A Symbolban idéntől fut egy rendezvénysorozat, a Borfecsely, ami minden második csütörtökön laza borkóstolós élménnyel lepi meg a résztvevőket. Az elnevezés fedi a valóságot, mivel a meghívott borászok kötetlen stílusban, az asztalok közt körbejárva és a társaságokhoz le is telepedve beszélgetnek a vendégekkel (szégyenlősök, itt az alkalom kérdezősködni!), miközben halk élőzene szól, és a borokhoz illő falatok érkeznek. Az erre a célra kialakított helyszín, a Brandus terem elsőre kicsit maszkulinnak tűnhet: a pincefeelinget hozó téglát beton és dizájnosan rozsdás vas töri meg, a díszes, de masszív vaslábakon álló asztalok négyzetes vaskeretébe rusztikus fadeszkák feszülnek. Ennek ellenére a vendégek legalább fele a szebbik nemhez tartozott, s ami végképp kompenzálta a férfias enteriőrt: a nap borásza Csetvei Kriszti, a móri Csetvei Pince lelke volt.

A sok ismerős adta családias hangulatot rövid, családi hátteret is érintő bemutatkozás erősítette. Kriszti története annyiban szokványos, hogy tanulmányaiban a családi tradíciókat követte, de az már kevésbé, hogy ennek az égvilágon semmi köze a borhoz. A felmenők a BME mérnökszakjain diplomáztak, s ez a leányukkal sem volt másképp, viszont ő elkövette azt a könnyelmű lépést, hogy az akkortájt induló Béres Szőlőbirtoknál töltötte gyakorlati idejét. Innentől ismét szokványos az eset: aki közelebbi kapcsolatba kerül a borkultúrával, az nehezen szabadul új szenvedélyétől, viszont az megint ritka, hogy valaki végig is viszi az irányú szándékát, hogy ez legyen új életformája, vagyis ne csak hobbi, hanem megélhetés szintjén is foglalkozzon vele.

Ennek kézzel fogható bizonyítékaként rögtön érkezett is az első bor, egy királyleányka 2014-ből. Kriszti elmondta róla, hogy megőrzendő a friss, virágos karaktert, csak acéltartályban tartotta. Tényleg kiváló bor kezdésnek, könnyed és szerethető, de ezt már közösen, az elkövetőjével állapítottuk meg, mert Kriszti, miután felvezette az első tételt, viccesen megkérdezte, hogy leülhet-e hozzánk? Mi pedig nem mertünk annyira viccesek lenni, hogy nemet mondjunk, szóval hellyel kínáltuk.

Mivel a kölcsönös 'sziahogyvagy'-on a rendezvény előtt átestünk, s a pohárban épp ott volt egy ’14-es bor, adódott a kérdés: Nálatok mit művelt ez a borászkeserítő évjárat? Mór sem volt kivétel, náluk is folyamatosan esett, a normál terméshez képest csak fele annyi szőlő érkezett be a pincébe, s abból is csak könnyed stílusú, reduktív borokat volt érdemes készíteni. Azok viszont jók lettek, lásd a pohárban, vagy a következő bort, a rosét! Ezzel kicsit előre is ugrottunk, mert a rosét hallva rögtön kibújt belőlem a kíváncsiság: Miért lett Baba Rosé a neve? Mert az első évjáratnak a kóstolások során babarózsa színe volt, ezzel a névvel is utaltak rá pincén belül, sőt, még a tartályára is ezt írták, utána pedig nehéz lett volna máshogy hívni. Tulajdonképpen ráragadt, de jól áll neki. Mint ahogy a bor is megfelel a név adta elvárásoknak; valóban bájos a színe, amiről Krisztinek újabb történet ugrik be. Első évjáratánál, a kékfrankos szürete után szembesült azzal a ténnyel, hogy ez bizony nem fehérbor, és tulajdonképpen nincs tapasztalata az ügyben, hogy meddig kéne a mustot a héjjal együtt tartani ahhoz, hogy szép rosé színe legyen. A borászok közössége szerencsére kedves és segítőkész emberekből áll, vagyis volt kihez fordulni a kérdéssel, a válaszok viszont meglepően nagy szórást mutattak a pár órától egészen az egy teljes napig. Nem volt mit tenni, neki kellett kezdeni, de végül gondos szülőként nem tágított a gyermek mellől egy percet sem, és bizony jól tette. Ha ugyanis megfogadja az egy napra vonatkozó tanácsot, biztos nem Baba lett volna később a bor neve, és a fajtája sem rosé…

A rendezvény fontos eleme, hogy a borász minden asztalhoz eljusson, tehát nem sajátítottuk ki és körútjára engedtük, de közben így sem unatkoztunk; megérkeztek a friss kenyerek és az erre az alkalomra készített dipek, meg a görög, olasz és spanyol olívabogyók.

Aztán a főszereplő megint szót kért, jelezte, hogy innentől fahordós borok jönnek, mégpedig 2013-ból, majd felvezette az ezerjót. Fontos fajta ez a pince életében, ez ad identitást a borvidéknek, vele és rajta keresztül lehet bemutatni és kiemelni Mórt a bortérképen. Amikor ismét az asztalunknál tudtuk, kicsit faggattam még az ezerjó kapcsán megkezdett témában, vagyis mi a fontos, mik a célok a Csetvei Pincénél? Lelkesen kezdett bele, hogy bár nem móri, de igazán mesés helyre lelt ott és szeretne aktív részese lenni annak a közösségnek, ami azon munkálkodik, hogy Mór fejlődjön és a helyére kerüljön. Ehhez karakteres, jó móri borokat kíván készíteni, amiket felismernek és szeretnek az emberek, illetve minél több vendéget szeretne a helyszínre csábítani, mert a varázs ott, helyben élhető át igazán. Ezt megerősítendő, rendezvényeket is igyekszik szervezni; februárban volt náluk farsangi móka, nemsokára lesz pünkösdi mulatság, május végén pedig 4. alkalommal ad otthont a pince a HalraBor@Mór elnevezésű gasztrobulinak. (Utóbbiból további kettő már be van ütemezve az idei évre.)

Az egyedi stílusú borok terén pedig szabad az út. Egy fiatal, családi borásztradíciók nélkül induló pincészetnek megvannak a hátrányai, de előnyökkel is jár. Például nincsenek előzetes beidegződések és elvárások, minden borhoz úgy nyúlhat a borász, ahogy saját elképzelése vagy éppen kreativitása vezérli. Így történt ez az ezerjó esetében is. A tartály után két hónapot volt elsőtöltésű barrique hordóban, amitől tiszta, s ami fontos, nem túlzóan fás jegyeket kapott, amik nem nyomják el a bor eredeti karakterét. Ahogy Kriszti a fajta bemutatásánál befejezte: Az ezerjót ezerarcúnak is hívják, a poharaitokban most az ezeregyedik arcát kóstolhatjátok.

A következő ismét egy beszédes nevű bor volt, mégpedig a Kő-Papír-Olló olaszrizling sorozatból az Olló, vagyis a móri területről származó, részben reduktív, részben fahordós érlelésű tétel. (A sorozat másik két tagja a pince somlói területeiről származó reduktív Papír, és a 100%-ban fahordós érlelésű Kő olaszrizlingek). A név ötlete a szintén móri kolléga, Miklós Csabi pincéjében, egy borozgatás közben jött, amikor a szomszéd asztalnál ülő gyerekek elkezdtek kő-papír-ollózni. Hirtelen nagyon is tiszta volt a kép, hogy Kriszti pont ezt a játékosságot szeretné közvetíteni a borain keresztül. Ma este azért hozta az Ollót, mert ez móri, és ez a kóstoló kicsit Mórról is szól, de ahogy elmondta; teljesen eltérő, hogy a három bor közül éppen kinek, mikor, melyik tetszik. Valamelyik mindig nyer, de a lényeg a játékban van, hogy merjünk kóstolni, játszani a borokkal, meg csak úgy, az életben is.

Ahogy a borsor és az est a vége felé közeledett, a vendégek és a borok komolysága tökéletesen ellentétes irányba haladt. Minden asztalnál élénk fecsegés és sok mosoly jelezte a lazulást, a poharakban viszont egy chardonnay landolt, ami megkövetelte és meg is kapta a neki járó figyelmet. Egyik része hat hónapot töltött fahordóban, mielőtt házasításra került a tartályos párjával. Ezen kívül battonage technológiával készült, ami annyit tesz, hogy nem választják le a bort a seprőről (ahogy Kriszti mondta: anyján tartják), sőt, időnként fel is keverik, hogy minél több összetevő oldódjon ki, ezzel gazdagítva a bort. A végeredmény egy krémes, nagy formátumú, elegáns bor lett, amit öröm volt kóstolni. Mivel épp arra járt a felszolgáló és felajánlotta, hogy újra tölt belőle, köszönettel elfogadtuk, de Kriszti udvariasan visszautasította. Mint elmondta, a saját kóstolóin szeret példát mutatni a kulturált borfogyasztás terén. Elfogadtuk, még helyeseltünk is.

Azután elérkezett az utolsó, a neve szerint is legfényesebb bor, a NapHoldCsillag, ami a szerző kedvenc saját műve. A fantázianév egy hármas házasítást takar: a Nap a chardonnay, a Hold a szürkebarát, a Csillag pedig az ezerjó benne. Kriszti titkon elárulta, hogy egészen kislány kora óta benne él ez a szóösszetétel, s olykor még aláírás gyanánt is a Napholdcsillag-ot használta, annyira magáénak érezte, szóval nem volt kérdés, hogy lesz egy erre a névre hallgató bora.

Lehet, hogy tényleg az égitestek szálltak le a borba, vagy csak a spirál alakban felettünk elhelyezkedő égősor tette, de amíg lőttünk néhány fotót pohárral a kézben, pont úgy tükröződött, mintha apró buborékok szállnának fel a pohár aljából. Megmutattam Krisztinek, aki felsóhajtott, hogy mennyire imádja a pezsgőket, és elárulta, hogy ezerjóból próbálkozik is a készítésével. Az eddigi eredmény mindenkinek nagyon tetszett, őt kivéve. Azt mondta, hogy nem rossz, csak egyelőre nem találja benne azokat a jegyeket, amiket ő egy pezsgőben keres. Nos, azért itt megjegyzendő, hogy ismeri és imádja a Champagne-okat, vagyis igen magasra helyezte magának azt a bizonyos lécet.

A búcsúzás előtt a kisördög még dolgozott bennem, és megkérdeztem, hogy ha épp nem ő tart kóstolót, ugye azért többet is kóstol, és olyankor szíve szerint miket? Igazából mindenre nyitott, de a buborékok mellett a másik nagy kedvence a pinot noir fajta, amiből itthon az etyeki és mátraaljai példányok a nyerők, s amit maga is tervez telepíteni az elkövetkező időkben.

Az ugyan még eltart pár évig, mire Csetvei pinot noirt kóstolhatunk, de addig is, ha Móron jártok, nézzetek be a Hársfa utcába és érezzétek jól magatokat! Ha pedig jó fejek akartok lenni és ajándékot is vinnétek Krisztinek, már tudjátok a tuti ötletet… 

Nándi

Csetvei Krisztiről készült fotók: Colorcam

Csetvei Pince  - www.csetveipince.hu vagy Facebook

cím: Mór, Hársfa utca 6.

Információk a Symbol programjaival kapcsolatban ITT illetve Brandus Borfecsely.

Borban az igazság:

A jó bor szexi - Interjú Miklós Csabival

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!