Már lassan három éve, hogy nekitámasztottam életem első longboardját az előszoba falnak. Nem én akartam, ajándékba kaptam Spanyolországból. Szerettem, hogy ott terpeszkedett a bejáratnál, büszke voltam rá hogy longboard tulajdonos lettem, de valahogy tartottam is a jószágtól. Majdnem fél évbe telt mire rávettem magam, hogy kipróbáljam, majd egy komolyabb tigrisbukfenc, két kificamított ujj és hat óra János kórházi ügyeleten várakozás után úgy döntöttem, hogy mindkettőnknek jobb lesz, ha még egy kicsit visszatámasztom falnak. Abból baj nem lehet.
Megint eltelt fél év és az egyik barátnőm rávett, hogy újra ráálljak a rakoncátlankodó hosszú deszkára. Egy lapunk volt kettőnknek: felváltva mentünk, vagy ketten egyszerre. Sokat bénáztunk és még többet nevettünk. Mindenki aki látta, elkérte egy körre. A többiek még nálunk is ügyetlenebbek voltak és ezt végtelenül szórakoztatónak találtuk. Lassan megszoktam a járgányt és összenőttünk. Együtt jártunk közértbe, moziba és néha elvittem magammal fröccsözni is. Őszintén szólva kicsit belezúgtam és nem én voltam az egyetlen. Egyre többen akartunk gurulni, de nem volt elég deszkánk. Magunkon kívül még soha sem láttunk más longboardost. Akkor hallottunk először a törött lábú srácról. Az a legenda járta, hogy van egy srác, aki nagyon profi hosszúdeszkás, aki eszméletlen meredek utakon is le tud jönni, ismeri a legtöbb trükköt és Madridba járt gurulni a spanyol pro arcokkal. Ez mind nagyon izgalmas, de minket igazából leginkább azért érdekelt a fiú, mert ha törött a lába, akkor nyilván nem tudja használni a deszkáját. Ergó van egy plusz dekkünk. Így találkoztunk először Juhász Ádival, aztán rajta keresztül más longboardosokkal is. Volt egy kis bandánk akikkel munka után feljártunk a budai hegyekbe trükköket tanulni, barátkozni. Semmi sem állíthatott meg minket, még októberben is kint voltunk amikor csak tudtunk egész addig, míg a hőmérséklet fagypont alá nem esett. Ádi mesélte, hogy Madridban egész tömegek gurulnak együtt. Akkoriban láttunk pár kisfilmet a spanyol lánybandákról és mi is elkezdtünk rá vágyakozni, hogy megismerjünk más longboardos lányokat is, hogy egyszer majd együtt rosszalkodhassunk velük Budapest utcáin.
Eltelt egy év, már a barátnőink barátnőinek a barátnői is longboardoztak. Boltok nyíltak, ahol a legspécibb cuccokat tudtad megvenni a lapodhoz. A barátaink saját készítésű kézzel festett deszkákat kezdtek árulni. Minden hétfőn “Monday girls skate club” néven kezdőket segítettünk az elindulásban, hogy ne kelljen hozzánk hasonlóan ujjficammal, vagy törött csuklóval kezdeni pályafutásukat.
Aztán egy nap megkeresett minket egy srác, a longboards.hu-tól, hogy ő megrendezné az első longboardos szezonnyitó napot, segítünk-e neki. Naná hogy segítettünk.
2013 április 20-án, azon a napon, mikor a Critical massesek utoljára emelték fejük fölé könnyes szemmel kétkerekű járgányaikat, eljött a mi nagy napunk is. Reggel 10-kor várakozással vegyes aggodalommal hajtottam a megbeszélt találkozó helyre, a Telephez.
Nagy volt a rizikó, lehetett volna full beégés is. Voltak találgatások, hogy vajon a szervezőkön kívül megjelenik-e valaki, vagy csak egymást szórakoztatjuk majd baráti gurulgatással. Aztán a vizsgadrukk hamar átcsapott jó kedélyű forró csokival leöblített kakaós csigázgatásba. Meglepően sokan jöttek el.
Egy közös kép erejéig összeállt a társaság, majd megindultunk az Andrássyn végig a Hősök tere fele. Az addig klikkekbe tömörödött társaságok összekeveredtek és a menetszél mindenkinek mosolyt csalt a szája szélére.
Éppen olyan volt, ahogy elképzeltük. Verőfényes napsütés és egy csomó boldog ember, a járókelők csak ámultak, a kocsikból dudáltak. Boldogok voltunk. A Dürer kertig hajtottunk, ahol a szervező srác babzsákokkal, hideg fröccsel, és kellemes zenével várt minket. Aki épp nem a fűben napozgatott, az részt vehetett a szlalom versenyen, vagy trükköket tanulhatott Sector 9 teszt lapokkal.
Egy órakor, mikor már befutottak a későn kelők is, a társaságot átterelték az udvaron egy régi betört ablakú szocreál épülethez. A forró napsütésből a hűvös terembe lépve a legtöbben lecövekeltek, mikor meglátták az óriási porosodó medencét. Mire odaértünk azok a srácok, akik nem voltak szégyenlősek az összeverődött nézőközönség előtt, már legjobb slide trükkjeiket próbálgatták a csempézett, kicsit lejtős medence fenéken. Az egésznek volt valami furcsa szürreális hangulata. A lányok a jobb trükkök láttán sikongattak, a fiúk egymást próbálták überelni. A házibuli hangulat akkor hágott tetőfokára, mikor az egyik folyosó végén valaki felfedezett egy elhagyott parkettázott tornatermet.
Mindenki nekivetkőzött, volt aki mezítláb hajtotta a deszkát. Botot tűztek a bordásfal rudai közé és azon versenyeztek, hogy ki tud magasabbra ugrani úgy, hogy visszaérkezzen a gördeszkára.
A végeláthatatlan körözéssel felvert porfelhőből kimenekülőket bográcsban főzött friss gulyás fogadta a kertben. Senki sem szégyenlősködött, kanál és tányér híján a büféből kért söröspoharakból kézzel ették ki a finom levest.
Aki mindezek után még mindig nem dőlt ki végkimerülésben, az beszállt a Faun longboard limbóba. A játék lényege ugyanaz, mint a klasszikus limbónál. Két végénél felfüggesztett rúd alatt kell átbújni anélkül, hogy azt levernéd. A rúd azonban egyre lejjebb kerül és aki elhibázza az kiesik a játékból. Ahogy a partvisnyél egyre lejjebb került, a játékosok egyre groteszkebb pózokat vettek fel a deszkán, míg végül az utolsó versenyzők jógagurukat megszégyenítő fekvő/ szülőpózban gurították át habtestüket az akadály alatt.
A versenyt végül egy hat éves kisfiú nyerte 30 cm-es magassággal, amiből 20 cm a longboard volt.
Ezúton is gratulálunk neki!:)
A programok késő délután tovább folytatódtak a Közhelyen. Olyan elégedett, napszívott, kellemesen kifáradt boldogság ült mindenkin. Ez volt Magyarország első longboard szezonnyitó napja…. és milyen jó is volt.
Remélem jövőre még többen leszünk.
Gyertek el ti is!
Anemi
https://www.facebook.com/pages/I-love-longboarding-Magyarország/123198967760152
Fotók: Rene Brunner
A videó nem jöhetett volna létre a Panasonic támogatása nélkül! Köszönjük!
