Egy nagy közhellyel indítva: nem is igaz, milyen gyorsan szalad az idő, olyan, mintha tavaly lett volna, hogy ott állok az Aréna tomboló közönségében, és együtt énekelem a többiekkel, hogy Magam adom. És nem, öt év repült el, most már 25 éves az ország egyik legmeghatározóbb zenekara, a Quimby. Velük és velünk is sok minden történt ennyi idő alatt. November 26-án, a jubileumi Micsodaország nagykoncertjükön már olyan rajongójuk is biztosan ott ünnepelt velük, aki meg sem született még, amikor az együttes elindult. Mi ez, ha nem a legendává válás útjának egy jó nagy darab mérföldköve? Varga Liviust faggattuk arról, hogy hogyan lehet még ennyi idő elteltével is szívvel-lélekkel csinálni ezt a műfajt.
Hogyan tudtok újra és újra megújulni?
Azt hiszem, az egyik legfontosabb dolog az, hogy ne azt ismételgessük, ami egyszer már bejött, csak azért, mert sikert és pénzt hozott. Ez nem olyan, mint a győztes csapat le nem cserélése, hanem épp ellenkezőleg: ha valami jobban szórakoztat, mint a régi, akkor itt az ideje újítani és megújulni, akkor is, ha először félünk tőle. Ha nem tesszük meg, befásulunk. Éppen ezért állandóan figyelünk mi is, hogy nem ismételjük-e magunkat, miközben azt hisszük, hogy egyébként kreatívan újat engedünk be. Néha nehéz meghúzni a határt az értelmetlen önismétlés és a saját stílus között.
Személy szerint Téged mi segít abban, hogy folyamatosan motivált maradj?
A zene kifogyhatatlan örömforrás: ha az ember dúdol, egy kulcscsomót ráz vagy éppen csettintget a nyelvével, az már megadja az élet dallamát. A teakevergetéstől a gyereknevetésig ugyanis mindennek ritmusa van, így nem is csoda, hogy az ember idegrendszere megnyugszik, felfrissül és katarzist, megtisztulást él meg a zene közelében. Én magam is így vagyok ezzel. Amikor valaki barátokkal zenélhet együtt, és valami közöset alkot, ami fölébe emelkedik az egyénnek, az egy magasabb szintű öröm. Ez a kettes számú motiváció. A harmadik pedig, amikor az embert ezért megdicsérik, a taps az egyik legédesebb muzsika a zenésznek.
Pénzt is kell keresni, és művészek is vagytok. Hogy lehet megtartani az egyensúlyt?
Szokták kérdezni, hogy hogyan tud valaki ugrálni, miközben játszik. Egyszerű a válasz, úgy, hogy így gyakorolta. Ha az ember elég sokat játszik önmagáért, l'art pour l'art, akkor megtanulja, hogy mennyivel fontosabb az élmény maga, mint az anyagiak. A pénz az jutalom. Ha nem felejti el a művész azt a hosszabb időt, amíg igazi anyagi haszon nélkül csinálta ezt az egészet, akkor nyert ügye van. Amikor mérlegel a zenekar egy bulival kapcsolatban, az első szempont a “kinek, hol”, a második a “mit”, a harmadik a “milyen felszereléssel”. Először tehát a zene és a közönség a lényeg, a logisztika és a gázsi kérdése mindig az utolsó sorba szorul. Ez nálunk élő gyakorlat 25 éve.
Van olyan, hogy egy dal elfárad?
Kétféle eset létezik. Van, amelyiknél olyan, mintha előkapna az ember egy régen látott gyerekkori fényképet, beugrik egy korszak, és érzések, illatok, szagok, hangulatok kelnek életre. A másik verzió, amikor olyan számot játszik az ember, ami folyamatosan ott tartotta magát a repertoárban. Ha egy ilyen régi szám kerül sorra, akkor az egy másfajta ismerősség érzését hozza. Ez olyasmi, mint az, hogy folyamatosan változunk, ezt naponta látjuk is a tükörben, de nem gondolkozunk el azon, hogy megváltoztunk, addig a pillanatig, amíg nem szembesülünk egy korábbi fotónkkal. Szóval ez utóbbi típus olyan, mint egy régi baráttal összejönni, semmi extra nincs, hiszen minden pénteken itt ülünk, itt az árnyas fák alatt. Persze olyan is történhet, hogy egy számot le kell venni a repertoárról. Ilyenkor egyszerűen annyi történik, hogy az adott nóta elfárad a fülednek, a szádnak, a lábadnak, hogy ugráljál rá, vagy hogy úgy add elő ezredszerre is, hogy tetsszen a közönség reakciója. Ilyenkor nyilván pihentetni kell ezt a dalt, ebben nincs semmi különleges és szégyellnivaló sem, erőltetni viszont semmit nem szabad.
A koncert napján jelent meg a zenekar tizenhatodik nagylemeze, az erősen költői, sok rejtett tartalommal dolgozó Jónás Jelenései című album. A lemez Forradalom című számához készített videoklip Faszi (Gerdesits Ferenc) alapötetéből, Lóth Balázs rendezésében november közepén debütált. A zenekar egyáltalán nem látható benne, cserébe viszont egy utalásokkal teli, elgondolkodtató kisfilm csatlakozik a zene és a szöveg párosához.
A.
Szeretünk beszélgetni:
"NEM AKARTAM SZÍNÉSZ LENNI" - BESZÉLGETÉS KAUTZKY ARMANDDAL
EGÉSZ NAP MELEGÍTŐBEN - INTERJÚ GRECSÓ ZOLTÁN KORTÁRS TÁNCMŰVÉSSZEL
"MINDENT EGY KONCEPCIÓ KÖRÉ ÉPÍTEK" - INTERJÚ KISS MIKLÓS DIZÁJNER ÉS KÉPZŐMŰVÉSSZEL
"NEKEM SEMMI BAJOM A VALÓSÁGGAL" - INTERJÚ MARÓY KRISZTINÁVAL, A GLAMOUR MAGAZIN FŐSZERKESZTŐJÉVEL
Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen beszélgetésről sem!
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
