Internet.org project, avagy Facebookkal eladni az internetet

Megjelent: 2014.02.27. 00:27
Írta: colorcam

Mark Zuckerberg a Facebook alapítója és igazgatója arra használta fel előadását a 2014-es Mobile World Congress-en, hogy az Internet.org-ot mutassa be. Az Internet.org nem kisebb küldetést tűzött az zászlajára, minthogy elérhetővé tegye az internetet az összes mobil felhasználó számára.

zuckerberg.2.jpg

A projectben a Facebook-on kívül a Samsung, az Ericsson, a MediaTek, a Nokia, sz Opera és a Qualcomm vesz részt és együtt törekszik arra, hogy minden mobiltelefon felhasználó számára elérhető legyen az internet. Zuckerberg hozzátette: hisz abban, hogy, ha az internetre való csatlakozás még nem is, annak hozományai jobbá tehetik az emberek életét és olyan problémák megoldásában is segítséget nyújthat, mint például a csecsemők magas halálozási aránya a fejlődő országokban. Nem megfeledkezve arról, hogy eközben jelentős profitot termelne a helyi hálózati szolgáltatóknak.

zuckerberg.3.jpg

Hozzátette, hogy ma a világ 80%-nak lenne módja kapcsolódni az internetre, azonban a fejlődő országokból sokaknak még nincs meg erre az igénye, mert nem tudják, mit nyerhetnek vele. Ha megkérdezik tőlük, hogy szeretnének-e adatforgalmat, akkor arra nemet mondanak, ha azonban egyszerűen a Facebook-ról kérdezik őket, akkor arra már kapásból igennel válaszolnak.

 Magyarán szólva a project arra irányul, hogy a Facebook-kal adják el az internetet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a legnagyobb közösségi hálózat elterjedése épp a fejlődő országokban növekszik a legjobban, akkor nem meglepő, hogy éppen ezt a piacot akarják jobban mozgósítani saját jól felfogott érdekükben.

Zuckerberg.1.jpg

Az együttműködésen tulajdonképpen mindenki nyer: a project egyszerre igyekszik csökkenteni az internet elérésének infrastrukturális költségét a felhasználók számára, és ezzel a pénzügyi modellel többletbevételt generálni a szolgáltatóknak. Az elképzelés szerint harmadik nyertes fél pedig maga a felhasználó lenne, aki így jelentősen alacsonyabb költségen csatlakozhatna a világhálóra.

 Az eseményről és a Mobile Wolrd Congress-ről a VIP Phone csapata tudósít.

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr95834576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása