Paolo Nutini nem bízza a véletlenre új Caustic Love albumának turnéját. 10 zenész a színpadon és 3 óriás kamionnyi cucc, mintha legalábbis Madonna érkezett volna a bécsi Gasometerbe. Az utolsó lámpát is maguk hozták, és még alpinista is jött velük, aki az építésben segített.
Minden tökéletesen hibátlan és profi volt. A koncert majdnem óramű pontosan kezdődött. Itthon nem ritka, hogy fél, vagy akár 1 órát is csúszik egy koncert a kiírtakhoz képest. Előzenekar sem volt. Egyszerűen feljöttek a színpadra, és bele is csaptak a közepébe Scream című számukkal. Érdekes volt tapasztalni, hogy a bécsi teltházban nem nyomják halálra egymást az emberek, hanem mindenkinek megvan a kis aurája. Igaz nem is rock koncert volt, és a java részt fiatal lányokból álló tömeg kulturáltan viselkedett. A hangosítás az elején nem volt tökéletes, de hamar helyre rakták, és ezután átadhattuk magunkat Nutininak.
Tavasszal volt szerencsém személyesen beszélgetni vele, igaz akkor sem értettem egy szavát se. Rövid konferáló szövegeit most se lehetett érteni. Az olasz gyökerekkel rendelkező, de Skóciában nevelkedett srác ugyanis énekelni kegyetlen jól tud, de ember legyen a talpán, aki megértené, ha megkérdezi tőlünk, merre van a mosdó. Az 5 fős társaságunkból se értette senki, pedig mindenki jól beszéli a nyelvet. Ez viszont csöppent sem vont le abból, hogy érezzük, Paolo egy nagyon közvetlen, kicsit szétcsúszott, bohém figura. És nem biztos, hogy a szétcsúszottság alatt rosszra kell gondolni, csupán benne van az az olaszos nyegleség és művészi attitűd.
Magas, vékony, ráadásul jóképű. Tényleg modell alkat, és a farmer ing, farmer nadrág kombóval, hanyagul belőtt hajjal úgy nézett ki, mintha most jött volna le egy divat magazin címlapjáról. Ehhez jön egy rekedtes hang, mely tökéletesen, mindig ott van.
Bevallom, meglepődtem mikor a 10 fős zenekart megláttam, mert azt gondoltam, egy kisebb csapattal érkezik. De 3 fúvós, 2 gitár, basszus gitár, billentyű, vokalista, a dobos és maga Nutini szintén gitáron és billentyűkön tökéletes vintage soul-funky hangzást produkált.
Az egyetlen negatívum számomra, hogy egy szám között sem volt átkötés. A 3 perces dalok egytől-egyig jók, de az ember épp, hogy belefeledkezett, már vége is lett, és nem vitt semmi át a következő számba. Néha volt egy-két konferálás, de szinte minden szám között gitár csere, víz kortolyás, így meg-meg szakadt az az atmoszféra, amit egyébként tökéletesen megteremtettek.
Paolo Nutini legújabb albuma is ugyanúgy sokszínű, mint az előzőek. Van rajta rockosabb, pörgősebb, melankolikusabb szerzemény is. Érdekes, hogy egy jóképű szex idol legnagyobb száma, melyre megállt a levegő és az ember háta borsódzott, az az Iron Sky c. dal. Ez számomra új érzés volt, pedig nem egy koncerten fordultam már meg. Nekem is az egyik kedvenc számom, és a hozzá készült kisfilm is nagyon rendben van. Mégis furcsa érzés volt, hogy ez adta a koncert csúcspontját, minden szempontból. Itt már Nutini is teljesen elengedte magát és láthattuk azt a bizonyos mozgást, amikor az előadó már teljesen átadja magát az érzéseknek. Mert nem manír volt, ahogy a kezével hadonászott a levegőben és néha elkapta a mikrofont, hanem együtt élt és szenvedett a számmal. Ez volt az a pillanat, mikor biztosan éreztem, hogy itt nem arról szól a dolog, hogy turnézunk, menők vagyunk, hanem hogy zenélünk. A végén megtapsolta saját zenekarát, de nem megszokásból, és jófejségből, hanem látszott rajta, hogy tényleg hálás, és köszöni zenész társainak azt, amit mögé raktak. Amitől szabadjára tudta engedni magát.
Sok zenekar figyelmébe ajánlanám ezt a koncertet, olyan szempontból is, amilyen dinamikai tartományokban játszottak! Nincs baj, ha valaki végigtolja a koncertet. Én is szeretem a hangos zenét. De itt a halk részek tényleg halkak voltak. Olyan szépen és tisztán kiürültek, finoman zenéltek, de ha kellett odarakták magukat, amit 2 éve Janelle Monae párizsi koncertjén tapasztaltam utoljára.
Több egy szál gitáros számot is előadott Nutini, mely alatt a zenekar csendben lement a színpadról. Majd a végére ismét belecsaptak, hogy aztán egy lassú számmal búcsúzzanak. Tízből tíz zenekar biztos az utolsó számra tartogatna mindent, és tolná a tetőfokra a hangulatot, hogy úgy vonuljon le a színpadról, mint a legkirályabb zenekar. Nutiniék viszont olyan szépen levezették, mégse volt hiányérzetünk, hanem természetesnek tűnt az egész. Persze a szűnni nem akaró taps után visszajöttek, és játszottak még bő 20 percet, így majdnem 2 órás koncertet adva. A befejező számra már csak Nutini maradt a színpadon, aki elkérte az egyik rajongó vélhetően szülinapi csákóját. Maga mellé rakta, elénekelte az utolsó számot, melynek a végét hagyta, hogy a közönség fejezze be. Ez volt a másik pont, mikor megborsódzott a hátam, és úgy éreztem, hogy itt valami különleges történt ma este. Majd fejébe húzta a csákót, pukedlizett egyet-kettőt és mosolyogva, bolondosan lesétált a színpadról.
Dani
Heti ajánló
Így vásárol egy stylist Karácsonykor
Samsung Galaxy Note 4 bemutató
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
