Esküvő last minute

3 dolog, amit még most sem késő beszerezni a nagy napra

Megjelent: 2016.07.27. 07:14

Az utóbbi években nagyon sokan hajtották rabigába a fejüket kötöttek házasságot a környezetemben, és mivel sokszor minket ért a megtisztelő feladat, hogy maradandó emléket készítsünk a nagy napról, így az elejétől a végéig (az esküvői albumba való és a nem publikus mozzanatokat is ideértve) figyelemmel kísérhettük a pár és családtagjaik minden lépését a készülődéstől az IGEN-en át a hajnalig tartó buliig.

just-married-car-post-wedding-videographers-ny-nj-live-picture-studios.jpg

Szinte biztosan állíthatjuk, hogy az esetek többségében a menyasszony az, akinek idegei az esküvőszervezés szolgálatába állnak és néha bizony görcsbe rándulnak. Van olyan barátnőm, aki egy évig tervezett, számolt, készült, sőt olyan is, aki menetrendet készített a (nagy)napirendi pontokhoz. Ők az egyik véglet, de létezik a másik is: spontán lánykérés utáni rapid esküvő, ahol bizony nem árt, ha tudunk egy-két last minute lehetőségről például a torta, a virág és a kiegészítők terén, hogy csak néhányat említsek az alappillérek közül. Ha tegnap jegyeztek el és két hét múlva lesz a lagzi, de akkor is, ha csak jövő nyáron, reméljük hogy Gerti, Marianna és Kata révén számos ötlettel tudunk Nektek segíteni, hogy minden pont olyan legyen, ahogyan azt kislánykorotokban a fehér lovon érkező hercegre várva elképzeltétek ;)

 

Sütit akarok!

Történt, hogy a tesóm egyszer hazaállított egy adag cantuccival, (tudjátok, az a roppanós mandulás olasz kekszféleség, ami a tejeskávéba mártogatva több mint tökély), és körülbelül két harapás után tudtam, hogy nincs mese, el kell mennünk oda, ahonnan ez jött! Jelen esetben nem Olaszországba, hanem Budára, a Komjádi Uszoda mögé, a Frankel Leó utcába. Kaptam néhány előzetes infót: Kapusi Gerti, egy nagyon cuki és tehetséges lány vezeti a szívügyének számító sütizőt, ami nemes egyszerűséggel a Sütit akarok! névre hallgat. Mint később megtudtam, a Sütit akarok! cukrászdát megelőzte Gerti Sütit akarok! blogja, ahol számos, az általa készített finomság receptjének utánanézhettek.

img_5544.JPG

Már jóval azelőtt, hogy betértünk a boltba, figyelemmel követtem a cukrászda eseményeit Facebookon, merthogy részt vehetünk például tematikus süteménykészítő workshopokon vagy éppen egy Palacsinta napon (amely anno annyira jól sikerült, hogy a palacsinta rajongók sora szépen kígyózott lefelé az utcában).  Amikor júniusban aztán "élőben" is megismerhettem a kávézót, egyértelművé vált számomra, hogy felkerül a saját Tripadvisor - azaz bátran ajánlom listámra. Egy kis terasz mellett léptünk be a nagyon ízlésesen dekorált helyiségbe, ahol elsősorban a csajos pinkes-rózsaszín dominál. A kínálat folyamatosan változik, de az biztos, hogy a minőségből nem adnak lejjebb a nagy érdeklődés ellenére sem! Gondolnak az laktóz-/gluténérzékenyekre is, és természetesen cukormentes alternatívák is találhatók a pultban.

Mivel az esküvői szezon kellős közepén jártunk, Gerti épp egy párral beszélgetett a tortáról és a desszertekről egy gyönyörűen feldíszített esküvői desszertasztal mellett. Később aztán nekünk is elmesélte, hogy Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a gondolat, hogy ne csak a NAGY torta legyen a vacsora éke, hanem a násznép ízlésének megfelelően kisebb desszertek közül is választhasson (selymes mascarpone hab, vidám cake pop, szív alakú mázas kekszek, cupcake és hacsók - folytassam még?). Magával a tortával kapcsolatban is az a koncepció, hogy elrugaszkodjanak a hagyományos és egyhangú csoki-/citrom verzióktól: menyasszony és vőlegény saját maga alkothatja meg a végeredményt (természetesen Gerti segítségével) különböző krémeket és piskótákat kombinálva egymással egy személyre szóló torta-tanácsadás keretében :) Az a nagyon jó, hogy szívesen készítenek alternatív alkotásokat is, így bátran keressétek őket mindenféle álom torta elképzeléssel ITT!

Cím:

Sütit akarok!

1023 Budapest, Frankel Leó út 72.

Facebook oldal

 

A táskám nélkül sehova!

Már többször is olvashattatok a blogon egyik kedvenc fiatal tervezőnkről, Selmeci Mariannáról (részletesebben ITT), aki sokoldalúságának hála, a fesztiválhátizsákok és a rendkívül elegáns alkalmi táskák mellett idén egy csodás esküvői kollekcióval rukkolt elő, melynek bemutatóján nézelődés közben kinek a sütijeit majszoltuk lelkesen? Naná, hogy Gertiét! :)  Na de vissza a táskákhoz: Marianna nemcsak a menyasszonyok számára tervezett gyönyörű clutchokat, de gondolt a koszorúslányokra is, akiknek a ruha színéhez igazítható, levehető és cserélhető hajtókás pasztell laptáskákat készített, sőt még a vőlegényre is egy vintage-hangulatú bőr nadrágtatró formájában. Az esküvői készülődésben sokszor pont a kiegészítők azok, amelyekre kevesebb figyelem irányul, pedig például egy jól kiválasztott fülbevaló vagy jelen esetben egy elegáns táska mégjobban kiemeli a ruha és vele együtt az ara szépségét. 

A kollekcióban minden táska finoman megmunkált darab, jellemzően fehér-törtfehér árnyalatban, virágmintával, gyöngyökkel vagy finom csipkével megbolondítva. Egyik kedvencünk viszont tüzes piros, így sok egyéb mellett a tradicionális menyecske ruhához is találhatunk megfelelő kiegészítőt a Marie Anne Design-nál.

marieannedesign.hu

Facebook oldal

 

Virágba borulva

Biztosan feltűnt Marianna táskáit bemutató képeket nézegetve a színpompás virágdekoráció, mely Pálffy Kata virág és enteriőr designer munkáját dícséri, aki Chicago-ban sajátította el a dekorálás csínját-bínját, hazaköltözése után pedig céljául tűzte ki, hogy a "nagyon kevésből is tökéletesen elég" hitvallás alapján az ott megtapasztalt professzionizmust a magyar ízlésvilággal ötvözze. 

Tanúsíthatjuk, hogy legyen szó akár menyasszonyi csokorról, akár az esküvői helyszín díszítéséről: Kata egyszerűt és nagyszerűt alkot. Akárcsak Gerti és Marianna, ő is nagyon szívesen konzultál a párokkal a nagy nap előtt, hogy egyedi elképzeléseiket kreatív módon megvalósítsa. Egy jól eltalált, ízléses dekoráció pedig nagyszerű keretet ad az ünnepléshez, és nem mellesleg a fotókon is nagyon jól mutat majd! :)

www.palffykata.hu

Facebook oldal

 

 

Szöveg és képek: 

 alairas_anna.png

Virágba borulva - képek: www.palffykata.hu

 

 

NYÁR VAN NYÁR!

Bikinialak helyett - Önbizalomtuning a nyárra

Tihany újra a gasztrotérképen - Fűszerkert

Színes, friss és természetes - Natúrkozmetikumok a Pilisből

Újra Bali - Mert van úgy, hogy visszavárnak

  

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr508908954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása