Így válassz estélyit az alakodra!

Megjelent: 2017.02.24. 12:46

A fűző nem megoldás. Ezt minden nő tudja, aki nézett már tükörbe az esti bál kellős közepén. A szalonban még tökéletesen fest rajtad a csodás ruhaköltemény, majd elkezdesz mozogni és hiányolod a hátad mögött ugráló öltöztetőnőt, aki minden mozdulatnál helyére rakja a szorító darabot. Ennek ellenére a sztárok gardróbjából szeretnél ihletet nyerni és a tetejébe még el is bizonytalanodsz, milyen stílus állna jól neked. Pedig nem kellene, mert ők is pont olyan sokfélék, mint te és a barátnőid!estelyi.jpg

Széles váll, magas, vékony testalkat 

A lábaid láttán Sheron Stone is elsárgulna az irigységtől és a derekad is olyan vékony, hogy egy Victoria's Secret castingon is elfogadnák. Viszont a vállad széles, amit sokszor bolerókkal takargatsz. Ezt soha többet ne tedd!  Egyrészt nem divatos, másrészt számtalan olyan előnye van az alkatodnak, amit inkább kiemelni kellene, nem eltakarni. A titok pusztán annyi, hogy egyensúlyba kell hoznod a csípőd és az említett testrész szélességét, például egy szuper sellő fazonnal. A hableányok ihlette ruhadarabok mellett a nyakban megkötős és a pántos estélyik lesznek a barátaid, melyek több részre osztják a dekoltázs feletti részt, ezáltal kisebbnek mutatják azt. Ha kicsit visszafogottabb vagy, válassz egy leomló, hosszú szoknyás megoldást, ha pedig merészebb, akkor nyugodtan tereld a lábaid fele a figyelmet. 

Széles váll, magas, erősebb testalkat 

El sem hiszed, de nagyon nagy szerencséd van az idei divattal! A kivágott ruhaköltemények mellett megjelentek az érdekes szabású, zárt felsős estélyik, melyek annyira jótékonyan formálják az alakot, hogy egy pillantás alatt azt fogod érezni, hogy hirtelen 10 kilótól is megszabadultál. Nem mellesleg két irányba is el tudsz indulni: a háromszög formák által homokóra alakot varázsoló estélyik felé és a hosszan szabott vonalak világába, melyek új alakot rajzolnak neked. Inspirálódj a lenti képekből és érezd magad igazi nőnek, aki szabad és légies ahelyett, hogy fűzőbe zárná a testét.

 Keskeny váll, szélesebb csípő 

Krysten Ritter idomaival mászkálni az estélyiruha szalonok közelében közel sem olyan ijesztő, mint elsőre hinnéd. A vörös szőnyeg-pozitív megjelenésért mindössze annyit kell tenned, hogy optikailag kicsit erősítesz a vállaidon, hogy ugyanolyan szélesnek tűnjenek, mint a csípőd. A kulcscsontot szabadon hagyó darabok épp úgy jó barátaid lesznek, mint a válltöméssel rendelkező, mélyen dekoltált, varázslatosan szexi, hosszú ruhák, overálok. 

Magas, homokóra alkat

Ennél jobb dolog nem is történhet egy nővel. Teljesen arányos vagy, leszámítva, hogy néha kicsit nagynak látod a feneked. A te esetedben arra kell ügyelni, hogy megtartsd az egyensúlyt. Hordhatsz finoman szabott sellőruhát és A-vonalú hercegnős szoknyát, a lényeg, hogy semmiképp se vegyél fel olyan darabot, ami szabásából adóan jobban kihangsúlyozza valamelyik testrészedet. Kerüld a buggyos, gyűrött vagy rakott megoldásokat és inkább a dekoltázst kiemelő darabokkal: játékos, csipkés estélyikkel próbálkozz. 

Keskeny váll, alacsony, fiús alkat 

El kell felejtened azt az unalmas közhelyet, hogy az alacsony lányok nem hordhatnak hosszú ruhát. Pont nekik kell! A leginkább derék tájékon induló szoknya kifejezetten nyújtja az alakot és egy magassarkúval akár 12-15 centivel is nyúlánkabbnak tűnsz majd. De az igazi varázslat csak ezután jön! A törékeny alkatod ugyanis tökéletes alapanyag arra, hogy valami igazán egyedi megoldással próbálkozz, mint például a dekoltázst takaró madarak vagy a hímzések. A világos színű csipke is tökéletesen mutat rajtad, ha kicsit erősíteni szeretnél a vállaidon vagy a melleiden. 

Alacsony, homokóra alkat

Ennél az alkatnál szinte ugyanarra kell figyelned, mint a magas homokóránál, csupán a sellő fazont kell hanyagolnod, kivéve akkor, ha éppen a Kardashian-Jenner családba szeretnél felvételt nyerni. A tökéletesen arányos idomok nagyon jól tudnak mutatni egy derékban elvágott, hosszú darabnál, amiben igazi hercegnő lehetsz. Ha ezzel ellentétben egy mini Monica Bellucci bújt el benned, akkor érdemes elkezdeni kísérletezni a fekete tüllel és a tüllre varrt mintákkal, melyek valódi bombanőt fognak faragni belőled. Ebben az esetben nyugodtan megengedheted magadnak a szűk, alakkövető fazont, de csak akkor, ha maximum a térdedig ér. (A legtöbb szalonban méretre szabnak, így nyugodtan kérhetsz egy kis átalakítást.) 

Alacsony, formás testalkat 

A tekintetet izgalmas utakra terelő geometrikus formákat neked találták ki. Szinte percek alatt tüntetik el a hasat, a nagyobb melleket és még magasítanak is. Arra figyelj, ha hosszú szoknyás estélyibe szeretnél bújni, hogy derékban elvágott szabásvonalat kövessen és fent mindig legyen egy kicsit szélesebb a válla. A zárt, válltöméssel rendelkező darabok is nagyon jól állnak neked és most divatosak is.Ha jobban érzed magad a rövidebb ruhákban, akkor keress olyat, ahol a tervezők a geometriával is szívesen játszanak.
Fekete hosszú ujjú estélyi: www.yuliaprokhorova.com; Fekete, flitters ruha: Maison Marquise; Fekete, rövid ujjú ruha: www.amazon.com 

 

Kismama

Ha szereted az empire stílusú, egyszerű és elegáns megoldásokat, melyeknek Audrey Hepburn is nagy rajongója volt, akkor eljött a te időd. A mell alatt elvágott, egyenes vonalvezetésű szoknyákban igazán jól fogod érezni magad. Ha egyértelműen karcsúbbnak szeretnél tűnni, akkor mehet a köztes megoldás egy fekete, hosszú ujjú, zárt bodyval és egy meseszép, lenge, A-vonalú szoknyával. 

 

Szöveg:

alairas_brigi.png

Fotók:

Berbloom: Séllei Zsanett -piros- , Nagy orsolya - fekete, bronz
Nora Sarman: Pinewood Weddings 
Elysian, AÉRON: Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe Facebook
Daalarna: Daalarna Facebook oldal 
Maison Marquise: Hivatalos oldal 
Inspirációs képek: Pinterest 

 

A magyar tervezők elérhetőségei és további információ:

ÁERON

Berbloom

Celeni

Daalarna

Elysian

Maison Marquise

Nora Sarman

Zigi Brand

 

És ezt olvastad már?

Simogass tigrist!  - De minden áron? A csúf igazság a tigrissimogatók mögött

A testem nem közkincs - Fragile

Francia csirke, magyarul fűszerezve - Bocuse d'Or

Indonézia íze - Anti-útikalauz

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr1512263640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2017.02.25. 05:14:05

Piros, csipkés ruha: "vérzékeny vagyok, és alacsony a vérnyomásom".

lüke 2017.02.25. 07:21:02

a ruhák se tükröznek eleganciát,de a fejeket nem lehetne kivágni a képből?

Kékharis 2017.02.25. 07:49:01

A járomcsont az arcon van, azt viszonylag kevés ruha takarja...

2017.02.25. 08:23:18

_mindenki_ szabadon szokta hagyni a járomcsontját (kivéve ha csadorban van)

she_wolf 2017.02.25. 11:41:06

Alacsony, alma alkat?

colorcam 2017.02.25. 20:09:14

@Kékharis @croc Jogos, javítottuk, köszi!

colorcam 2017.02.26. 14:27:20

@she_wolf: Szia! Az alacsony, formás testalkatnál találod :) Arra figyelj, hogy "csinálj magadnak derekat" : vegyél egy kb 3-5 centi vastag övet (vagy akár szalagot) és tekerd a derekad legmagasabb pontján, úgy hogy onnan a szoknyád legyen szélesebb, A-vonalban leomló.A szoknya magasítani az öve pedig karcsúsítani fog. Ha rövidebb, vagy egyenes szabású ruhát szeretnél, akkor válltöméses darabot válassz, ami optikailag keskenyebbnek mutatja az alső részt.

colorcam 2017.02.26. 14:30:20

@lüke: Szia! A ruhák véleményünk és szakértelmünk szerint kifejezetten elegánsak, de mindig örülünk, ha fel tudod hívni a figyelmet egy olyan tervezőre, akinek érdemes írni a munkáiról. A lányok arcát nem szeretnénk lehagyni olyan képről, amin rajta van, mert pontosan olyan szép, mint a ruha, amit viselnek ;)

colorcam 2017.02.26. 14:31:09

@rabelais: Köszönjük az "érdekes meglátást"!

colorcam 2017.02.26. 14:32:14

@enpera: Szia! Ők is igazi nők, ahogy minden alkat, ami létezik, igazi.
süti beállítások módosítása