DALPREMIER! Koós-Hutás Áron - Moog Morning

Megjelent: 2015.04.30. 19:00
Írta: colorcam

Ma, a Nemzetközi Jazz Napon, itt nálunk, a Colorcam Magazine oldalán debütál a fiatal jazztrombitás Koós-Hutás Áron vadonatúj produkciója.

koos-hutas_aroncover.jpg

Koós-Hutás Áron neve sokak számára már más produkciókból is ismerős lehet.

Napjaink egyik legkeresettebb fiatal trombitása 2008-ban megnyerte a Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyét. A legismertebb magyar előadók mellett az évek során lehetősége volt már több, nemzetközileg is ismert művésszel dolgozni és egy színpadra állni, beleértve többek között Brian Culbertsont, Tony Lakatost, Erik Truffaz-t, Tommy Víget, Gerard Presencert. 2014-ben hazánkat képviselte az I. világháború 100. évfordulójára létrehozott nemzetközi nagyszabású kezdeményezésben, melyre a híres olasz jazztrombitás, Paolo Fresu kérte fel.

Különböző zenei stílusokban való jelenléte sokszínű, nyitott személyiségét mutatja, azonban az irányzatok, melyekben zeneileg igazán ki tud teljesedni, a most elkészült lemezanyagában mutatkozik meg.

A bemutatkozó album, mely az E.T. Project nevet viseli, dalainak igazi különlegességét az egyedülálló elektronikus, kozmikus hangszínekkel való fűszerezettség adja.

Már maga az album címe utal az egyedi hangzásvilágra, s előre mutat a produkció köré épülő arculatra. Az album dalai egy univerzális filozófián alapuló történetet mondanak el, s teszik ezzel is izgalmassá a zenei élményt a hallgatók számára.

Zenésztársait körültekintően válogatta maga mellé, akikkel tavaly a casablancai Jazzablanca Festival-on olyan neves előadók mellett léphettek színpadra, mint Joss Stone, az Electro Deluxe, Stacey Kent. A szakma kiválóságai alkotják zenekarát: szerzőtársa és a zenekar billentyűse Milosevits Mirkó Milán, basszusgitáron Kolta Gergely kíséri, az egyedi hangzást adó ewin-n Zana Zoltán, a dobokon Oláh Gábor játszik, a vokális, rap vonalat az underground körökben igazán ismert Zeek viszi. Az E.T. Project album egy dalában különleges közreműködőként hallható a fantasztikus Sena is.

Most itt Ti hallhatjátok legelőször az album debütáló dalát, mely a Moog Morning nevet viseli.

Hallgatásra fel, és figyeljétek, hogy a jazz bizony ilyen is lehet! :)

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr357417186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása