Kísértetek töltötték meg a sorokat Csehországban

Megjelent: 2014.10.29. 10:00

A kis cseh falu lakói immár másodszor lehettek részesei kísértetekkel kapcsolatos történéseknek. A legutóbbi pedig az egész világsajtót felbolygatta. Már belegondolni is ijesztő, mit éreznénk, ha egy romos templomba lépve lefátyolozott alakok ülnének szembe velünk, akik magukba roskadva várják sorsuk beteljesülését... A rémálom pedig néha megvalósul...

szellem2.jpg

Luková falu, a fővárostól, Prágától 158 kilométerre található kis település, melynek lakosai több száz év alatt békében és nyugalomban élték egyszerű vidéki életüket. Álmukban sem merték volna gondolni, hogy egy nap majd olyan dolognak lesznek szemtanúi, ami generációkra menően, gyökeresen megváltoztatja mindennapi szokásaikat. A pillanat 1968-ban jött el, amikor a falu népe az egyik lakóját készült temetni. A szertartás közben egyszer csak elkezdett omlani a plafon, és az egyszerű emberek fejvesztve menekültek ki a helyiségből, nehogy egy rossz szellem áldozatai legyenek. A nevezetes Szent György templomba pedig az azt követő 40 évben szinte senki se mert belépni. 

szellem1.jpg

Majdnem fél évszázaddal később a hivatalos szervek úgy döntöttek, örökre bezárják az enyészetnek hagyott építményt. Ez azonban szemet szúrt Jakub Hadrava-nak, a környék ismert képzőművészének, aki nem nézhette tétlenül, hogy a több száz éven keresztül üdvösséget adó templom egyszer csak egy babona áldozata legyen. Így Jakub komoly és kreatív lépésre szánta el magát : olyan installációkat készített, melyek szó szerint kísértetiesen hasonlítanak az ember által elképzelt szellem-alakokhoz. 

szellem3.jpg

Jakub kísértetei a hétköznapi, templomba járó emberek vetületei. Az alakok egymással beszélnek, a másik vállára dőlnek, szónokolnak, vagy magukba roskadva könyörögnek - az éj leple alatt pedig világítanak. A szoborcsoport megalkotásának ezzel korántsem az a célja, hogy megijessze az arra járókat, sokkal inkább egy görbe tükröt állít a kicsinyes és hiszékeny polgárok felé.  A szoborcsoport látogatásával pedig mindenki adakozhat a vallási és művészeti értéket képviselő épület megmentésére. 

 

Szöveg:

alairas_brigi_1.png

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr966839387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása