néznek ki, mintha semmit sem viselnénk. Vigyázat! Csak akkor olvass tovább, ha feltétlenül el akarsz csábítani valakit, vagy pasi lévén, valami igazán szexi ajándékon töröd a fejed a barátnődnek.
Honor 9 Lite benyomások
A telefon, aminek a fotós srác és a bloggerina is örül
Közeledik a választás, és azt gondoljuk, ami az aktuális telefonunkat illeti, szinte el is dőlt. A Honor 9 Lite ugyanis mindenkinek a kedvében jár, mutatjuk is, hogy miképp! (Figyelem! A telefont a címben említett fotós srác és bloggerina á la Colorcam tesztelte, így szépségápolási tanácsokkal vegyített műszaki szövegre számítsatok - NE! :) Viszont a véleményünket/pasi-nő a betűtípussal is elkülönítettük a szövegben.
Fényűzés a Deákon
Egy éjszaka a The Ritz-Carlton Budapestben
Nagy az esély rá, hogy ha Dr. Emmet Brown a Vissza a jövőből c. sorozatból fluxuskondenzátor helyett luxuskondenzátort készít, akkor az a The Ritz-Carlton-ba repítette volna oda és vissza. A borzasztó szóvicc remélem megtette a hatását és felkészített arra, hogy benézzünk egy kicsit Magyarország egyik legfenszibb szállodájába.
7+1 meghatározó tavaszi trend
Van valami kínzó dolog abban, hogy a sajtót már decemberben beavatják a soron következő tavaszi szezon kollekcióiba. Az ember (blogger) lánya szépen elkezdi visszafele számolni a napokat, majd amikor megérkeznek az első melengető napsugarak, már alig várja, hogy megmutathassa, mire is lehet majd számítani ebben az évszakban a divat világában.
Impostor Bar
Fúziós varázslat
Mindig is vadásztuk a különleges helyeket Budapesten, így került a látókörünkbe az Impostor/Baotiful, ami a Szabadság téri állóvízbe hozott egy kis pezsgést. A hely filozófiája már akkor szimpatikus volt, az extrém enteriőr mellé különleges ételek dukáltak. Most, hogy úgy tűnik, fél lábbal már kilábaltunk a télből, minden kezd megújulni, így a megszokottól eltérő ízélményért már a Vitkovits Mihály utcába kell látogatnunk.
Tomb Raider
A csaj, aki mellett tuti nem alszol el!
A klasszikussá vált videójáték filmes változatának második része után tizenöt évvel, Angelina Jolie után az Oscar-díjas Alicia Vikander bújhatott Lara Croft bőrébe (Te Angie vagy Alicia után futnál? - szavazás a poszt végén :-) , aki huszonegy évesen indul évekkel korábban eltűnt édesapja keresésére. Kalandjai során nyomon követhetjük, ahogy a milliomos nőből megszületik a Jolie által megformált, már jól ismert kincsvadász.