Skizofrén jövőt vizionál a Microsoft

Megjelent: 2015.07.22. 11:29
Írta: colorcam

A kertek alatt a Windows 10 megjelenése, amit folyamatos figyelemmel követünk. A rendszer valószínűleg jó fogadtatásban részesül majd, és a titok baromi egyszerű: visszahozták a 20 éves Start menüt.
windows-10-hololens-840x420.jpg

Persze nem eszik ilyen forrón a kását. A Microsoft gépezete beindult, és folyamatosan kommunikálják, hogy az op. rendszer a jövő generációjának készül. Úgy tűnik, ez így is van, hiszen a nemrégiben megtartott sajtótájékoztatón olyan kompatibilis eszközöket mutattak, ami már túlmutat Michael J. Fox légdeszkáján is. Ilyen például az egyik legnagyobb dobás is, a HoloLens. Lenyűgöző, zseniális és kissé skizofrén jövőképet festenek elénk a Microsoft videói. Ha az Oculus már sok volt neked, akkor a HoloLens-től garantáltan betelik a pohár. Konkrétan ijesztő volt az a prezentáció, amit az arcunkba kaptunk. A haza érkező úriember a lakásban fel alá járkálva (fején a "szemüveggel") pl. a falra vetített egy videót, amit utána oda is rögzített, majd a másik irányba fordulva csekkolta az időjárást, amolyan Google Glass-osan, de mégis sokkal életszerűbben. A pontot az i-re az alant látható videó tette fel nálam. Minecraft kérem szépen, totál virtuálisan. 20 év múlva már lehet nem lesz furcsa a szobában délibábokat kergető gyerek, aki a semmit nézi, de egyelőre még kissé furának tűnik.

A termék nagyon is kapcsolódik a Windows 10-hez, hiszen annak minden előnyét képes kihasználni. A biztonság szintén nagy szerepet kapott. Büszkén mutatták a preziben, hogy ha akarjuk, nyugodtan elfelejthetjük az ósdi beírogatós jelszavas védelmet. Elég csak leülnünk a gép elé, és az arcfelismerő villámgyorsan képes azonosítani minket, feloldva ezzel a zárat. Elvileg fotóval sem lehet átverni, de azért halkan megjegyezném, hogy egy iker tesztet megnéznék.

Összességében a Win10 egy nagy gyurma, ami a 7-es és a 8-as előnyeiből kovácsolódott, reméljük nagyobb bug-ok nélkül. Mindenki örülhet, hiszen a felhasználók panaszai meghallgattattak, így visszatérhetett a Start menü, de a tabletesek és okostelefonosok tovább élvezhetik a csempés kialakítás előnyeit. Ráadásul megszabadultunk az erőszakoskodó frissítésektől és a halott Internet Explorer is újjáéled az Edge személyében.

Marci 

 

TOP:

Tegnap hazudtam legutóbb a kommentelőknek - Sixx interjú

Mazda 2 - Elindulni nélküled, na még mit nem!

Garmin Vívoactive - Egy óra, ami motivál!

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr147643998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása