Tokió, a nonstop izzó város, ahol soha nem áll meg az élet. Legfeljebb lefekszik éjszaka az üres padokra, ha elbágyad. Már asszimilálódtunk a meleghez, az udvarias tömeghez, a szivárványszínekben vibráló utcákhoz és a konstans kiabáláshoz. Az „illik megnézni” és a „szeretnénk megnézni” kategóriás látnivalókon, parkokon és utcákon túl, az első hét vége felé kibomlott bennünk egy új vágy, amit huszonéves lányokként feltétlenül meg kellett élnünk. Ez pedig a világ egyik legletaglózóbb és legnagyobb fővárosának éjszakai pezsgése volt.
Fogalmunk se volt, mire számítsunk. A „Te figyelj, szerinted ők isznak az utcán?” gondolat persze felmerült bennünk, de ez csak a budapesti bulikultúra harmatgyenge visszhangja volt, amit a Deák tér emléke hívott életre bennünk. Hamarosan ugyan kiderült, hogy amúgy igen, előfordul. Mindemellett egy kicsit más ritmusban zajlik ez odakint. A japán fiatalok ugyanis nem bírják az alkoholt. Nem isznak sokat, sem sokfélét. Sört viszont igen, kint-bent, fent-lent, ízesítve, hígítva, összemixelve.
A legnagyobb szupermarketekben ugyan van borválaszték, és találtunk kedvünkre valót, a legtöbb CBA méretű boltban azonban mindössze három bor van, és menj Isten hírével (de bezzeg fénymásoló csak itt van a városban, és a gyógyszertárakat is az élelmiszerboltok hátuljába dugják el). Fehér, rosé és vörös. Ennyi. Nincs fajta, nincs kategória. Fehér, rosé és vörös. És mikor az ember úgy dönt, hogy: sebaj, fröccsként iszom, akkor ott áll, ahol a part szakad. Mert ők nem isznak szénsavas vizet. Végigráztuk az összes palackot, hogy megtaláljuk, melyik buborékosodik (szerintem azt hitték, ez valamiféle európai rituálé), de semmi. Semelyik. Nem baj, akkor sake.
Na, a sake nem rossz, főleg, ha tanácsot kérsz egy helyitől, hogy melyiket vedd. Főleg, ha az a valaki érti és beszéli az angolt. Azzal az impresszióval mentünk ki, hogy a japánok nem beszélnek angolul. Ugyanakkor egy kint élő és dolgozó ausztrál srác szerint nem a tudásukkal van a gond. Mindössze azzal, hogy mivel nem beszélik tökéletesen a nyelvet, inkább nem szólalnak meg. A végletekig szemérmesek és passzívak a külföldiekkel. Legalábbis az angol nyelvű kommunikáció esetében ez a helyzet. Ez nem rosszindulat, csupán rögzült viselkedési forma. Saving face.
Szóval, a sake kifejezetten jó választás, már ha szereted a rizspálinkát. A probléma akkor keletkezik, amikor magaddal viszed. A 45 fokban ugyanis örömmel összeolvad a külső hőmérséklettel, és mire megkóstolnád, már inkább ne. A sake otthoni ital, ahol csak a hűtő-pohár közti távolságot kell megtennie. Főleg nyáron.
Mindemellett van ám jó pár pub el-eldugva a kisebb utcákban, ahol jéghideg ínyencségekkel enyhítheted szomjadat. Természetesen próbáltunk autentikus helyekre bukkanni. Ez azért egy kicsit nehéz, mert odakint nem horizontálisan építkeznek, hanem vertikálisan. Azaz, míg itthon körbenézel az utcán és látod, hogy mi van – ott nem. Az utcafronton szinte semmi nincs. Az igazi élmények magasabban várnak, a skybárok esetében (pl. Cerulean Tower) kb. a 40-en. Míg az utca esetleg már sötét homályba burkolózott, addig simán lehet, hogy valahol a negyedik emelet magasságában a péntek esti láz épp akkor szedi darabjaira a házat. Neked csak fel kell mászni a szűk lépcsőházban, és erősen hinni abban, hogy nem egy magánlakás ajtaját töröd rá a bent békésen vacsorázó japán családra. Az üzletek és pubok nevei halovány táblákon lengedeznek az épületek falán – egymás hegyén-hátán, persze japánul. Szóval észnél kell lenned és nem megijedni az egy lépés széles sötét lépcsőházaktól. A Cat street környékén mi is felbaktattunk egy ilyenen. A végén egy 20x20-as kis kocsma várt ránk, ahol andalító félhomály és cigifüst ölelésében magával ragadó jazz adta meg az alaphangot. Leültettek minket a pulthoz, megkaptuk a kötelező forró kendőt, mogyorót és pohár vizet, aztán felvették a rendelést.
A kirin rendkívül népszerű Tokióban. A japán sör ízvilágának variánsai pont addig terjednek, míg az emberi fantázia. Vagy inkább Dalíé. Keress bármit, állítom, hogy meg fogod találni. Nem úgy, mint a borok vagy épp a vodka esetében, ami nálam például sarkalatos kérdés. Én nem vagyok sörkedvelő, így inkább a kedvemre hallgattam, semmint a turistakönyvekre. Sose felejtem el az őszinte döbbenetet, amit a vodkaszódám keltett a vendégkörben. „What? You mean vodka with sparkling water? And you drink that? Ó igen, határtalan lelkesedéssel ráadásul. A mellettem ülő japánokat annyira lenyűgöztem, hogy meg kellett várnom, míg befotózzák a csodát. Nem baj, addig elmajszoltam azt az isteni mogyorót, amit elém tettek. Tokióban biztos, hogy minden bárban korlátlan mennyiségű rágcsálnivaló áll rendelkezésedre. Ez jár. Nem úgy, mint itthon. Múltkor például egy igazán parádés és fancy helyen őszinte sajnálattal közölte velem a pincér, hogy sajnos egy asztalnak csak egy tálka mogyoró jár. Rendben, ha legközelebb jövünk (nem), beosztjuk.
Mivel túránk első állomását ildomosnak éreztük még kiegyensúlyozott állapotban elhagyni, egy-két pohár után útnak indultunk. Nem terveztük ismerkedni, ezért néhány perc után természetesen sikerült. Belebotlottunk egy japán társaságba, akik magukkal sodortak minket, egészen a kedvenc szórakozóhelyükig. A klub: nincs ruhatár – kis szekrények vannak. Bepakolsz, kulcs a legmélyebb zsebed legmélyére, bulizol, kipakolsz. Végtelenül egyszerű amúgy, mi nagyon szerettük. Amin egy kicsit jobban megdöbbentünk, hogy átnézték beléptetésnél a táskánkat. Nem azért, mert alkoholt kerestek – bár nyilván azt is elvették volna, ha találnak. Kivetették velem az Algoflex fortét és a csomag rágómat. Előbbit mondták, hogy megőrzik a kijáratnál, csak adjam meg a nevem. A másodikra legyintettem, tartsák meg nyugodtan. Mindez amúgy szokványos elővigyázatosság. Nehogy már a vendég kiköpje a megunt rágót a földre. Mégis, hogy néznénk ki akkor? Úgyhogy inkább be sem mehetsz vele. Ahogy tetoválással sem, csak ha teljesen eltakarod. Ez a „tintaszigor” nem meglepő módon a yakuzákhoz köthető.
A szórakozóhely több emeletes volt: egyik teremben pont úgy éreztem magam, mint itthon egy populáris belvárosi szórakozóhelyen. Guetta, Aviici, Nicki, csak a közönség volt egy kicsit más ritmusban, mint itthon szokott. Eggyel lejjebb üvöltött a Kpop és a Jpop, eggyel feljebb pedig olyan basszusú fekete zene rázta a falakat, amitől a ember automatikusan rángatózni kezd. Már ha szereti az old school hiphopot. Én nagyon. És amikor kifulladsz és befordulsz a női mosdóba egy kis szusszanásra és sminkretusra, akkor is mást - többet - kapsz, mint amire számítasz. A mosdón kis kosárkákban hevernek a Mouthwash brandingelt kis itókák, mint a hotelek svédasztalos reggelijénél a mobil-lekvárok és a méz. Kibontod, felhörpinted, jól megpörgeted a szádban és kiköpöd. Voilá, nincs is a tiédnél mentolosabb és frissebb lehelet a helyen.
Mehetünk tovább.
Ami európaiként először szembetűnő a bulihelyek táncparkettjén, hogy valami gond van a tömeggel. Nem az, hogy van. Ezt ismerem itthon is, ha nincs helyed, csinálsz. Csak a buli dinamikája más. Három szórakozóhelyen jártunk, és az élmény mindenhol visszaköszönt. Mindenki arccal a DJ felé, kezek a magasban és neki buliznak. Nincs pásztázás, nincs játszma. Mint a görög táncnál, mindenki összekapaszkodik a legjobb számoknál és együtt ugrál. Az ottani bulikban kevés az intimitás. Ez egy show. Az egyik klubban a DJ fel is vállalta a főnők szerepét. Tört angolsággal néhány percenként beleordított a tömegbe: all you party people, put your hands up in the air! Mindig ugyanezt. Lehet, a szöveg péntekről szombatra változik, de nekünk ez a lelkesítés jutott éjféltől háromig. Sokszor ráadásul a második rész le is maradt, otthagyva minket lógva, hogy „All we party people”-ként pontosan mit is várnak tőlünk.
Minden egyes éjszakai szeánszuk hihetetlen élmény volt – nyilván az is hozzájárult, hogy az alkoholtól feloldódott helyi fiatalok körében itt már őszinte figyelmet keltettünk. Persze nem akkorát, mint Shinjukuban, a híres piros lámpás negyedben. Ez megint egy másik világ ebben a más világban. A Golden Gai híres/hírhedt negyede valóban egy kuriózum, amit megélni páratlan tapasztalat…
Úgyhogy legyen ez a következő bejegyzés témája.
Szöveg:
Így kezdődött minden:
MYTOKIÓ - VALLOMÁSOK A JAPÁN FŐVÁROSRÓL, 1. RÉSZ
MYTOKIÓ - VALLOMÁSOK A JAPÁN FŐVÁROSRÓL, 2. RÉSZ
MYTOKIÓ - VALLOMÁSOK A JAPÁN FŐVÁROSRÓL, 3. RÉSZ - DIVAT
Japán MÉG!
HA FIZETSZ, AZ NEM MEGCSALÁS - SZEXIPAR JAPÁNBAN
FELFALJUK ÁZSIÁT 3. - KANPAI IZAKAYA JAPÁN BISZTRÓ
FELFALJUK ÁZSIÁT 5. - FUJI JAPÁN ÉTTEREM
FELFALJUK ÁZSIÁT 6. - BAMBUSZLIGET JAPÁN ÉTTEREM
Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem!
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
