Van Tokióban egy sushi étterem. Tizenkét ember fér be csupán és egy metró aluljárójában található. Három Michelin-csillag birtokosa...
Bár a Maguro Sushi Bár nem rendelkezik ilyen minőséggel, mégis nagyon kellemes meglepetés volt számomra. Én a Westendbe ugyanis már csak elvétve tévedek be, akkor is csak ruházkodni. Az étkezdék környékét általában igyekszem messzire elkerülni. Most mégis kivételt tettem, és megérte.
Mikor arra vállalkoztunk, hogy feltérképezzük a budapesti japán vagy inkább ázsiai vonalat, az interneten találtunk a Maguróra, elég kevés infóval, úgyhogy lutri volt. De az olvasóért mindent felkiáltással mentünk és kipróbáltuk. Örömmel jelenthetjük viszont, hogy ezt a helyet is ajánljuk, ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy a Westend aljában, majdnem a Meki szomszédságában esszük a nigiriket és a makikat. Egy pici hely, ahol magas asztalok mellé ülhetünk, de legjobb, ha a pultnál foglalunk helyet és nézzük, ahogy előttünk készítik a különböző tekercseket.
Miután szinte mindent elfogyasztottunk és kezdtünk belemelegedni a beszélgetésbe a helyiekkel, úgy éreztük, lassan elsüllyedünk és dobhatjuk ki az eddigi élményeinket a kukába. Megtudtuk ugyanis, hogy nem mindegy, az ember milyen sorrendben eszi a sushikat. Érdemesebb a lágy, könnyedebb ízekkel kezdeni. Például egy avokádós vagy lazacos makival, azután menni csak a vörös tonhal felé. Vagy valahogy így. Esetleg közé beiktatni egy spárgás nigirit. És hirtelen a fejünhöz kapunk, hiszen a tányérunkra eleve ilyen sorrendben voltak felrakva az ételek.
Ha ez nem lenne elég, megtudtuk, hogy nem mindegy az sem, hogy milyen hőmérsékletű a kezünk, hány másodpercig nyomjuk a rákot a hüvelykujjunkkal, egyáltalán nyomjuk-e, vagy mennyire vizes a kezünk, amivel a rizst formázzuk. Ha száraz, akkor hozzá fog ragadni a kezünkhöz, ha túl vizes, akkor meg plusz víz fog tapadni a rizshez, és azt evés közben megérezzük. Szinte már NASA tudományos szinten van a dolog, közben egy bevásárlóközpont közepén ücsörgünk. Némi tudásunk azért nekünk is van sushi-ügyben. Tudjuk, hogy nem mindegy, hogy a rizst milyen hőfokon, milyen vízben és hányszor mossák, vagy hogy a kés mennyire éles, hogy a hal rostjait mennyire vágja avagy tépi, mert ezek is mind befolyásolják a végső ízeket.
A hely tényleg annyira megszállott, hogy elmondásuk szerint sosem ugyanattól a beszállítótól vásárolnak, és a halat is maguk választják ki, azt, amelyik a legfrissebb, legszimpatikusabb. Ilyen hozzáállással tényleg egy rendes helyet érdemelnének, autentikus környezetben. Ugyanakkor elmondták, hogy ők sem csinálhatnak mindent úgy, ahogy kellene. A Kanpai Izakaya óta tudjuk (teszt ITT), hogy a nigirin a feltét és a rizs közé picit wasabit kell helyezni. Ezt itt azért hagyják ki, mert nagyon sok európai fél attól, hogy így csípős lenne. Ráadásul sok ember még a wasabit is összekeveri a szójaszósszal. Ilyen sok információ után erősen elgondolkodtam, hogy mi kéne ahhoz, hogy én ezek után sushi készítésbe fogjak?
De hogy a fejtágítás után beszéljünk az ételekről is. Egy shitake és miso levessel indítottunk. Mindkettő rendben volt. Nekem a shitake különösen bejött, de partnerem ahhoz hasonlította, mintha a gyulai termálvízben üldögélne és szürcsölgetné a levét. Amúgy ebben van valami, de én ezt teljesen pozitívan éltem meg. Ez most bizarrul hangzik, de én ajánlom, hogy mindenki kóstolja meg, mert finom!
A makik frissek voltak, könnyű ízzel. És persze, hogy a legnehezebben elkészíthető és esztétikailag legszebb ízlett a legjobban. A Niji a hely egyik specialitása. Egy kifordított sushi tekercs, melynek közepében uborka és japán majonéz van, kívül pedig fokozatonként váltják egymást az avokádó, tigrisrák, tonhal és lazac csíkok.
A rizstea picit vízízű volt, de elfogadjuk azt a tényt, hogy ha túl erős lenne, elvinné a sushik ízét. Viszont szagoltattak velünk egy brutál vadcseresznye teát, amit legközelebb feltétlen kipróbálunk. A mangós limonádé sajnos nem nyerte el tetszésünk. A szalvétát, ami hasonlít a mosdókban található papír kéztörlőkhöz, szívünk szerint azonnal lecserélnénk. Szomorúak voltunk, hogy desszertet nem tudtunk kóstolni, mivel a vendégek ritkán kérnek, így nem mindig van. Pedig a mochira nagyon ráálltunk és még akkor is érdekelt volna minket, ha nem házi. Értjük mi, hogy nem akarnak olyat tartani, ami nem fogy igazán, de akkor ne legyen étlapon. Mert történetesen én, aki szeretem az édességet és szeretek desszerttel zárni, elszomorodom, mikor közlik, hogy már tegnap elfogyott.
A végére viszont egy jó hír: 1490 Ft-ért van ebéd menü is, amibe egy leves, kétféle választható hús, sushi, rizs, japán saláta, tea és pácolt gyümölcssaláta tartozik.
Elérhetőség: Budapest, Váci út 1-3 (WestEnd City Center)
vagy az étterem Facebook oldala
Dani
Colorcam menni Ázsia:
FELFALJUK ÁZSIÁT 3. - KANPAI IZAKAYA JAPÁN BISTRO
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: COLORCAM_MAGAZINE
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
