Légy kedves ír módra!

Bemutatkozik a Human+Kind

Megjelent: 2017.10.30. 20:57

Emlékszem, a Human+Kind termékeket egy spanyolországi Sephora látogatás alkalmával pillantottam meg először, rögtön megfogott a kedves, színes csomagolásuk, a finom, mégsem tolakodó természetes illatuk. A márka szépségápolási cikkei nem szegmentáltak a férfi-női vagy gyerek-felnőtt kozmetikumok elve szerint, bárki nyugodtan használhatja őket, aki a természetes szépségápolásban hisz.
hk3.jpg

Később kicsit utánaolvastam a még fiatalnak mondható ír márkának (2011-ben alapították) és megtudtam, hogy nevükhöz hűen nem csak az emberekhez, de az állatokhoz is kedvesek (cruelty-free), kizárólag természetes összetevőkkel dolgoznak, nem használnak semmilyen káros alkotóelemet (SLS, parabén). Jó-jó, ezek a dolgok szinte már alapkövetelménynek számítanak egy tudatos vásárlónál, így kiemelném, ami a kozmetikai iparban ritkán hallható, a cég filozófiájában mégis nagyon fontos elv: igyekeznek olyan egyszerű és megfizethető termékeket kifejleszteni, melyek sok esetben több funkciót is ellátnak és melyek bárki napi testápolási rutinjába beépíthetőek. Itthon a Marionnaud a márka exkluzív forgalmazója, az ő jóvoltukból egy gyönyörű kis csomagot tesztelhettem, nézzük, mi volt benne!hk1.jpg

Az almás-gyógynövényes tusfürdőt kifejezetten érzékeny bőrre ajánlják, körömvirág és aloe kivonatot is tartalmaz és  finom, friss, unisex illata van. Nyáron különösen szerettem használni, és bár nem éreztem plusz hidratálást, de nem is szárította az ekcémára hajlamos bőröm. Kicsit 'folyósabb' a megszokottnál, az adagolásnál érdemes résen lenni. (Ár: 2 590 Ft).

A krémes arclemosó szintén minden jót tartalmaz (aloe, körömvirág, kakaóvaj, csipkebogyó olaj). Vásároltam hozzá egy h+k arclemosó kendőt, melynek egyik oldala selymesebb, a másik pedig kicsit erősebb rostokból áll, a kettő együtt szuperül eltávolítja a sminket és a szennyeződéseket (ár: 2 290 Ft). Nekem inkább zsírosabb bőröm van, ugyanakkor igényli a hidratálást is, és így előfordul, hogy estére már csak egy szérumot használok utána, krémet nem. hk2.jpgA kedvencem a body soufflé shea vajjal és barackmag olajjal. Egyrészt csodás az illata, másrészt a könnyű hab rögtön felszívódik és tökéletesen ápol még a szárazabb részeken is. A kézkrém multifunkciós: a könyökre és a lábfej ápolására is kiváló, a fentebb felsorolt összetevők mellet avokádó olajat is tettek bele és más, gyümölcsös illatokban is kapható. A könnyed, mégis tápláló arckrém nappali és éjjeli használatra és smink alá is megfelelő.

Talán látszik, hogy elfogult vagyok a termékekkel kapcsolatban, szerintem mindenképp érdemes kipróbálni őket. A márka ikonikus tagja egyébként a Family Remedy névre hallgató, amolyan elsősegély krém, mely ekcémás bőrre, rovarcsípésre és napégésre is megnyugvást ígér. A Magyarországon elérhető darabok listáját ITT találjátok.

 

Szöveg és képek:

alairas_anna_1.png

 

Tükröm-tükröm mondd meg nékem!

Kihagyhatatlan őszi darabok - A fedélzetről jelentjük!

Vajon hány parfümöt vehetsz egy Birkin bag árából?

Gyümölcsözön a bőrödnek - Vitamin testnek és léleknek

4 dolog, amit egész ősszel viselni fogsz

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr5412924065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása