Így szeptember kezdetén eszembe jutnak az iskolás évek, amikor irodalom órán verset elemeztünk. Próbáltam megérteni a tanár szavait és azt, hogy mit is gondolhatott akkor a költő, de a figyelmem menthetetlenül újra és újra elkalandozott. Saját emlékeimbe és érzéseimbe vezetett el, és akkor megértettem mégis valamit abból, amit a költő szeretett volna adni az olvasójának. Azóta tudom, hogy a vers és az irodalom menedék. Egy olyan szabad tér, ami nem köt meg elképzelésekkel, mindenkiben egyedivé és megismételhetetlenné válik.
Most, hogy utolsót dobbant a nyár, talán eggyel fogékonyabbak vagyunk a szerelemre és az elmúlásra. Ennek mentén válogattam össze nektek néhány verset. Biztosan sokaknak jut eszébe olyan alkotás, ami számára meghatározó volt, vagy aminek itt kellene szerepelnie, kérlek semmi esetre se tartsátok magatokban, #versetmindenkinek!
Pilinszky János (1921-1981)
Milyen felemás
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdre roskadását.
Petry György (1943-2000)
Love story
Dalos Rimmának
Még nem. Most nem. Már nem.
Mígnem
elveszejtjük aktualitásunkat.
(„Ha akkor nem, akkor most már nem.”
Te mondád.)
Petry György: Szemrehányás
Még most is
elolvadnék, mint a besózott jég
– pedig nem szeretlek –
ha hozzám érnél.
Bertók László (1935-)
Mi marad meg?
Ruhaszárító kötelek,
zsíros edények mértanában
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd foltozott álmainkat,
lelkünk minden fehérneműjét
idegeinkre teregetjük,
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd külön kis lábasunkban
sütjük-főzzük ehetetlenre
régi vágyaink maradékát,
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd a megszokott ruhákat
vesszük magunkra reggelente,
s meztelenséget látunk mégis,
hogyha egymás szemébe nézünk,
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd ízetlen lesz az étel,
mert láthatatlan nyílvesszőkkel
átlózzuk be az asztal lapját,
mi marad meg a szerelemből?
Mi marad meg a szerelemből?
Hevesi Judit (1990-)
Egy másik erdő
Ültettem neked egy erdőt.
Gondosan válogattam meg a fákat,
a levelek erezetét, a színeket.
Hónapokig tapostam ki a legszebb ösvényt,
igyekeztem visszatartani a levegőt,
hogy tiszta maradjon az érkezésedig.
Aztán egy reggel fuldokolni kezdtem.
Álmomban egy másik erdő rég elkészült neked.
Rohantam hozzád, kopogtam, gyere, készen van,
nézd csak meg, itt minden a tied,
de panaszkodni kezdtél a fák szabálytalanságára,
(azt mondtad, rám emlékeztetnek),
ingatagnak találtad az ösvény,
túl karakteresnek a levelek erezetét,
és nem értetted, hogy feledkezhettem meg a csalánokról.
A te erdődben állok, egyedül.
Hány év telhet így el?
Becsukom a szemem, hátha felgyorsul velem az idő,
és igyekszem minden erőmmel
szabadulásom pillanatára gondolni:
Kidől a fa, nem látni sehol egy erdőt.
Szöveg és képek:
@fannibercesi
Lélektől lélekig
Natív Method - Lovakkal a szavakon túlra
Fragile - a testem nem közkincs
Légy bátor, de ne légy túl vakmerő! - Testodüsszeia
Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem!
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
