Fényűzés a Deákon

Egy éjszaka a The Ritz-Carlton Budapestben

Megjelent: 2018.03.26. 07:20
Írta: colorcam

Nagy az esély rá, hogy ha Dr. Emmet Brown a Vissza a jövőből c. sorozatból fluxuskondenzátor helyett luxuskondenzátort készít, akkor az a The Ritz-Carlton-ba repítette volna oda és vissza. A borzasztó szóvicc remélem megtette a hatását és felkészített arra, hogy benézzünk egy kicsit Magyarország egyik legfenszibb szállodájába.

79525255.jpg

Kettő, de mégsem ugyanaz 

A The Ritz Carlton és a Ritz, bár könnyen összekeverhető mégsem egy és ugyanaz. Azonban érdemes utóbbiról is pár szót ejteni, hiszen regénybe illő történet az ővék.

Akár esti mesének is elmenne Césár Ritz története, aki egy svájci földműves legkisebb fiaként indult az Óperencián túlra, hogy később hotelmágnás legyen belőle. Persze ezt akkor még nem tudhatta, de miután megismerkedett Párizsban a luxus minden formájával, a rabjává vált. Tudatosan az akkor legmenőbb éttermekbe és szállodákba jelentkezett, ahol pincérként és sommelierként is dolgozott. Megállás nélkül és eltökélten haladt felfele a ranglétrán, míg végül 1898-ban eljutott oda, hogy megnyissa első, saját névvel fémjelzet szállodáját. Fun fact, hogy akkoriban egyedülálló módon a Ritzben volt csak minden emeleten lift, minden szobában elektromosság, telefon, sőt még fürdőszoba is.

budapest-grand-hotel-dunapalota.jpg

Pesten korábban már volt Ritz, azonban The Ritz-Carlton azelőtt még sohasem. Az egykori biztosítótársaság épületéből lett rendőrpalota után a Le Meridian-től vette át a luxus stafétáját. Az elhelyezkedés ötcsillagos, a turistának kánaán, az itt megszálló üzletembereknek tökéletes kiindulási pont.

67454450.jpg

Az épület nagyon impozáns belül is, aki még nem járt itt, érdemes benéznie. Főleg azért, mert a kupolaterem egyedülálló látványt nyújt, ráadásul az óriási teret gyönyörűen ellensúlyozták a korabeli képek és plakátok kifüggesztésével. Üzleti megbeszélésekre, baráti beszélgetésekre kiváltképp alkalmas az egyszerre tág, mégis bensőséges kialakítás. Mielőtt összehúzod a szemöldöködet és legyintesz, megjegyezném, hogy a tea vagy kávé ára hasonló árkategóriában van, mint a Starbucksban, csak itt még pluszban kapod a remek kiszolgálást és a hangulatot. Muszáj megemlíteni a The Ritz-Carlton, Budapest éttermét is, ami Deák St. Kitchen néven nyílt meg, és a Fashion Street (Deák Ferenc utca) felől is van egy bejárata. A tapasztalatok szerint a magyar vendégek kerülik a szállodában található éttermeket, és ha nem ott szállnak meg, nem biztos, hogy betérnek egy ebédre. Ezért is volt jó ötlet a külön névadás és az utcafronti nyitás.

79537370.jpg

Talán az egyik legfontosabb kérdés, ami felmerül a kedves olvasóban, hogy milyenek a szobák. Sok helyen jártam már és sokféle szállodában szálltam már meg, olyanokban is, ahol a csillagok az egekben voltak. A The Ritz-Carlton, Budapestben pontosan azt kapjuk, amit várunk és ezt a belső tér kialakításánál is érdemes megfigyelni. Sajnos érthetetlen módon egy időben nagyon elterjedt a barokk és a parasztbarokk Magyarországon a nívós szállodákban is. Ezért van a The Ritz-Carlton mindig egy pozícióval feljebb, mert felismerik, hogy itt a minőség és az elegancia a lényeg, és nem az esetenként túlbúrjánzó, ízléstelen magamutogatás.

A szobák tehát designban egységesek és letisztultak. A minibár mellett található egy külön kis "szuvenír bolt" is, ahonnan a kedves vendég hazavihet egy, a hazánkra jellemző ajándékot a Rubik-kockától az Egri Bikavérig. A spa kicsi, de annál ízlésesebb, igazi felfrissülést kínál egy tartalmas nap végén.

Az igazi érdekesség nem az volt számomra, hogy a The Ritz-Carlton Budapestben feküdhetek és kelhetek, hanem az, hogy személyesen tapasztalhattam meg az itt dolgozók brand iránti elkötelezettségét, a hagyományok tiszteletét és hogy megismerhettem ennek a nem mindennapi épületnek és szállodaláncnak a történetét. Na jó, ott aludni sem volt rossz. :)

Szöveg:

alairas_marci_1.png

 

Képek:

Képek 1-5 (The Ritz-Carlton)

Képek 6,7 (Colorcam)

 

Dolce vita

IMPOSTOR BAR - FÚZIÓS VARÁZSLAT

EGY SZELETNYI BALATON PEST KÖZEPÉN - A PALETTA BISZTRÓ

EZT HORDOD MAJD TAVASSZAL, HA RÁNK HALLGATSZ!

JÓ KISLÁNY? ROSSZ KISLÁNY? - PARFÜM MUSTRA 

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr5013322103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása