Zenéről háromféleképpen

A Nagy-Szín-Pad! legjobbjai

Megjelent: 2018.05.12. 12:05
Írta: colorcam

Nagyon izgalmas élmény volt számunkra a Nagy-szín-pad döntője: három teljesen más stílusban zenélő formáció mérkőzött meg a menő fesztiválokon való szereplésért, és hogy őszinték legyünk, mi magunk sem tudtuk volna megmondani előre, ki is lesz a tuti befutó. Azoknak, akik csak 'fél füllel' kapcsolódtak bele a zenei verseny forgatagába, szeretnénk most bemutatni mindhárom döntőbe került formációt. Sose lehet tudni, hátha annyira ragadós az élmény, hogy a fesztiválokon, na meg jövőre ugyanitt, az Akvában, együtt csápolunk majd az első sorból! ;)

nsz4_1.jpg

 

ANTONIA VAI

nsz_1.jpg

Piszkosul varázslatos világot megidéző zene, amit leginkább egy olyan filmben tudnék elképzelni, ahol a főhős egy kapucnis felsőben készül elmerülni a város forgatagában. A filmnek a Ghost lenne az indító zenéje és követné a többi szám is, míg végül eljutunk a nagy megfejtéshez. Az alkotás főszereplője egy nagyon erős energiát sugárzó, kicsit elcsigázott nő lenne, aki teljesen új szemszögből tárja elénk azt a világot, amiben mindennap élünk. Talán nem is csoda, hogy pont egy ilyen kép elevenedett meg előttem: az említett főhős ugyanis egy olyan lány, aki teljes nyitottsággal érkezett egy másik kultúrából a budapesti underground zenei életbe, és úgy tűnik, tényleg arra törekszik, hogy egészen egyedi képet fessen a már megszokott elemekből.

Azt hiszem az sem véletlen, hogy ez az énekesnő volt az, akinek lehetősége nyílt együtt turnéznia személyes nagy kedvencemmel, a Quimby-vel. Az előbb említett zenekar már bebizonyította, hogy az elgondolkodtató zene is képes fenntartani egy nagyobb koncert vagy akár fesztivál közönségének figyelmét, így Antonián van a sor, hogy megmutassa, erre a Quimby mellett képes egy színes lelkű, fiatal lány is. 

Facebook oldal

Instagram: @antoniavai

 

APEY AND THE PEA

apey_and_the_pea_total.jpg

A lassan tíz éves sludge/metal/stoner-grunge trió egyik nagy erőssége maga a frontember, Áron Andris ’Apey’, aki itthon talán az egyik legszuggesztívebb előadó. Olyan hangi kvalitásokkal rendelkezik, amit ha elsőre meghallunk, örökre a fülünkben ragad, s olyanok mellé emelhetjük, mint Eddie Vedder (a Pearl Jam frontembere – a szerk.), emellé pedig társul egy karcos, súlyos gitárjáték is. Tökéletesen egészíti ki őt a ritmusszekció: Makai Laci karakteres dobolása és Prepelicza Zoli jellegzetes, húzós basszusgitár játéka – utóbbi vokálban is megtámogatja Andris énekét, ami még erőteljesebbé teszi az előadásmódot.

A trió összeszokottsága s profizmusa egyértelműen megnyilvánul a színpadon, hisz minden mozdulatukon, összenézésükön érezhető volt, hogy nem ma kezdték a szakmát. Versenyprogramjukba jól választották ki a dalokat is abból a széles repertoárból, amivel rendelkeznek: legfrissebb klipes dalukkal, a Belphegorral indítottak, ami egyértelműen a falhoz és a kanapékhoz szegezett mindenkit; de természetesen az olyan klasszikusok sem maradhattak ki, mint a Judas, vagy a Pothead, melyet velük együtt énekelt a közönség. És hát már nem árulok el titkot, a Nagy-Szín-Pad! versenyében 'the winner is...", azaz most már biztos, hogy a rémisztgetés nagymesterei eljutnak idén a nagyszínpadokra, hogy elhozzák mindenki számára a Poklot. Mert néha ide sem árt elutaznunk.

Facebook oldal

Instagram: @apeyandthepea

 

NB

nsz2_1.jpg

Az NB zenekar egyik tagját sem lehet azzal vádolni, hogy ma kezdték a zenélést, de együtt még csak mindössze egy éve járják az underground hiphop világ klubjait és szabadtéri helyszíneit. A tíz évig magányosan nyelvet pörgető Kivás Gergely "NB" egy nap talált magának egy csapatot, egy énekes/rapper lányt (Péterffy Lilit) és abból amit létrehoztak a milliós YouTube letöltések mellett olyan követőik lettek, akik nagyon nem restek, ha bulizni kell. Megjegyzem, ha tini lennék, biztosan ciki lenne azt mondani, hogy még egy koncertjükön sem voltam. 

Facebook oldal

Instagram:@nbzenekar 

 

Szöveg: Pozsgai Brigitte, Rosta Nikolett Napsugár 

Fotók: Nagy-Szín-Pad! hivatalos Facebook oldal, Hegyi Júlia Lily, Zsiga Pál 

 

Tovább is van, mondjam még?

Tavaszból a nyárba - Májusi programajánló

  

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr7513904562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása