Borban a vigasság

Megjelent: 2014.09.10. 21:10

Annyira de annyira szeretnénk, ha az égiek kegyesek lennének hozzánk, és egy kis jó időben lehetne részünk még így szeptember közepén. Annál is inkább, mert már látogatható a 23. Budavári Borfesztivál (szeptember 10-14.), ahol szívesebben kortyolgatnánk a nemes nedűket a budapesti naplemente fényében, semmint szakadó esőben.

14738616707_310976b49a_o.jpg

Akárhogy is alakul az időjárás, az önfeledt szórakozásról minden területen gondoskodtak a szervezők: 5000 különféle bort kóstolhatunk, a hazai kiállítók, illetve a rendezvény vendégországának, Olaszországnak a remekeit. A gasztronómiai kínálatban szintén megjelenik a tardicionális magyar ízek mellett az itáliai konyha is. Hogy minden érzékszervünk megkapja a megfelelő kényeztetést, feltétlen hallgassunk bele a zenei színpad programjaiba, olyan formációk szórakoztatnak majd minket, mint például a Ghymes, a Benkó Dixiland Band vagy a Csík Zenekar. Lesz még jótékonysági borárverés, Törley Pezsgőrend avatási szertartás és a szakmának Boregyetem is. A gyerekekre is gondoltak, őket a Babó Gyermekközpont hívja kreatív foglalkozásokra.

budai_bornapok2.jpg

Info: www.aborfesztival.hu

Helyszín: A Budavári Palota teraszai

Nyitvatartás: szerda-péntek: 14:00-23:00

szombat-vasárnap: 10:00-23:00 (A pénztár 22:00 óráig tart nyitva)

Belépőjegy: 2900 Ft, ami magában foglal egy darab kóstolópoharat.

 

Na, de melyik a hozzád leginkább illő bor? Erről írtunk ITT

 

Haverkodjunk Facebookon is: www.facebook.com/colorcammag

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben, vagy írj a hello@colorcam.hu-ra!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr336686419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása