Nem úgy fogom elmesélni, ahogy történt, hanem úgy ahogyan emlékszem. Hogy mi maradt meg bennem a két hetes balinéziai utazásomról? Nem tudok kiválasztani egy tökéletes pillanatot, egy giccses naplemente pedig annyira banális lenne.

Egy érzés maradt meg, egy illat, a lábam melege a homokban és a tenger hangja. No és persze a 20 órás repülőút, a kaotikus közlekedés és a robogók zúgása.

Az ötlet úgy 5 éve fogant meg a fejemben, egy éve pedig tudatosan készültem rá. Baliról sokat olvastam, de mire indulásra került a sor, már nem voltak elvárásaim. Egy dolgot tudtam, hogy szeretnék egy „helyi arcot”, akivel bejárhatom a szigetet. Belit ott tartózkodásom második napján ismertem meg és így ő lett útitársam a sziget felfedezése során. Bizalmatlanságom felé talán egy napig tartott, utólag szégyellem magam azért az egy napnyiért is. Benne megismertem mindazt, amit a balinéz emberekről tartanak. Beli türelmes és tiszteletet adó, és egész személyét átjárja hinduizmusba vetett hite és a vallásosság mély megélése. Az örök mosoly az arcán, a szeretet, amivel adni kíván nekünk, idegeneknek. Barangoltunk rizsföldön, számos templomban, megismertük a helyi kézműves kultúrát, két hetes utazásunk során felkerestük a képeslapokon található helyek szinte mindegyikét. 

Bali páratlan rizsföldjein sétáltunk, végül pedig egy csodás partszakaszra lyukadtunk ki. Az emberek mindenhol mosolyognak és ártó szándék valóban távol áll tőlük. Nekünk, nyugati embereknek a vérünkben az óvatosság és gyanakvás, számukra ezek ismeretlen érzések és valóban mennyivel könnyebb nekik. Mindenhol virágfelajánlásokkal találkoztam, akár az utcán egy bolt előtt, akár egy robogó vagy taxi ablakán, éppen úgy, mint a templomokban. Virágzásuk teljében metszik le őket így adva tovább egy felajánlásra vagy éppen díszítésre. Az ételek kiválóak és a napi friss halból, gyümölcsökből mindig érdemes fogyasztani. 

 Ami azonban meglepett és vajmi keveset olvastam itthon róla, hogy szemet bántóan sok a szemét. Chipses zacskók, műanyag üvegek hevernek akár az erdőben is. A sziget a turistákkal együtt kapta a civilizáció eme árnyékát, viszont felkészülve nem voltak rá. A kormány feladata lenne kidolgozni egy hatékony hulladékgazdálkodást, ám ez úgy tűnik még várat magára. Sok hindu azonban elszigetelődik a civilizációtól, nem tartanak otthon televíziót, hagyományos ételeket esznek, szigorúan igazodnak szertartásaikhoz, ünnepeikhez és betegség esetén orvosok helyett „szentemberhez” fordulnak.

 Az élet itt lassan és kiegyensúlyozottan zajlik. Egyedül engem lepett meg a medence szélén felbukkanó jó fél méteres iguana, mire szaladtam a szállodában dolgozóért, aki barátságosan megmosolyogta aggodalmamat. Így esett, hogy az állat egy laza kört írt a medencében majd komótosan kimászott a feszített víztükörből és elsétált búvóhelyére.

Mivel Balin a szállodákon kívül lévő higiéniás helyek jócskán elmaradnak az európai átlagtól ezért a mosdó keresés és találás nem tartozik a legkellemesebb elfoglaltsághoz. Azonban utunk során Belit sosem lehetett zavarba hozni, ha nem volt nyilvános mosdó szemrebbenés nélkül, de minden esetben udvariasan bekért engem egy éppen utunkat keresztező magánházba. Bármerre is jártunk mindenhol mosollyal és az élet természetességével fogadtak. Jómagam pedig leküzdöttem a higiénia hiányát és kilépve a komfort zónámból már meg sem lepődtem a házak belső udvarain, ahol a legnagyobb nyugalommal játszottak együtt a gyerekek, kutyák és sokszor a baromfik is. Balinak azonban van egy másik arca is, hisz a szörfösök és a szabad bevándorló művészet paradicsoma is.

Sok embertől szerettem volna kint elköszönni azonban ez valahogy nem sikerült úgy, ahogy elképzeltem. Szerettem volna megölelni Belit is, hogy érezze sokat kaptunk tőle, mégse tettem. Amióta pedig itthon vagyok sokat álmodom: tengerrel, óceánnal, hullámokkal. A házam előtt lévő leanderre is máshogy nézek, nagyobb tisztelettel és odaadással öntözöm.

Nem szerettem volna hosszúsági és szélességi fokokról írni, népességről, páratartalomról, sem pedig történelemről és nem írtam adatokat, pontos napirendet, sem pedig ajánlásokat. Szimplán csak adni szeretnék abból az érzésből, ami megmaradt, mert Balira az ember nem a tengerpartért megy és a két hetes semmittevésért. Azért megyünk, hogy lássunk valami nagyon mást, hogy beleszagoljunk a füstülővel keveredő párás levegőbe és a virágillat addig szédítsen minket míg újra hiszünk egy olyan világban ahol mosolygunk és jók vagyunk embertársainkkal.

Egy olyan világban, ahol a rizsföldek tökéletes magánya megfér a gyerekek harsogó kacajával, ahol a kóbor kutyát átengedik az úton és az autósok nem darálják le a robogókat. Ahol az emberek annyit fogadnak el az élettől amennyit az adni tud, se többre sem pedig kevesebbre nem vágynak. Ahol az elég az mindig elég marad. 

Szöveg és képek: 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!