Honor 9 Lite benyomások

A telefon, aminek a fotós srác és a bloggerina is örül

Megjelent: 2018.04.06. 09:50
Írta: colorcam

Közeledik a választás, és azt gondoljuk, ami az aktuális telefonunkat illeti, szinte el is dőlt. A Honor 9 Lite ugyanis mindenkinek a kedvében jár, mutatjuk is, hogy miképp! (Figyelem! A telefont a címben említett fotós srác és bloggerina á la Colorcam tesztelte, így szépségápolási tanácsokkal vegyített műszaki szövegre számítsatok - NE! :) Viszont a véleményünket/pasi-nő a betűtípussal is elkülönítettük a szövegben.

dscf1048.jpg

Azt biztosan tudjuk, hogy a Huawei és testvérvállalata, a Honor már jó ideje nem viccel és sorra olyan telefonokat dob a piacra, amikre felkapjuk a fejünket. A Honor 8-as kiváló szolgálatot tesz Anyukámnál, aki Steven Spielberg-i precízséggel forgat Insta Storykat a nap 24 órájában. Igazából ő főleg hétvégenként teszi ezt, én viszont számos rendezvényen járok a hét során, ahol sokszor veszek fel rövid videókat, melyek aztán általában nálam is az Insta Storykban kötnek ki, mint például ez is: 

Nem is olyan régen megérkezett a 9, majd a lite verzió is, amit szerény személyem az elmúlt napokban jól le is tesztelt. Az nem kétséges, hogy mutatós darabra sikerült. A nálam lévő darab metálkék színben pompázik és elől ott meredezik rajta a Honor márkajelzés is, annak ellenére, hogy a nagytesvérnél már lekerült az előlapról.

HiSilicon Kirin 659 chippel ellátott készülék processzora 8 magos, melyet kiegészít egy grafikus gyorsító is. A száraz adatokhoz hozzátartozik, hogy nálunk a 3 GB RAM-mal szerelt 32 gigás teló járt. Szerencsére ez a teljesítmény már bőven elég ahhoz, hogy ne akkaddjon meg a szoftver és ne is lassuljon be.

img_20180403_185636.jpg

Huh, száraz számadatok ide vagy oda, nekem a telefon funkcióit tanumányozva elsőként az a multitasking felület keltette fel a figyelmem, amely segítségével egyszerre csetelhetek a blogos kollégákkal, miközben a képernyőn a sorjázó e-maileket is szemmel tarthatom. 


honor.jpg

Nem tagadom, amikor új készüléket vásárolok, elsőként a kamerák milyensége alapján döntök, és ez igaz az elő- és a hátlapon található darabra is. Marci majd precízen beszámol a teljesítményről, én pedig egy divateseményen lencsevégre kapott néhány fotóval szeretném beutatni, hogy mennyire szuper képeket lehet készíteni a Honor 9 Lite-tal. Mind a szelfiknél, mind a hagyományos képeknél a portré módot választva azt megspékelhetjük azokat egy plusz bokeh-effekttel (tudjátok, a bokeh nem más, mint a kedves elmosódott fénypöttyök, melyekkel a profi fotósok sokszor operálnak, esetünkben ez a funkció az elmosódott háttérért felel). Szintén jó dolog, hogy amennyiben csinálnátok magatokról egy-egy beállított képet, mert épp nincs a közelben senki, akit meg lehetne bízni eme nemes feladattal - egyszerűen csak válasszátok a kézmozdulattal történő önindítást. Persze ebben az esetben az igazán jól sikerült felvételhez egy állványra/szelfibotra is szükségetek lesz.

Számomra a kamera képességei voltak a legfontosabbak, ezért kivittem a szabadba, hogy éles helyzetben nézzem meg mit tud. Van itt minden, mint a vásárban. Kéremszépen 13 megapixel, két kamera és megannyi extra funkció. Panoráma, HDR, lassítás és manuális mód. Utóbbival érdemes játszani ahhoz, hogy az elképzelthez legjobban hasonlító fotót alkothassuk meg.

dscf1051.jpg

Este már vigyázni kell, hiszen jön a zajosodás és az elmosódás, úgyhogy érdemes fix helyet választani a telefonnak. Önarcképnél szintén a 13+2-es kamerákba kell nagyot mosolyognunk, az opcionálisan megvásárolható szelfibotra való szakszerű felhelyezés után.

img_20180403_192158_1_2.jpg

Összességében szép kis telefon a Honor 9 Lite. A 3000 mAh-es akksival bőven kihúzza egy-másfél napig, a kamerás képességei jók és funkciógazdagok, az ár pedig egyenesen üdítő. Ezért a pipa abszolút behúzható a neve mellé. Illetve két pipa! És tudom-tudom, ez tipikus női megjegyzés: de a fehér és ezüst változat minden outfithez remekül passzol! :))

Ár: 70-75.000 Ft

További információk a készülékről ITT

Honor Facebook oldal

 

Szöveg és képek: Anna és Marci 

 

Te mit választanál?

ELÉG MENŐ EHHEZ A FÜLED? - BEOPLAY H4 ÉS BEOLIT 17 TESZT

HONOR 8 TESZT - JOBB, MINT AZ AKTUÁLIS CSÚCSTELÓD?

SPORT OKOSESZKÖZÖK ÉS ZENE NÉLKÜL? FELEJTSD EL!

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr213803460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása