Ismét dobtunk egy készüléket laikusdaninak, hogy nézegesse, nyomogassa, tesztelje ahogy szeretné. Aki az előző cikkről lemaradt, annak elmondom, Dani okostelefon szűz. Illetve ha azt vesszük előző héten volt nála egy Galaxy S5, úgyhogy ez a megnevezés már nem teljesen állja meg a helyét. Most egy Sony Xperia Z1 Compact és egy Smartwatch 2 került hozzá. Kezd belejönni.
A Sony ezen készüléke 2014-ben a Red Dot Design Awards díját seperhette be. Ez a világ legnagyobb és legmenőbb dizájn versenye, így nem kicsi az elismerés. Az ára 130.000 Ft körül mozog.
A dizájn díj elnyerése nem lehet véletlen. 4.3 inch-es kijelzője, számomra pont az a határ, amit egy kézzel még át tudok érni. Súlyra 137gramm, ami kevesebb, mint a Galaxy S5, melyet múltkor kezembe fogtam. A Sony nekem mégis nehezebbnek tűnik.
A hátlap amúgy engem nagyon az iPhone 4s-re emlékeztet. Tükörcsiszolt, ami jól összeszedi az ujjlenyomatokat, és pár nap alatt még a karcokat is, pedig tényleg vigyáztam rá.
Külalakra nagyon szép, elegáns. Remekül összeszerelt készülék, melynek a jobb oldalán van a bekapcsoló gomb, amit én picit ormótlannak találok. Alatta a hangerő szabályozó gomb. Ez sikerülhetett volna nagyobbra is. Kicsi a váltás és nehézkes nyomni. Jobb alul becsapós, mert azt hinné az ember, hogy a fényképezőgép gombja van. Ez csak félig igaz. Ott a jelzés is, de igazából ez csak fókuszálásra szolgál. Fölöslegesnek érzem.
Bal oldalt találhatóak a csatlakozók. MicroSD foglalat, USB 2.0-s csatlakozó, alul pedig a micro SIM kártyának a hely, amit egy hajszálvékony kis kiszedhető műanyag foglalatba kell betenni. Ez nekem elég fapados. Olyan vékony az a kis műanyag, hogy ránézésre eltörhet.
Felül a füles csatlakozó, amit sajnos a Sony nem ad a készülékéhez. Ez igen fájó, tekintve, hogy mindegyik készülékükbe belepakolják a Sony Walkman-t, és talán erre a legbüszkébbek.
2300mAh akkumulátor bőven kibír egy napot. Ráadásul van STAMINA üzemmód, ami lekapcsol minden háttéralkalmazást és fölösleges dolgot. Így elvileg 4x hosszabban bírja a telefon.
Ami a belsejét illeti. A kijelzője szép, viszont nem volt az az ámulatba ejtő érzés. Kezelhetőség terén, könnyen átlátható, értelmezhető. Android 4.3-as Jelly Bean verzió fut rajta, amire a Sony a saját kezelőfelületét húzta rá. Az ikonok jól animáltak. Nincs túlzsúfolva a készülék.
Mivel ehhez nem kaptam kártyát, így a sajátom kellett beletegyem. A szinkronizálással már gondban voltam. A saját Nokiám és a Sony fél óráig nem akarta megtalálni egymást, míg végül nagy nehezen sikerült őket jobb belátásra bírnom, de a Bluetooth-os névjegyküldés már nem ment. Így be kellett menjek a Vodafone-hoz. Ott elmondták, hogy az Android és a Windows Phone nem igazán szeretik egymást. Átmásoltak nekem mindent, és csináltak egy CVL fájlt, amit most már mindig egyszerűen beolvastathatok az aktuális készülékembe.
Az adatokat egyébként össze tudja fésülni, így nem lesznek meg kétszer a nevek.
A billentyűzete kézre álló, jól használható. Megtanulja a szavakat, akár emailből, akár facebook segítségével, így még gyorsabban beszélgethetünk, vagy küldhetünk üzenetet ismerőseinknek.
Amiért hatalmas piros pont jár, az a kesztyűs üzemmód! Be lehet állítani, hogy érzékelje, ha pamut kesztyűt viselünk, akkor is tudjuk nyomogatni. Kipróbáltam. Kötött kesztyűben, tökéletesen működik. Ez télen nagyon jól jön.
A menüt személyre szabhatjuk. Van a hagyományos nézet, amit alapból kínál a Sony, de kis oldalakat is létrehozhatunk, ahová mi magunk csoportosíthatjuk az alkalmazásaink. Ez is ötletesen meg van csinálva. Újítás, hogy balról simítva, elő lehet csalogatni egy gyorsmenüt, ahol, alkalmazásokat kereshetünk és távolíthatunk el, valamint beállíthatjuk, hogy milyen sorrendbe pakolja nekünk azokat nézetbe.
A felülről lehúzható értesítési sáv, nekem nagy fejtörést okoz. Nem látok rendszert, hogy mi alapján rakja sorrendbe a dolgokat. Felülről lefelé haladva a következő fogad: három értesítés időrendben visszafelé facebook üzenetekkel, majd Xperia szolgáltatás jelenlegi időponttal, alatta Stamina üzemmód felszólítás délelőtti időponttal, majd email jelzés délutáni időponttal. Számomra ez teljesen átláthatatlan. Viszont itt is kapunk gyorsbeállításokat, amit testreszabhatunk.
Internet beállításokkal picit babrálni kell, külön le kell tölteni klienseket, amikre figyelmeztet, hogy adatforgalmat generálhat.
Ami a multimédia részét illeti, a már említett Sony Walkman itt is helyet kap. A hanghatást megdobhatjuk a ClearAudio+-al, ami kell is, mert a nélkül elég sovány a hangzás. Telefonálás közben is, lehetne jóval erősebb a hívott fél. Metrón például már nem igazán hallottam a partnerem, míg a saját telefonommal szoktam.
A készülék egyébként gyors, jól fut rajta minden, de sikerült leakasztanom, mikor az Asphalt játékot (1.4GB) töltöttem, és közben a MindigTV-n néztem az adást. Lefagyott és összeomlott a rendszer. Másodjára már ment.
Elérkeztünk végül a fényképező funkcióhoz, ami papíron a legmagasabb 20.7 megapixellel rendelkező készülék a piacon, de a számok a gyakorlatban nem sokat érnek.
A Sony azt mondja magáról, hogy alaphelyzetből ez a leggyorsabban felálló kamera. Ez egy ideig nálam is így volt, tényleg 1mp alatt betöltött, de miután letöltöttem egy két programot, nyomogattam két napot, valami történt, mert most már konkrétan 10mp míg feláll a kamera.
Az elkészült fotók igen harmatosak. A színekben sok esetben a sárga és a zöld erősen túlteng. Normál körülmény között (napközben, jó időben) szép(nek mondható) képeket készít, de egyéb körülmények között tényleg a borzalmas szót használnám.
Extrának kapunk kiterjesztett valóságot, amin jót röhöghetünk, ugyanis dínókat, vízi világot, és egyéb vicces dolgokat tesz a képernyőre, és mászkálnak, miközben vulkánkitörés van. Így készíthetünk fotót. Mondom röhögni jó. De nem biztos, hogy egy ilyen komoly készüléket használó topmanagerek, vagy az utca embere, ilyen 14 éveseknek szánt olcsó poéntól dobna hátast.
Ami roppantul zavart még az a fókuszálási képessége. Papíron ez is nagyon megy neki, de valójában valahogy sose oda fókuszál ahova kéne. Ahogy érzékeltem, mindig túllövi a fókuszt. Állítgatja, látom, hogy szép éles a kép, de mikor készíti a képet, máris homályba megy a kijelző picit, ami az elkészült képen is látható.
A videó autófókuszos, ami szintén lassan reagál. Esti fényeknél, a Bazilikánál videózva, hosszú másodpercek teltek el, míg felfelé pásztázva élességet talált. Bár inkább azt mondanám, hogy folyton keres, de nem talál. Az elkészült felvételen csak az látszik, hogy folyton mozog a fókusz, és kezdünk szédülni.
Végezetül számomra a teszt legjobb része következett. 1 méterig 30 percen keresztül vízálló a készülék. Kicsit féltem, nehogy tönkre tegyem, de jól teljesített. Igaz utána a hangerő a felére esett vissza, de fél óra elteltével ismét rendesen működött. Ez egy nagyon nagy dobás, mert mennyire menő lehet majd nyáron a Balatonnál fürdőzés közben víz alatti videókat készíteni?
Összességében egy nagyon jól összerakott készülék, ami kicsit vastag, de jól illeszkedik a kézbe.
Menüje átlátható, gyors és jól személyre szabható. A fényképező funkciója igen harmatos, viszont a vízhatlanságért, a Stamina üzemmódért, és hogy kesztyűvel is lehet nyomkodni, nálam sok plusz pontot szerzett.
SONY SmartWatch 2
Most már bánom, hogy múltkor leszóltam a Samsung GearFit-et, mert a Sony okosórájához képest, az egy szuper jó készülék.
Azon kívül, hogy az (okos)óra szép és mutatós, mást nem tudok elmondani. Az okos pedig nem véletlen került zárójelbe.
Szerintem az nem mentség, hogy ezek az órák, még gyerekcipőben járnak, és ne várjunk tőlük sok dolgot. A digitális piac már eléggé elől jár ahhoz, hogy ilyet ne adjon ki a kezéből. Mégis valamiért megteszik.
Az időt szolidan jelzi, és verőfényes napsütésben is jól látszódik. Viszont mikor élesítjük a képernyőjét elég siralmas látvány fogad. Konkrétan az első színes kijelzős mobilom ugrott be, ami hatalmas pixelekkel, ámde színes köntösbe burkolózott. Az akkor menő volt. 13 éve. Ma viszont ciki.
Egyszerűen élvezhetetlen. Ha, a kijelző gyatra minőségétől eltekintünk, akkor se jobb a helyzet. Ugyan sok alkalmazást le lehet rá tölteni, mint Facebook, Instagram, Runtastic, Hangalapú keresés és még kígyós játék is, de ezek igazából mind használhatatlanok.
Instagram: Jelzi, hogy hozzászóltam a saját képemhez?! (csak hastageltem) De, erről miért értesít? Továbbá, random időpontokban jelez, hogy ki lájkolta a képem. Ugyanakkor, folyton az ikon felső sarkában ott a „notification”, hiába nézem meg telefonon az értesítéseket, azt már nem szinkronizálja le.
Facebook: Arról nem értesít, hogy kedvelték-e, vagy hozzászóltak-e az állapotomhoz, képeimhez, stb., de jelez, hogy olyan ismerőseim, akikkel nem is tartom a kapcsolatot, mit osztanak meg másokkal. Mindezt rezgés kíséretében. Tehát nem az engem érdeklő dolgokról értesít, hanem teljesen random, tök lényegtelen és felesleges tartalmakról.
És ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam. Kiszámíthatatlan, hogy mikor és mit fog közölni velem.
Ha a telefon némára van állítva, értesít, hogy hívnak, de normál esetben nem. (legalább is engem nem értesített) Aminek én egyébként tudnék örülni, mert ha a városban közlekedem, hallgatom a zenét, és zaj van, sokszor nem veszem észre, hogy hívnak, hiába van rezgés is bekapcsolva.
Az akksi egy feltöltéssel 3 napot bír, úgy hogy igazából semmit nem csináltam vele, csak a bluetooth volt folyamatosan bekapcsolva, és szinkronban a telefonommal. De, nem nyomkodtam, mert semmi élményt nem nyújt.
Talán a számológép, ébresztő és zseblámpa funkció, amit értékelni tudnék rajta. A Samsung GearFit dizájnra nem tetszett, viszont a kijelzője nagyon szép volt, egyszerűen kezelhető, és a pulzusmérőt leszámítva, mindent pontosan mutatott, és szinkronizálódott. Ez a Sony esetében nem mondható el. Az ára 37.000 Ft a legolcsóbb helyeken. Őszinte leszek. Én a 10.000 Ft-ot is sokallanám érte. A GearFit 60.000 Ft, ami egy kisebb vagyon, de ha mindenképp szeretnénk egy okosórát, inkább költsünk rá 20.000ft-al többet.