Fiatalok és tehetségesek. Mindannyian régóta foglalkoznak zenéléssel, nagyon sok közegben kipróbálták már magukat, de talán most kerültek igazán helyükre. Műfajilag a pop-rock kategóriába sorolják magukat, de sok más hatást is fel lehet fedezni a dalaikon, mint amilyen például a soul, a hip-hop vagy a funky. A tagok nagy része a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, s itt ismerték meg egymást, de van köztük olyan is, aki egészen pici korától kezdve végig követte a másik lépéseit – hisz testvérek. A WatchMe legénysége 2015 szeptemberében ült be egy hajóba, s egy igazán mozgalmas, kalandokkal teli utazás vette akkor kezdetét.
A két alapítótag, Dósa Szelina énekesnő és Baracskay Rita szaxofonos korábban már zenéltek együtt egy másik zenekarban, de az a vállalkozás több szempontból sem állta ki az idő megpróbáltatásait. A lányok ekkor kezdtek el gondolkozni, hogy valami olyat kellene csinálniuk, amik igazán ők, s amiben meg tudják mutatni zenei sokoldalúságukat is. Egy zenekar alapításánál nem mindegy, hogy az ember kit, kiket választ partnerül, sok mindent figyelembe kell venni. Többek között azt is, hogy ha megvalósul a vállalkozás, akkor onnantól kezdve egyfajta családmodellként fog működni az egész; egy szövetségként, ahol egymásért, egymás sikeréért dolgozik mindenki, hisz csak így lehet előrébb jutni.
A lányok választása három olyan emberre esett, akikkel korábban már dolgoztak együtt, s így garantálható volt az, hogy rendben lesz a zenekari kémia: Meidl András került a basszusgitáros posztra, a gitárt Csintalan Márk vette a kezébe, a dobok mögött pedig Csintalan György foglalt helyet.
A kezdő zenekaroknál mindig fontos lépésként szoktuk emlegetni a legelső audio-, illetve vizuális megjelenést. Érdemes tehát erre tudatosan készülni, s nagy energiákat belefektetni, hogy olyan legyen, amit az emberek könnyedén megjegyeznek, s nyomot is hagy bennük valamilyen módon. A WatchMe gondolt egy merészet, s úgy voltak vele, miért ne csináljunk valami egyedit, amire itthon eddig még nem nagyon volt példa? Így született meg a Naked Man klipötlete: a dal kétnyelvű lett, a klip pedig UV technikával készült teljes mértékben.
Ütősre is sikerült minden tekintetben, a hátránya viszont annyi volt, hogy arcokat nem nagyon lehetett így a zenekarhoz társítani, hisz nem látszódtak; csak annyi mutatott belőlük a képi anyag, amennyit az UV festékkel láttatni akartak. Ehhez mérten kellett kitalálni a következő lépést.
Szintén fontos a kezdő zenekaroknál a tudatosság: az előre megtervezett lépések, a kitalált tervek, egyfajta linearitás, amire lehet építkezni. Persze a spontaneitás is tud jó dolgokat hozni, de azért nem árt, ha van egy alapkoncepció, amire a zenekar filozófiáját fel lehet húzni. Egy erős, ütős kezdés után nem biztos, hogy még magasabbra kell emelni a lécet. Lehet, épp elég a szinten tartás, vagy épp a más szemszögből való gondolkozás. A banda új dalánál, az All Night-nál ez volt szem előtt tartva: egy kicsit melankolikusabb, érzelmesebb dalt készítettek, hozzá egy letisztult, egyszerű képi világú klipet Zsoldos Dávid vezetésével, mely inkább a tagokra fókuszált. A kontrasztosság a dalban s a klipben is megjelenik: míg a lányok extravagáns sminkkel, a Sentiments Couture elegáns estélyi ruháiban jelennek meg, addig a fiúk a szürke-fekete árnyalatait viselik magukon. Színvilágilag a dobszerelés az, ami kiugrik a koncepcióból, s összekötést ad a többi jelenettel.
Innentől kezdve az számít, mennyire lehet, s tudják megtartani ezt a koncepciót, s továbbra is így építkezni. Illetve mennyire látják meg az egyedi lehetőségeket. Mert a tudatosság csak egy bizonyos szintig hasznos – egy idő után fontos lesz a kreativitás és az egyediség is, amiből azért a WatchMe-nek már sikerült egy-egy apróságot megcsillantania.
Szöveg: Rosta N. Napsugár
Fotók: Sámpár Anna, Zsoldos Dávid
Ruha : Sentiments Couture
Smink: Szundi Dalma
NYÁR VAN NYÁR!
Júliusban ez is lesz még! - Programajánló
Színes, friss és természetes - Natúrkozmetikumok a Pilisből
Legyünk egyszerre mindenhol - Túlélőkészlet a fesztiválszezonra
Bikinialak helyett - Önbizalomtuning a nyárra
Újra Bali - Mert van úgy, hogy visszavárnak
Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem!
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: @COLORCAM_MAGAZINE
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!